Századok – 1996

Közlemények - Richly Gábor: Magyar katonai segítségnyújtás az 1939–40-es finn–szovjet háborúban II/403

418 RICHLY GÁBOR tárgyalások megszakadása, majd a Molotov-Ribbentrop paktum megkötése óta. Ebből a szempontból közvetett módon a be nem vetett önkéntesek is szerepet játszhattak abban, hogy március 12-én Sztálin a kibontakozó katonai sikerek ellenére fegyverszünetet kötött Finnországgal. Másfelől Mannerheim marsall is azzal bíztathatta reménytelen túlerővel küzdő katonáit, hogy „népünk sem harcol már egyedül, máris jelentős mértékben érkezett hazánkba külföldi segítség, és továbbra is folyamatosan érkezik..."67

E nyilatkozatok persze jótékony homályban hagyták a segítség tulajdonképpeni mértékét, hogy annál lelkesítőbben hathassanak a kilátástalan helyzetű finn harcosokra. Azt is láthattuk, hogy nemzetközi összehasonlításban nem volt jelentéktelen a magyar segítségnyújtás. Létszámát tekintve rögtön a skandináv országokét követte, vetekedve az amerikai és angol csapatokkal, de a finn vélemények arra engednek következtetni, hogy az átlagon felüli kiképzés, felszereltség és személyi állomány is hozzájárult a magyarok sikeréhez. Más kérdés, hogy a finnek részéről megnyilvánuló öröm és hála nem nélkülözött némi romantikát, amint az többek között Mannerheim marsall március 24-i — az önkéntesek résztvételét megköszönő — napiparancsából is kitűnik: „Ti, dunamelléki vérrokonaink, szintén meghallottátok csatakürtjeink távoli hangját, és többezer éves távollét után a magyar kard ismét ütésre emelkedett a finn testvérek védelmében."68 3. Hadianyagszállítások a finn hadseregnek 3.1. A magyar hadseregfejlesztés Az önkéntesek Finnországba juttatása elsősorban politikai természetű kérdésnek bizonyult, a zászlóalj felállításával kapcsolatban katonai szempontokra kevéssé kellett tekintettel lenni. Ugyanis kezdettől egyértelmű volt, hogy a kiküldendő korlátozott létszámú csapatok nem lehetnek hatással Magyarország katonai potenciáljára. A hadbaszálló Finnország fegyverzetvásárlási tervei azonban már érzékenyen érintették a honvédség felszereléséért aggódó katonai vezetést, ezért célszerű röviden összefoglalni, hogy hol tartott 1939 végén a magyar hadiipar fejlesztése és a honvédség felszerelése.6

9 Egyfelől Magyarország gazdasági helyzete, másfelől a trianoni békeszerződés korlátozó előírásai az első világháborút követően mintegy két évtizeden át nem tettek lehetővé jelentősebb fejlesztéseket a hadigazdaság és a hadsereg felszerelése terén. Bár különféle „rejtett" kísérletek ez idő alatt is történtek Magyarország katonai potenciáljának növelése érdekében, ezek nem járhattak kellő eredménynyel, így a harmincas évek végére az ország revíziós igényei és tényleges katonai ereje között egyre áthidalhatatlanabb különbség mutatkozott. A hadseregfejlesztés terén döntő fordulatot csak Darányi Kálmán 1938. március 5-i ún. győri beszéde hozott, melyben a katonai vezetés által kidolgozott Huba I. programnak megfelelően a miniszterelnök egymilliárd pengős fegyverkezési programot hirdetett az elkövetkező öt évre. A megkezdődő erőltetett fegyverkezés ütemét tovább gyorsította a Legfelsőbb Honvédelmi Tanács (a továbbiakban: LHT) 1939 februári határozata, mely az előirányzott összeg felhasználását 1940 augusztusáig írta elő, több mint 80 százalékának közvetlen fegyverkezésre fordításával, majd az 1939