Századok – 1996
Tanulmányok - Romsics Ignác: A brit külpolitika és a „magyar kérdés” 1914–1946 II/273
278 ROMSICS IGNÁC szágtól eltérően Magyarország független állammá alakult volna, ám csak a „tisztán magyarlakta részekből", bár kijárattal az Adriára. A Tyrrell-Paget-memorandum 1916 augusztusának első hetében készült. Ez magyarázza, hogy Erdély kérdésével a szerzők csak érintőlegesen foglalkoztak. Ha Bukarest nem változtat az álláspontján, tehát ha nem adja fel semlegességét — írták —, akkor a szövetségeseknek Romániával „nem nagyon kell foglalkozni", noha Oroszország ígérete valamennyire köti őket, s így „Bukovina és Erdély román része Romániához kerül majd" [kiemelés tőlem - R.I.], A Bánát keleti felét viszont nem Romániának, hanem Magyarországnak javasolták adni.18 Ugyanez a román követelésekkel szembeni rezerváltság tükröződött Sir Grey külügyminiszter, valamint a bukaresti és a szentpétervári brit követek 1915-ös táviratváltásaiban is. „... nem bizonyulna jó erőforrásnak Románia számára nagy létszámú magyar területek megszerzése, s követelésük oda vezetne, hogy a magyarok mindhalálig küzdenének értük" - jelentette például Sir George Buchanan 1915. május 1-én Pétervárról az ottani román követtel folytatott beszélgetése során kifejtett álláspontját. Erre adott válaszában Grey ugyancsak hangsúlyozta, hogy Anglia nem támogathatja fenntartás nélkül „a legszélsőségesebb román követeléseket".19 A Romániával szembeni angol fenntartások — mint ismeretes — 1916. augusztus 17-ére tűntek el. Az ezen a napon aláírt titkos egyezményben a szövetségesek a hadba lépés fejében elismerték Románia jogát Erdélyre a Partiummal és az Alföld keleti szegélyével, továbbá Bukovinára és a Bánátra.2 0 Az emigráns nemzetiségi politikusok és főleg értelmiségi brit támogatóik rendezési elképzeléseivel szemben, amelyek nyilvánosak és bárki számára hozzáférhetők voltak, a londoni és a bukaresti szerződésről, a szerbeknek tett ígéretekről, a diplomaták táviratváltásairól és a Külügyminisztérium belső anyagairól a közvélemény természetesen nem értesült. Szigorúan titkos minősítést kapott a Tyrrell-Paget-anyag is. A brit hadicélok első olyan hivatalos megfogalmazása, amit közzé is lettek, a szövetségesek közös nyilatkozataként jelent meg 1917. január 10-én. Ez a jegyzék, amely válasz volt Wilson elnök decemberi békejavaslatára, az antant hadicéljai között említette „az olaszok, szlávok, románok és csehszlovákok felszabadítását az idegen uralom alól". Azon, hogy a „felszabadítás" szó Сliberation) pontosan mit jelent, akkor is és azóta is sokat vitatkoztak. Az egyik értelmezés szerint teljes állami függetlenséget, ami az Osztrák-Magyar Monarchiának nyilvánvalóan olyan mértékű megcsonkításával járt volna együtt, amit az aligha élhetett volna túl. A másik feltevés viszont azt mondja, hogy a „liberation" széleskörű területi-politikai autonómiák rendszereként, s nem elszakadásként értelmezendő.21 A homályos fogalmazás, amely az értelmezési bizonytalanság forrásává vált, valószínűleg néni tekinthető teljesen véletlennek, sőt nagyon valószínű, hogy egészen tudatos voit, s a nyilvánosság előtti egyértelmű és utóbb számon kérhető kötelezettségvállalástól való óvakodással magyarázható.22 Bárkinek is van azonban igaza, ennek a vitának csak annyi a tétje, hogy a nyilvánosság előtt mit vállaltak és jelentettek be a szövetségesek. _Д belső álláspont a Monarchia jövőjével kapcsolatban ugyanis 1916 végén — legalábbis Nagy-Britanniában — teljesen egyértelmű volt: a birodalom feldarabolása a nyelvi-etnográfiai határoknak többé-kevésbé megfelelően. 1916 őszére ez a koncepció a legmagasabb
