Századok – 1996

Közlemények - Tokody Gyula: Magyarország integritása és a német diplomácia 1918/19-ben II/383

MAGYARORSZÁG INTEGRITÁSA ÉS A NÉMET DIPLOMÁCIA... 391 1918. november 8-án Ferdinánd király lemondatta a németorientációjú Alexandru Marghiloman kormányát, az új kabinet pedig — Coandá tábornok vezetése alatt — két nappal később mozgósítást rendelt el, miközben a király parancsot adott az ekkor már gyakorlatilag nem is létező központi hatalmak elleni fellépésre. Természetesen Berlint nem érte váratlanul a romániai fordulat, érlelődésére idejében felfigyelt, de csak 1918. október 27-e után, azaz Ausztria-Magyarország fegyverszüneti kérését követően szánta el magát arra, hogy feladja addigi román politikáját. Ettől a naptól kezdve ugyanis nemcsak az vált véglegessé, hogy Délkelet-Európában tartózkodó csapatait haladéktalanul vissza kell vonnia, hanem az is, hogy ennek békés végrehajtására csak akkor van remény, ha nem kerül szembe sem Romániával, sem pedig Magyarországgal. Ez viszont feltételezte, hogy semmisnek tekinti a bukaresti békeszerződést, nem lép fel Románia erdélyi aspirációi ellen, de nem kérdőjelezi meg Magyarország területi integritását sem. Hosszabb távon ez az ellentmondásos álláspont szükségszerűen kudarchoz vezetett volna, de az adott pillanatban Erdélynek Németország számára csak addig volt jelentősége, amíg be nem fejezi csapatai kivonását. Határozott és egyértelmű álláspont kialakításához az erdélyi kérdésben Németországnak ekkor már amúgy sem fűződött közvetlenül külpolitikai érdeke. Arról viszont még 1918. október 27-én is meg volt győződve a Külügyi Hivatal — mint láttuk —, hogy Károlyi Mihály akkor még esetlegesnek tekintett kormányra kerülése és a Németországgal való szakítás hátrányosan fogja Magyarországot érinteni, mert „Erdély elvész, ha Németország ebben a kérdésben nem Magyarországot, hanem Romániát támogatja". A németek által kiürített területeket — a nyilvánvaló feltételezés szerint — ebben az esetben a román csapatok fennakadás nélkül elfoglalhatták volna, anélkül, hogy ismét háborúba léptek volna Németország ellen. De Berlin csak az utolsó pillanatban, 1918. november 1-én — a magyar forradalom győzelmének és Károlyi kormányra kerülésének hatására — döntött végül is amellett, hogy most már nem zárkózik el hivatalosan Románia erdélyi aspirációi elől. Továbbra is hangsúlyozva, hogy „Magyarországgal a nyílt ellenségeskedést minden körülmények között el kell kerülni", a bukaresti német kirendeltség vezetője felhatalmazást kapott annak „óvatos" kifejtésére, hogy „az új helyzet Magyarországon és Ausztriában új feltételeket teremt Németország Romániához fűződő kapcsolatában is". Másként fogalmazva: a német kormány kész akceptálni „a román egységtörekvéseket, azokkal elvileg nem áll szemben, hanem kivárja, amit Románia e tekintetben maga tesz".1

7 Mindamellett a német kormány még ekkor — tehát november 1-én — sem adott utasítást csapatainak visszavonására, sőt még azt is lehetségesnek tartotta, hogy a háború során Romániában megszerzett „gazdasági előnyöket" átmentheti a békekötés utáni időszakra. November 3-a, a padovai fegyverszünet aláírása azonban azonnali cselekvést követelt meg, nem utolsósorban annak eldöntését is, hogy milyen módon hajtsák végre Mackensen katonái a visszavonulást. Wilhelm Groener tábornok — Paul von Hindenburg helyettese — november 4-én állásfoglalást kért a Külügyi Hiv ataltól, hogy van-e egyáltalán lehetőség a német erők békés visszavonására. Ami ínyiben ugyanis „az osztrák-magyar fegy-