Századok – 1996

Közlemények - Richly Gábor: Magyar katonai segítségnyújtás az 1939–40-es finn–szovjet háborúban II/403

MAGYAROK A FINN-SZOVJET HÁBORÚBAN 419 végén jóváhagyott Huba II. program, mely ismét növelte a fegyverkezésre fordítható összegeket. A lépéshátrányból adódó hatalmas beruházások jelentősen éreztették hatásukat az egész ipar területén, hiszen a hadsereg újkeletű igényeit csak korszerű technológiák alkalmazásával, új gyárak építésével lehetett kielégíteni. Az ígéretesen induló fejlesztési program azonban 1939 őszére nehezen megoldható akadállyal találta szemben magát. Egyfelől az Anglia által elrendelt kontinentális gazdasági blokád, másfelől a hadbalépő Németország szállításainak azonnal jelentkező akadozása néhány hét alatt akut nyersanyaghiányt idézett elő Magyarországon, összeomlással fenyegetve a megnövelt kapacitású hadiipar termelését. Miután Németország a magyar illetékesek többszöri fellépésére sem mutatott hajlandóságot szerződésben vállalt szállítási kötelezettségeinek teljesítésére, Bartha Károly kénytelen kezdeményezni a Szovjetuniótól történő nyersanyagbeszerzés lehetőségének megteremtését, és a nyersanyaggazdálkodás központi ellenőrzését, ám a kényes szituáció megoldására végül Anglia csillantja meg a reményt: a kairói angol főkonzul az ott tartózkodó magyar ügyvivővel — néha meglepőek a britek diplomáciai csatornái — október végén közli, hogy amennyiben Magyarország ellenáll a német térnyerésnek és Angliához közeledik, úgy „Magyarország ipari termelését a sokszorosára fokozhatja, mert Nagy-Britannia minden rendelkezésére álló eszközzel a magyar gazdasági prosperitást elő fogja mozdítani". Ezt az ígéretet a római angol követtség kereskedelmi tanácsosa is megerősíti a nyersanyagszállításokra nézve, ha azokat Magyarország nem juttatja tovább Németországba. Mint látni fogjuk, ezek az ígéretek a Finnországnak nyújtott magyar fegyverszállítások ügyében még konkrét szerephez jutnak, ám már ekkor úgy tűnhetett, Telekinek nyugatra is tekintettel levő politizálása meghozza első gyümölcseit. Az angol külpolitika irányítói a lengyel hadjárat után kezdik értékeírd a Németországgal szemben tett magyar gesztusokat, s késznek mutatkoznak gazdasági expanzióval ellensúlyozni a gyengülni látszó német befolyást.70 A finn fegyvervásárlási tárgyalások során a honvédség fejlesztésének lépéshátránya és a hadiiparban jelentkező nyersanyaghiány mellett még egy tényező jutott fontos szerephez: a nem állami kézben levő hadiipari vállalatok piaci tevékenységének teljes korlátozottsága. A magyar vezérkar részéről a harmincas évek közepe óta egyre erőteljesebben fogalmazódott meg az igény a hadigazdaságra való átállás előfeltételeinek megteremtésére, a gazdasági élet katonai célú felügyeletének kiépítésére. Ekkorra ugyanis a német minta alapján nyilvánvalóvá vált, hogy a jövőbeli háború totális jellege megköveteli a nemzetgazdaság teljeskörű átszervezését, mozgósítását. Az első ilyen irányú intézkedések már 1937 őszén megtörténtek az Iparügyi Minisztérium 17., ún. katonai osztályának felállításával, ám az előkészületek a honvédelemről szóló 1939:11. tc. elfogadásáig meglehetősen vontatottan haladtak, amint arra többek között az 1938 őszi mozgósításkor is fény derült. 1939 őszén azonban már alapvetően más a helyzet: a kormány szeptember elsejei ülésén a honvédelmi törvény felhatalmazásával élve életbe léptette a kivételes hatalmat, s ezáltal többek között a hadigazdaság szempontjából fontos 757 A-, illetve 588 B-minősítésű vállalat katonai irányítás alá került. Az ekként minősített üzemek az illetékes szaktárcák előírásai szerint voltak kötelesek termelésüket megszervezni, ám a hadigazdaság tervszerű működ-