Századok – 1996
Tanulmányok - Romsics Ignác: A brit külpolitika és a „magyar kérdés” 1914–1946 II/273
310 ROMSICS IGNÁC semmilyen komoly lehetőséget nem láttak. 1940 februárjában, amikor a Külügyminisztériumban ismét egy délkelet-európai semleges blokk esélyeit latolgatták, ugyanerre a konklúzióra jutottak. „A háború kezdete óta mindvégig tudatában voltunk annak, hogy lehetetlen lenne egy olyan 'frontot' létrehozni Délkelet-Európában, amelybe Magyarország beletartozna. Ezért sohasem merült fel, hogy garantáljuk Németországgal szemben ezt az országot, ahogy tettük Romániával. Más szavakkal mi tudomásul vettük, hogy Magyarország a német szférába tartozik — és ezen nem fog változtatni semmi sem, amit mi mondhatunk" — állapították meg ismét.11 3 Románia fel- és Magyarország további leértékelődéséből elkerülhetetlenül következett, hogy a Foreign Office szakértői által korábban oly sokat tanulmányozott, sőt olykor még a parlament két házában is figyelemben részesített „erdélyi kérdés" is más megvilágításba került. Az új álláspont Cadogan közigazgatási államtitkár megfogalmazása szerint, amelyről a budapesti angol követ is tájékoztatást kapott, így szólt: „nem tekintjük a magyar-román határt sem ideálisnak, sem véglegesnek", ám ezt a véleményünket nem szabad kinyilvánítani, mert „tekintettel kell lennünk a román érzékenységre".114 Ennek megfelelően, amikor 1939. június 14-én Barcza felkereste Cadogant, és Anglia támogatását kérte Romániával szemben, az államtitkár kifogásolta, hogy mérvadó magyar körök továbbra is „a trianoni békeszerződés rendelkezéseiből eredő jelentős területi problémákról" beszélnek. Egyben figyelmeztetett arra is, hogy „az európai kisebbségi problémákat sohasem lehetne teljesen megoldani területi revízió útján".11 5 A politikai és a közép-európai osztályt felügyelő helyettes államtitkár néhány nappal később ugyanebben a szellemben tájékoztatta a magyar követet. Sir Orme Sargent ugyan elismerte, hogy a „magyar-román kérdés rendezése fontos és egyike a megoldandó európai problémáknak", ám tekintettel a feszült nemzetközi helyzetre, veszélyesnek és időszerűtlennek tartotta felvetését. Egyben óvott attól is, hogy Magyarország esetleg egy közös német-magyar katonai akció keretében próbálja meg érvényesíteni követeléseit. Várható kezdeti sikereik ellenére — vetítette előre a jövőt — a németek ismét el fogják veszíteni a háborút, s ez az általuk erőszakosan keresztülvitt területi változásokat is hatálytalanítani fogja. Ugyanakkor reményre adott okot, hogy a kérdés további tanulmányozása és megfelelő pillanatban napirendre tűzése elől nem zárkózott el.116 A Sargentnek ekkor és a későbbiekben átadott magyar anyagok közül legnagyobb jelentősége annak az 1940 márciusára datált revíziós tervezetnek volt, amelyet maga a miniszterelnök, gróf Teleki Pál írt alá. Ez minden magyar többségű erdélyi területet visszakövetelt - az ismert, és Macartney által elvetett „korridoros" megoldást alkalmazva. Az erdélyi kérdés exponálása mellett Teleki Magyarország Oroszországgal, illetve a Kelettel szembeni történeti missziójára (védőbástya-szerep) is kitért, és többször utalt a történelmi határok fontosságára. Szlovákia jövőjét latolgatva feltételezte, hogy a háború után a szlovákok inkább Magyarországhoz, s nem Csehországhoz kívánnak majd tartozni. Az anyag véleményezésére felkért külügyi tisztviselők megjegyzéseiből ismét világosan kitűnt, hogy a birodalmi gondolat bűvkörében mozgó magyar nagyrevíziós elképzelések és az alapvetően etnikai elvű angol megközelítések között áthidalhatatlan szaka-
