Századok – 1996
Tanulmányok - Romsics Ignác: A brit külpolitika és a „magyar kérdés” 1914–1946 II/273
A BRIT KÜLPOLITIKA ÉS A „MAGYAR KÉRDÉS" 1914-1946 3 309 tájékoztatták, hogy Őfelsége kormánya szerint Csehszlovákiának „vissza kell adni Magyarországnak azokat a körzeteket, ahol a lakosság túlnyomórészt magyar". Ugyanebből a táviratból derül ki az is, hogy a Magyarország által kért népszavazás helyett, amelynek nemzetközi ellenőrzés melletti lebonyolítása igen gondos előkészítést igényelt volna, London inkább a prágai kormány által javasolt németolasz döntőbíráskodást fogadta el.10 8 Az 1938. november 2-i német-olasz döntőbíráskodás ténye és annak eredménye ellen Anglia utólag sem emelt kifogást. Halifax külügyminiszter egyik 1938. decemberi beszédében kitért rá, hogy a néprajzi alapon nyugvó magyar követelések jogosak, s hogy a magyar többségű területek visszaadása ,,megfelel[t] a müncheni megegyezés szellemének, az igazságnak és a méltányosságnak". Az Appeasemení-politika nagy ellenfelének, Winston Churchillnek ugyanez volt a véleménye.109 Nem mondható azonban el ugyanez Kárpátalja 1939-es visszacsatolásáról, amelynek a megítélése jóval ellentmondásosabb és bizonytalanabb volt. 1938 végén, 1939 elején — etnikai érvekre hivatkozva — Halifax olykor a magyar aspiráció ellen nyilatkozott, olykor — főleg az Ukrajna felé irányuló német terjeszkedéstől tartva — elfogadni és támogatni látszott Macartney szcenárióját. A-mikor 1939. márciusában az esemény bekövetkezett, a Foreign Office a tény egyszerű tudomásulvételét tanácsolta a sajtónak - helyeslő vagy elítélő kommentárok nélkül.110 Összevetve a müncheni egyezmény felrúgása miatt ugyanezekben a napokban Németországot ért dühödt sajtótámadásokkal, Barcza Görgy valószínűleg nem tévedett nagyot, amikor ezt a Kárpátalja visszacsatolásával szembeni tartózkodó hangütést hallgatólagos jóváhagyásként értelmezte.11 1 Csehszlovákia 1939. márciusi feldarabolásával Nagy-Britannia európai politikájában ismét fordulat következett be. Az új szakasz lényege az Appeasementpolitikával való szakítás, és a további német terjeszkedési törekvésekkel szembeni határozott szembefordulás volt. Ennek részeként 1939. április 6-án Nagy-Britannia kölcsönös segélynyújtási megállapodást írt alá Lengyelországgal, majd április 13-án — Franciaországgal együtt — szavatolta Görögország és Románia állami függetlenségét. A délkelet-európai államok „ranglistáján" Jugoszláviával együtt másodikként szereplő Románia pozíciója ezzel megerősödött, az egyébként is harmadik helyezett Magyarországé pedig tovább gyengült. „Románia jelenleg itt a 'kedvenc', mindent elkövetnek, hogy magukhoz láncolják és nemcsak politikailag, de gazdaságilag is támogassák. (...) Magyarország az itteni közvélemény előtt el van könyvelve mint teljesen német befolyás alatt álló terület", s ezért „nagyon kell örülni, ha az angol sajtó egyelőre sem 'pro sem kontra' nem foglalkozik Magyarországgal." -jellemezte az új helyzetet Barcza György 1939. májusában.112 1939. augusztusában, amikor a Foreign Office területileg illetékes szakreferensei megvitatták, hogy vajon lehet-e számítani a jövőben egy németellenes magyar ellenállásra, s ha igen, akkor tudna-e egy ilyen szembefordulást Nagy-Britannia támogatni, lényegében mindkét kérdésre nemleges választ adtak. Pontosabban: „kulturális és morális szférában" elképzelhetőnek tartottak valamelyes brit támogatást (British Council), katonai együttműködésre vagy gazdasági segítségre azonban — kivéve a magyar import pulykát sújtó vámtételek t, kkentését —
