Századok – 1996

Közlemények - Tokody Gyula: Magyarország integritása és a német diplomácia 1918/19-ben II/383

392 TOKODY GYULA verszünet a Dél-Magyarországon és Romániában levő német csapatoknak nem biztosít elegendő időt és lehetőséget a rendezett elszállításhoz, vagy amennyiben nincs kilátás arra, hogy a magyar állam lehetővé teszi az elszállítás végrehajtását, a Legfelső Hadvezetőség kénytelen parancsot adni Mackensen tábornoknak, hogy... törjön át Magyarországon, illetve Galícián keresztül Németország vagy Észak-Ukrajna irányába".18 A német hadsereg vezetői tehát bíztak abban, hogy Mackensen elég erős lenne egy ilyen parancs végrehajtására, hiszen a magyar hadsereg nem lett volna képes — és talán hajlandó sem — ellenállni, Romániában ekkor még németbarát kormány volt uralmon, Franchet d'Espèrey pedig lassan mozgó hadseregével aligha tudott volna hatékonyan beavatkozni a feltehetően magyar területeken kirobbanó fegyveres konfliktusokba. De azzal is számolni kellett, hogy „a Romániában beépített összes létesítmény, valamint az ottani gördülő anyag elvész", hogy továbbá a magyar kormány lezáija a vasutakat. így a német csapatok ellátása lehetetlenné vált volna, s a visszavonulást gyalogmenetben kellett volna végrehajtani. Ennek tudatában Greener szükségesnek tartotta hangsúlyozni, hogy „a Magyarországon való átvonulás során a német csapatok az országból élnének". Nyilvánvaló volt, hogy ebben az esetben a magyar lakosság németellenessé vált volna, annak minden következményével együtt. A német diplomaták atrocitásoktól, a német értékek zárolásától, nem utolsósorban pedig a Magyarországon — főleg Budapesten — élő német állampolgárok internálásától tartottak. A Külügyi Hivatal ezért igyekezett mérséklőén hatni a katonai vezetésre és diplomáciai erőfeszítéseket tenni a békés visszavonulás elősegítésére. Erre annál is inkább szükség volt, mert Mackensen tábornok november 5-én megkapta ugyan végre az elvonulási parancsot, de végrehajtási utasítás nélkül. A rendkívül gyorsan változó és alig áttekinthető katonai és politikai helyzetben tehát az egyébként is harcias tábornok gyakorlatilag szabad kezet kapott, s ő ezzel messzemenően élt is. Első lépésként Mackensen elhatározta Brassó és Nagyszeben, valamint Erdély vasútvonalainak a megszállását, egyúttal tárgyalásokat kezdett a román kormányszervekkel az elvonulás részleteiről. Horstmann követségi tanácsos, a bukaresti német diplomáciai kirendeltség vezetője, erről azonnal értesítette a Külügyi Hivatalt, hangsúlyozva, hogy a katonai lépésekről a román kormány azzal a megjegyzéssel kapott tájékoztatást, hogy a német parancsnokság „ellenséges tettként fog fel minden szándékait keresztező kísérletet". Az egyértelmű fenyegetés ellenére a román külügyminiszter állítólag kedvezően fogadta a bejelentést, megértette, hogy „a megszállás csupán katonai célokat szolgál és átmeneti jellegű", s elégedetten nyugtázta Horstmann tanácsos fejtegetéseit arról, hogy „Németország nem képvisel magyar politikát, sőt jóindulatot tanúsít Románia jogos nemzeti kívánságai iránt".19 A helyzet mindamellett rendkívül feszültté vált ezekben a napokban, s megnőtt a katonai konfrontáció veszélye mind német-román, mind pedig német-magyar viszonylatban. Nemcsak azért, mert küszöbön állt Romániában a külpolitikai orientációváltás, hanem azért is, mert a magyar hadügyminisztérium ezekkel az eseményekkel egyidőben — november 6-án — szólította fel a német birodalmi