Századok – 1996
Tanulmányok - Sándor Pál: Jobbágyfelszabadítás és birtokrendezés Magyarországon 1848–1864 I/29
36 SÁNDOR PÁL tulajdonjogára ezentúl már a volt földesurak is igényt fognak tartani. Ezt a tényleges veszélyt akarta az önrendelkezésért küzdő liberális vezérkar elnapolni. Ha most a parasztkézen lévő maradványföldek nagyságát akarjuk megállapítani, akkor abból a körülményből kell kiindulni, hogy teijedelmüket, amelyek most is csak becsült értékek lehetnek, az úrbéri birtokrendezések mérnöki munkálatai fedték fel. Mivel azonban e munkálatok — 1847 végéig — az ország most már csak 42 vármegyéjét tekintve, csupán 1367 helységben, a számbavett helységek 15,6%-ában mentek végbe, illetőleg fejeződtek be, amely eljárás folytán a volt jobbágyok illetményét egyezség, vagy bírói ítélet útján állapították meg, és adták a parasztok birtokába, ezért csupán ezekben a helységekben derült ki: mekkora terjedelmű maradványföldet birtokolnak a jobbágyok az úrbériség leple alatt. 3680 helységben, a helységek 42%-ában, még tartott a rendezőeljárás és 3714-ben, a jelzett helységek 42,4%-ában még hozzá sem kezdtek a birtokrendezési eljáráshoz.2 1 A második esetben a maradványföldeket ugyan szintén megállapították, de a művelet befejezetlensége okából azok egyelőre azoknak a jobbágyoknak a birtokában maradtak, akiknek telki földeihez kapcsolatban felmérték azokat. A harmadik esetben viszont, amikor a helységekben még semminő rendezés nem indult meg, ezekben sem a jobbágyoknak, sem a földesuraknak nem volt pontos tudomásuk arról, hogy mekkora remanencia rejtőzik az úrbéri telkek névleges értéke mögött. Mindezért a remanenciák hozzávetőleges terjedelmét, csak a rendezőeljárás befejeztével lehet egyáltalán megállapítani. De hogy mennyire hozzávetőleges értéket, illetve mennyiséget jelöl meg az idevágó szakirodalom, ennek okait csak a későbbiekben foguk igazán megérteni. Számunkra most nincs más hátra, mivel más adatot egyáltalán nem ismerünk, minthogy ezúttal is átvegyük az idevágó szakirodalomban megjelölt értéket. Ez pedig mintegy 1 871 000 (1200 négyszögöles) holdban jelöli meg a maradványföldek terjedelmét.2 2 Külön kérdést jelentett az úgynevezett irtványföldek, vagy irtványok mikénti sorsa is. Irtáson nem csupán fa, bokor, erdő kivágása nyomán a jobbágyok által termővé tett területet értettek, hanem irtásnak nevezték a mocsár lecsapolás, vagy más terméketlen föld termővé tétele folytán keletkezett termőföldet is. A jobbágyok éveken át tartó, szívós munka árán jutottak e földek birtokába. A legtöbb irtás a Felvidéken és a Dunántúlon volt. A legnagyobb irtásfalvak egyben a legnagyobb zsellérfalvak voltak. Trencsén megyében például, de több felföldi vármegyében, miként a trencséni követ hangoztatta az 1832-36. évi országgyűlésen, „számtalan adózó él egyedül csak irtványokból... a felföldi jobbágybirtoknak, több mint harmada merő irtvány..."2 3 Az irtványok használata után sem dézsma, sem robot nem járt az uraságnak. A tulajdonjog elismeréseként, csupán irtásdíjat fizettek a jobbágyok. Az urbárium behozatala idején sok irtványföld már a jobbágyok úrbéri telki állományába olvad, elvesztve eredeti irtvány jellegét. Azokat az irtványokat viszont, amelyek nem olvadtak be a telki állományba és megőrizték irtvány jellegüket, a földesurak visszaválthatták a jobbágyoktól. Ezeket, ha a jobbágy a földesúr engedelmével irtotta, az uraság törvényes úton visszaváltotta a jobbágytól. A földesúr engedelme nélkül irtott földeket viszont egyszerűen visszavették a jobbágytól. A forradalmi törvényhozás, a már említett okból, az irtványföldek tulajdonjogi hovatartozását szintén érintetlenül hagyta, ezúttal is nyitva-
