Századok – 1996
Tanulmányok - Romsics Ignác: A brit külpolitika és a „magyar kérdés” 1914–1946 II/273
312 ROMSICS IGNÁC pesti brit követ számára összeállított 1940. december 10-i irányelvekben ezzel kapcsolatban a következőket olvashatjuk: ,,A csehek eddig még nem jelezték, hogy ragaszkodnának Ruténia visszaadásához, mert az mindig is drága luxus volt számukra. Minden bizonnyal szívesen látnának némi módosítást a Bécsben, 1938 novemberében lefektetett magyar-cseh határ kérdésében, de jelenleg azt az észszerű irányvonalat követik, hogy nem követelik nagyszámú magyar lakosság viszszaadását az új Csehszlovákiának."12 1 Ugyanez a követutasítás a román-magyar viszállyal, illetve a második bécsi döntéssel kapcsolatos brit álláspontra is kitért. Roger M. Makins tanácsos (1941-től a Közép-Európa Osztály vezetője) az első szövegvariánsban erről a következőket írta: „...biztosíthatja a magyarokat, hogy ha megnyerjük a háborút, nem fogjuk ellenezni, hogy Magyarország erdélyi szerzeményeinek méltányos részét (fair proportion) megtartsa, sőt az is lehetséges, hogy egy másik határvonalat fogunk húzni, amelynek alapján Magyarországé maradna Észak-Erdély jó része (a good deal of Northern Transylvania), és amely Magyarországnak adna bizonyos dél-erdélyi területeket is, amelyek most románok." Ezt a megfogalmazást Makins felettesei túlságosan konkrét és indokolatlanul messzire mutató kötelezettségvállalásnak minősítették, és ezért nem engedélyezték elküldését. Ehelyett egy diplomatikusabb, azaz semmitmondóbb változat megszövegezésére utasították. Ez így szólt: ,Általános irányelvként ... feltételezheted, hogy Magyarország nem számíthat a részünkről nagyobb nehézségekre, ami eddigi romániai területszerzéseit illeti." Ha azonban „...Jugoszláviától próbálna meg területeket visszaszerezni, esetleg egészen más lenne a hozzáállásunk, mint további erdélyi területszerzési kísérletek esetén". A végső változatban, amit O'Malley, budapesti követ meg is kapott, ez a formula még tovább egyszerűsödött: a két mondat közül az elsőt kihúzták, s csak a másodikat hagyták meg. Konkrétumok nélkül ugyan, de még ez az egy mondat is sokat mondott azonban. Implicite nemcsak a második bécsi döntést ismerte el ugyanis érvényesnek, hanem még további erdélyi területek visszacsatolásának, illetve -szerzésének az elismerése előtt is nyitva hagyta a kaput. A megmaradt egy mondat ugyanakkor világossá tette azt is, hogy Jugoszláviával szemben, amely a német nyomás ellenére mindaddig nem csatlakozott a Háromhatalmi Egyezményhez, Anglia semmiféle magyar revíziós követelést nem támogat.122 Az 1940. december 10-i követutasítás azt bizonyítja, hogy az erdélyi kérdés belső megítélése magyar szempontból egyelőre egyáltalán nem volt olyan kedvezőtlen, mint azt a szeptember 5-i nyilvános nyilatkozatok alapján feltételezni lehetett. A brit diplomáciának ezt a nyilvánvalóan teljesen tudatos és kiszámított kettősségét az 1940 végén kinevezett új külügyminiszter, a Magyarországgal köztudottan nem rokonszenvező Anthony Eden is helyesnek tartotta és alkalmazta. A budapesti követnek küldött 1941. január 22-i táviratában kitért rá, hogy a december 10-i követutasításban foglaltakkal maga is egyetért. Nyilvánosan azonban — írta — ezt sohasem fogja elismerni, mert „minden olyan megjegyzést el akar kerülni, ami burkolt ígéretnek vehető a jövőre nézve, ami a magyar területszerzéseket és területi igényeket illeti". A nyilvánosság számára — tette hozzá — elegendő annyi, amennyi ebben a tárgyban már elhangzott.123
