Századok – 1996

Tanulmányok - Romsics Ignác: A brit külpolitika és a „magyar kérdés” 1914–1946 II/273

A BRIT KÜLPOLITIKA ÉS A „MAGYAR KÉRDÉS" 1914-1946 3 305 elvileg, hanem praktikus és konkrét okok miatt helyezkedett szembe a magyar határok revíziójával. Nem tagadta, mint ahogy történészként nehéz is lett volna tagadnia, hogy „egy szerződés sem szent és sérthetetlen", s ehhez hozzátette, hogy ha a népek közötti ellenségeskedés csak a politikai határok módosításával szüntethető meg, akkor még ennek a drasztikus módszernek az alkalmazásától sem szabad visszariadni. Azt sem vitatta, hogy a trianoni határok mentén jelentős számú magyar kisebbség él. Ezek létét határszakaszról határszakaszra haladva maga is kimutatta, még ha összlétszámukat — fél-háromnegyed milliót feltételezve — jelentősen alul is becsülte. Ezeket a trianoni határvonalhoz tapadó magyar szigeteket — írta — a közlekedési és stratégiai szempontok ellenére is vissza lehetne adni Magyarországnak, ha a probléma ezzel megoldódna. A magyarokat azonban — és ez volt a revízióval szembeni fő érve — ezek a minimális engedmények egyáltalán nem fogják kielégíteni; ők ennél jóval többre, lényegében az 1914-es határok elérésére törnek. Ez viszont etnikai érvekkel már igazolhatatlan, s a szomszédok számára elfogadhatatlan is. A revízió elvileg tehát legitim és alkalmazható, a magyar határok esetében azonban nem jelent megoldást, és ezért elvetendő.94 A status quo híveinek érvelése valószínűleg hozzájárult ahhoz, hogy 1934-re a revízió ismét kikerült a brit külpolitika aktuális céljai közül. A prioritások átsorolásának minden bizonnyal jóval fontosabb oka volt azonban a németországi politikai fordulat: Hitler 1933-as hatalomra jutása és a náci diktatúra leplezetlenül agresszív külpolitikai irányvétele. Anglia, amely egy demokratikus szellemű Németország javára elképzelhetőnek tartott bizonyos mértékű jogorvoslatot, ekkor még visszariadt attól, hogy Hitlert is hasonló kedvezményben részesítse. Igen jellemző, hogy az a Churchill, aki 1932 őszén még a danzígi korridor kérdésének és Erdély státusának a rendezését javasolta, 1933 nyarán már támadta Németországot, s a Németországnak Rómában kilátásba helyezett revíziós engedményekért MacDonald kormányfőt is. A négyhatalmi paktum eredeti tervével így nemcsak Franciaország és kelet-európai szövetségesei fordultak szembe, hanem az angol kormány is beleegyezett a szerződéstervezet revízióval kapcsolatos passzusainak távoli és elvi lehetőségként való módosításába. Az elfogadott egyezmény a revízió tekintetében végül semmivel sem tartalmazott többet, mint a Népszövetség alapokmányának 19. szakasza.95 A magyar revíziós követelések angliai megítélése szempontjából kedvezőtlenül hatott az is, hogy előadókörútján Bethlen — noha kétségkívül törekedett arra, hogy programja megfeleljen az etnikai elvnek és a népek önrendelkezési jogának — valójában egy nagyrevíziós tervvel állt elő. Ezzel a Foreign Office nem tudott, de nem is akart azonosulni. A Külügyminisztérium illetékesei ezért némi habozás után úgy döntöttek, hogy nem fogadják Bethlent, s a parlamentben sem engedik napirendre tűzni a magyar kérdést.96

Ehelyett Austen Chamberlain kért és kapott szót 1933 decemberében az alsóházban. A volt külügyminiszter arra figyelmeztette a kormányt, hogy „legyen óvatos a jelen viszonyok között és tisztázza, hogy melyek azok a célok, amelyek megvalósításához segédkezet nyújt". A Foreign Office addigi álláspontjának megfelelően Chamberlain is síkraszállt a békeszerződések Józan és mérsékelt kompromisszum" jegyében történő módosí-