Századok – 1996

Tanulmányok - Romsics Ignác: A brit külpolitika és a „magyar kérdés” 1914–1946 II/273

280 ROMSICS IGNÁC tartozott a feltétlen Monarchia-barátok közé. Abból indult ki, hogy háborús győzelem esetén, ha rá tudnák erőszakolni akaratukat a központi hatalmakra, akkor „a Paget-Tyrrell memorandumban körvonalazott megoldás [lenne] a legjobb Európa jövője szempontjából". A teljes győzelem lehetősége azonban — folytatta gondolatmenetét — valószínűtlennek látszik, s ezért Angliának más megoldások, többek között a Monarchia megőrzésének a lehetőségét is meg kell fontolni. Javaslatát a Duna-medence új rendjére ebből a szempontból tette meg. Elképzelése szerint IV Károlynak a következő területekről kellett volna lemondani: Dél-Tirolról, melyet az 1915-ös szerződés értelmében Olaszország kapott volna; Boszíöa-Hercegovináról és Dalmácia déli részeiről, amelyek Szerbiához kerültek volna az 1915. augusztusi ígéreteknek megfelelően, s végül Galíciáról, amely egyesült volna a többi lengyel területtel. A maradék részek „négy különálló és autonóm" egységgé szerveződtek volna a Habsburgok uralma alatt. A délszlávok országa és Csehország Magyarországgal és Ausztriával egyenlő rangra emelkedett volna, s az addigi dualizmust ily módon egy négy tagállamból álló konföderáció váltotta volna fel. Nem világos, hogy Drummond milyen sorsot szánt Szlovákiának. Erdélyt azonban Magyarországnál tervezte hagyni - esetleg helyi autonómiával felruházva. Ennek ellentételezéseként — javasolta — Oroszországot rá kell bírni, hogy Besszarábia egy részét engedje át Romániának. Drummond javaslatát a Külügyminisztérium új vezetői igen kedvezően fogadtákJLord Hardinge; a Foreign Office második embere (Permanent Under Secretary of State) teljes mértékben egyetértett a fiatal diplomata konklúzióival. A memorandumhoz fűzött'jegyzetében kiemelte, hogy ha Anglia legfontosabb európai célja, a keleti német terjeszkedés megakadályozható Ausztria-Mágyaförszág leválasztásával Németországtól, akkor erre kell törekedni, nem pedig arra, hogy , Anglia, Franciaország és Oroszország a végtelenségig folytassa a háborút azért, hogy Olaszország és Románia igényeit teljes mértékig ki lehessen elégíteni". Az egyetlen részkérdés, amelyet kissé másként látott, Románia, illetve Erdély ügye volt. Besszarábia egy részének átengedése mellett Lord Hardinge elképzelhetőnek tartotta Erdély határainak a módosítását is Románia javára, noha csak az j,osztrákok" beleegyezésével. Az előterjesztés másik véleményezője, Robert Cecil politikai államtitkár ugyancsak osztotta a Monarchia „törzsterületeínek" megőrzését és négy tagállammá szervezését. „... a délkelet-európai rendezés a négy államnak az osztrák korona alatti perszonáluniója alapján előnyösebb lenne Európa békéje szempontjából, mint a szláv államok új konföderációja" - írta. Álláspontját indokolva két olyan momentumra is utalt, amelyek Drummond memorandumában és Hardinge értékelésében nem merültek fel. Ezek egyike a török visszavonulása után, a 19. század elejétől újjászülető balkáni független kis államokkal kapcsolatban szerzett kedvezőtlen („nem valami biztató") tapasztalatanyag volt. A másik pedig az a valószínűsíthető következmény, hogy az ún. nemzetállami szcenárió — miután Ausztriát ebből következőleg Németországhoz kellene csatolni — tulajdonképpen nem a rivális hatalom gyöngülését, hanem éppen ellenkezőleg, „Németország nagy európai terjeszkedését és európai befolyása nagyarányú növekedését eredményezné".27