Századok – 1996
Tanulmányok - Romsics Ignác: A brit külpolitika és a „magyar kérdés” 1914–1946 II/273
A BRIT KÜLPOLITIKA ÉS A „MAGYAR KÉRDÉS" 1914-1946 275 köttetés gondolatát, azaz a Pozsony és a Zágráb közötti „szláv korridor" tervét is. A Pozsony, Sopron, Moson és Vas vármegyék járásaiból kialakítandó területsáv északi része Csehszlovákiához, a déli pedig Jugoszláviához tartozott volna.7 Az Osztrák-Magyar Monarchia ilyen mértékű megcsonkítását Masaryk részben a nemzetiségi eszme mint államszervező elv erejével, részben pedig a brit biztonságpolitika érdekeivel indokolta. A törökök lehanyatlásával — érvelt — a Habsburg Birodalom elveszítette létének értelmét, s 1866 után ráadásul még Berlin vazallusává is vált. A kontinentális egyensúly fenntartásában játszott szerepe ily módon nem egyszerűen megszűnt, hanem ellenkezőjébe fordult. A Hármasszövetség létrejötte óta Ausztria-Magyarország nem Németország Drang nach Osten politikájának a gátja, hanem éppen ellenkezőleg, a Berlin-Bagdad program hatékony elősegítője. A birodalom feldarabolása, déli és északi területein két szláv államnak a létrehozása és ezek összekötése egy korridorral ezzel szemben sorompót képezne Berlin Konstantinápoly és Bagdad felé irányuló expanziójával szemben, s „megakadályozná, hogy Németország gyarmatosítsa a Balkánt és Kisázsiát, valamint azt is, hogy a magyarok Berlin engedelmes előőrseivé váljanak".8 Masaryk érvelése tehát jelentős részben azon a helyes előfeltevésen alapult, hogy csak az a propaganda lehet sikeres, amelyik találkozik a „címzett" érdekeivel. Ebben és egyéb hasonló témájú háború alatti írásaiban ezért a „német veszély" nagyságának legalább akkora teret szentelt, mint a nemzetiségi eszme erejének. Frano Supilo, a délszláv egységmozgalom emigráns vezetője ugyancsak tudatában volt ennek a társadalompszichológiai törvényszerűségnek. Sir Edward Grey külügyminiszter számára összeállított 1915 januári memorandumának fő érve ezért nem is a délszlávok szabadságvágya, hanem a német veszély, s az ezzel szembeni angol és délszláv érdekazonosság volt. „Egy pillantás a térképre és máris megértjük — hangsúlyozta —, hogy a délszlávok képezik a legfőbb természetes akadályt a német Drang nach Osten, a Hamburgot és Berlint Béccsel és Budapesttel összekötő nagy politikai elképzelés útjában, amely túlnyúlik a Balkánon és Kis-Ázsián, majd továbbmutat Bagdad, a Perzsa-öböl és az Indiai-óceán felé." Ebből a szempontból a Monarchia korszerűsítése és ennek keretében nemzetiségi autonómiák létrehozása — érvelt tovább — egyáltalán nem célravezető megoldás, tu.s hiszen nem gyöngíti, hanem erősíti a Monarchiát, s ezáltal áttételesen a német imperializmust is. „Anglia és a délszlávok kölcsönös érdeke" ezért nem a Habsburgok birodalmának a modernizálása, demokratizálása és föderalizálása, hanem a „szlávok", és „ezen belül pedig elsősorban a délszlávok felszabadítása és egyesítése", amelytől egyedül remélhető, hogy „végleg bezáija Kelet kapuját a német imperializmus világhódító tervei előtt". A szerbek, horvátok, szlovének, bosnyákok és dalmátok közötti mély kulturális különbségeket Supilo ugyanúgy elhanyagolhatóknak és áthidalhatóknak mutatta be, mint Masaryk a csehek és a szlovákok közötti eltéréseket. Sőt abból a szempontból, hogy a különböző délszláv csoportok hidat képezhetnek Kelet és Nyugat, bizánci ortodoxia és latin kereszténység között, kifejezetten sokat ígérő megoldásként jellemezte egy államba tömörítésüket.9 A Monarchia emigráns nemzetiségi politikusai mellett a háború kitörése után a dunai birodalom nemzet-államokká alakításának programját tették ma-