Századok – 1996
Tanulmányok - Romsics Ignác: A brit külpolitika és a „magyar kérdés” 1914–1946 II/273
304 ROMSICS IGNÁC latok története nagymértékben a mindenkori szerződések revíziójának története, s „a béke, az igazság és Európa biztonsága" érdekében a trianoni békeszerződés revíziója mellett konkrétan is síkra szállt.90 A kampány záróeseményeként került sor Bethlen István, volt magyar miniszterelnök londoni és cambridge-i előadásaira Közép-Európa nagyhatalmi fenyegetettségéről, a trianoni békeszerződésről, s Erdély különleges helyzetéről. Az előadásokat követő vitákban Bethlen a magyar revíziós követeléseket is körvonalazta. Kifejtette, hogy a határ menti, döntően magyarok lakta területeket Magyarország népszavazás nélkül, az etnikai elv alapján követeli vissza. A történelmi Erdély számára teljes állami függetlenséget kért, a szlovákoknak, a ruszinoknak és a horvátoknak pedig az autonómia, illetve az önrendelkezés jogát, hogy „ennek megadása után szabadon dönthessenek állami hovatartozásuk felől".91 A brit kormánypolitika módosulása és a revíziópártiak aktivizálódása a status quo védőit és a trianoni határokért felelős szakértőket is fellépésre és álláspontjuk kifejtésére ösztönözte. Ebből rövid időn belül egy ahhoz hasonló polémia kerekedett, mint amilyen 1917-ben a Monarchia-barátok és a nemzetállami koncepció hívei között kialakult. A Crosthwaite elemzésének kommentálására felkért romániai szakértő (Mr. Elphick) a fiatal történész-diplomata minden olyan állítását kétségbe vonta, amellyel az a revízió indokoltságát támasztotta alá. Ervei ugyanazok voltak, mint a háborús propagandairodalomé, illetve a békekonferenciáé: a magyar statisztikák megbízhatatlanok, Romániának szüksége van a határmenti vasútvonalakra, stb. A román állam jelenlegi határai — összegezte véleményét a szerző — „Isten adományai, örökérvényűek, és az erdélyi románok előbb hullatnák el utolsó csepp vérüket, mintsem hogy visszahódított hazájuk földjéből egyetlen rögöt is átengedjenek". De — tette hozzá — elvetendő a határmenti sáv átengedése azért is, mert a magyarok ezt úgyis csak első lépésnek tekintenék, amely csak „étvágyukat növelné" újabb és újabb területek iránt mindaddig, amíg egész Erdélyt vissza nem szereznék.92 Bethlen előadásainak véleményezésére Allen Leepert kérte fel a Foreign Office. Leeper — mint 1919-20-ban — most is elismerte, hogy a magyar határok néprajzi szempontból nem tökéletesek, ám módosításukat a határmenti területek visszaadásával földrajzi, gazdasági, közlekedési vagy stratégiai okokra hivatkozva célszerűtlennek és indokolatlannak, az önálló Erdély gondolatát pedig egyenesen „abszurdnak" tartotta. Az egész kérdés napirendről való levételét javasolta általános európai szempontból is, miután állandó és nyilvános vitatása Magyarországon csak „izgalmat", a kisantant-országokban pedig „ellen-izgalmat" okoz, ami nyilvánvalóan nem segíti, hanem kifejezetten akadályozza „a leszerelés és az általános megbékélés elérését Európában". A Bethlen előadásait követő vitákban hasonló szellemben szólaltak fel Wickham Steed és Seton-Watson is.93 A brit politikai gondolkodás revízióellenes megnyilvánulásainak sorában kitüntetett hely illette meg a térség régi szakértőjének és a nemzetállami koncepció talán legismertebb képviselőjének, Robert W Seton-Watsonnak az 1933-as cikkeit, amelyek 1934-ben önálló kötetbe gyűjtve is megjelentek. Az idősödő történész, aki ekkor a londoni egyetem Masarykról elnevezett és a csehszlovák állam által finanszírozott Közép-Európa történeti tanszékét vezette, ügyes érveléssel nem
