Századok – 1996
Közlemények - Richly Gábor: Magyar katonai segítségnyújtás az 1939–40-es finn–szovjet háborúban II/403
416 RICHLY GÁBOR zúttal mellőzzük, mivel ezen országok segítségnyújtását több szempontból eleve illuzórikusnak kellett tekinteni.)6 0 A szóba jöhető segítségnyújtás elsődleges bázisát a finnek Svédországban, Norvégiában és Dániában látták. Am ezen országok számára féltve őrzött semlegességük olyan érték volt, melyet nem szívesen kockáztattak hivatalosság látszatát keltő akciókkal. Svédországban ugyan már december 4-én megalakult a Finlandskomittée, de a kormány a propaganda cenzúrázásával, szúkre szabott kontingensekkel és számos más intézkedéssel igyekezett korlátok közé szorítani a spontán alakuló önkéntesmozgalmat. Ennek ellenére közel 8700 svéd állampolgár jutott el Finnországba, s a finn alakulatokhoz besorozottakon kívül (kb. 420 fő) február végétől a sallai frontszakaszon két önálló zászlóaljuk is részt vett a nem túl heves harcokban, 33 főnyi veszteséget szenvedve. Az azonnali bevetést — csakúgy, mint a többi ország önkéntesei esetében — a kiképzés és a felszerelés hiányosságai akadályozták, annak ellenére, hogy a többi egységtől eltérően a svédek nagyobbrészt saját fegyvereikkel érkeztek. A norvég és a dán kormány a passzivitás álláspontjára helyezkedett. Hogy a kompromittálódást lehetőleg elkerüljék, minél teljesebb titoktartásra törekedtek — többek között a legszigorúbb cenzúrát alkalmazva —, Dániában átmenetileg a toborzóirodát is bezárták, Norvégia pedig tisztjei kiutazásának megtiltásával akadályozta meg, hogy önálló norvég légió alakulhasson Finnországban. Mindezek ellenére a svédeké mellett e két ország segítsége bizonyult a legjelentősebbnek: a háború folyamán több mint 1000 dán és 727 norvég érkezett meg Finnországba.61 A hadban álló angol-és francia kormánynak elvileg sem Németországra, sem a Szovjetunióra nem kellett különös tekintettel lennie, ám a toborzás ezen országokban is sok kívánnivalót hagyott maga után. Ennek oka elsősorban abban keresendő, hogy a két háborúban álló nagyhatalom reguláris egységekkel akart operálni a Skandináv-félszigeten, így az önkéntesekre nem fordítottak kellő figyelmet. Finnország nagy várakozással tekintett Angliára, ám a toborzás csak március elején kezdett körvonalazódni, akkor is egységes szempontok és hatékony koordinálás nélkül. Ennek eredményeképpen a 8500 jelentkezőből csupán 227-en jutottak el Finnországba — közülük is 145-en a békekötés után. A sorozás hiányosságait jól jellemzi, hogy a kiutazók között a finn hatóságok megdöbbenésére több félszemű, falábú, hallássérült, valamint a Scotland Yard által is nyilvántartott bűnöző volt. Ráadásul az időközben Dániát és Norvégiát megszálló Németország egészen 1941 júliusáig megakadályozta hazatérésüket, így a várya várt angol segítség valójában csak gondot jelentett az ellátásukért felelős finn hadvezetésnek. A francia segítségnyújtás még szerencsétlenebb véget ért. A sorozási felhívásra főleg lengyel menekültek jelentkeztek, Wladyslaw Sikorski tábornok kidolgoztatta hadbavetésük részletes tervét, Rudnicki ezredes Finnországba utazott előkészíteni az akciót, ám Daladier fontosabb feladatot szánt a lengyeleknek: az Idegen Légióban és a Maginot-vonal erődítési munkálatainál kellett kivárniuk, hogy a francia-német határon harcolhassanak.62 Mint említettük, Mussolini úgy látta, hogy egyedül a finn harctér odázhatja el a Szovjetunió nemkívánatos balkáni teijeszkedését, így elvileg támogatta Finnországot. Január elején önkéntesek toborzását is engedélyezte — az eredeti el-
