Századok – 1996
Tanulmányok - Rainer M. János: A fiatal Nagy Imre (1896–1921) II/229
258 RAINER M. JÁNOS ri kaiba magyarul írhatták be a válaszokat, ezeket nyomban lefordították és egy orosz nyelvű második, gépelt kérdőívet készítettek. Ezen utolsó, szakavatott nyelvi segítséggel lefolytatott regisztráció nyomán 12 párttagot és 30 tagjelöltet vettek nyilvántartásba, az elutasítottak számáról adatot nem közöltek. Ezen a napon, ilyen módon vált formálisan is az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt tagja Nagy Imre.103 Noha ebben az időben már három és fél esztendőnél is többet töltött Oroszországban, nem meglepő, hogy Nagy Imre sem tudta a kérdőívet oroszul kitölteni. Bizonyára elboldogult a mindennapi nyelvvel és az újságok, plakátok szövegét is el tudta olvasni, meg is értette azokat, akárcsak a kérdőív kérdéseit. Orosz nyelvű politikai állásfoglalásra biztosan csak keveseknek futotta. Válaszaiban Nagy Imrének, s vele sokan másoknak, első ízben kellett írásban kifejtenie politikai nézeteit. Mivel ismert, hogy a kitöltés nem teljesen egyéni módon történt, nem biztos, hogy minden válasz „az övé". A kommunista párttal való együttérzés okát tudakoló kérdésre adott válasz például („Az orosz kommunista párt programjában látom kifejezve azt a törekvést, hogy az emberiséget kötelességeinek és jogainak tudatában emberi mivoltára emelje") bizonyára személyes: a kissé az ügyvédi iroda nyelvezetében megfogalmazott mondat egyaránt tükrözi Nagy Imre „értelmiségi" viszonyulását a párthoz, és a berezovkai, szocializmusról szóló „viták", előadások hatását. A „mióta" (ti. érez együtt) kérdésre már inkább a helyi forradalmi lap kissé dagályos stílusában válaszolt („Amióta megszabadultam a régi rendszer nyűgétől, gondolkodni kezdtem"). Sokkal személyesebbnek tekinthető válasza a következő kérdésre, hogy miért nem lépett be a pártba eddig („Mert a kommunista pártba való belépésre nem tartom elegendőnek megszabadulni a régi világfelfogástól, hanem szükséges az újat megismerni, magamévá tenni. Ehhez idő kell."). Ebben a válaszban nyoma sincs lángoló lelkesedésnek, sokkal inkább töprengésnek, s nagyon pontosan jellemzi akkori gondolkodását, amelyből az eltelt évek alaposan kimosták a háborút megelőző világ értékrendjét, de még nemigen építtethettek fel koherens felfogást. Beépítették viszont — egy életen át belső szabályozója lett — a hadsereg fegyelmét, amelyen válságos pillanatokban a túlélés múlhat. Nagy Imre a pártfegyelem mibenlétét tudakoló kérdésre a következő választ adta: „A párt parancsainak, rendeleteinek kommunistához illő módon való teljesítésében fejeződik ki." A kommunista jelzőt elhagyva, a parancsot teljesítő katona „vágja rá" a választ a kérdésre — teljességgel adekvát módon: a párt és a hadsereg 1920 májusában távolról sem vált szét, főként az egyszerű tagok számára. A szovjethatalom hibájaként is a rendszer (és persze az egyén) túlélését veszélyeztető „határozatlan és elléntmondó rendeletek tömeges kiadását" rótta fel, aminek eredményeként a „már tagok (sic) fegyelme meglazul" az „indifferens tömeg" pedig „bizalmatlan lesz". Ennek orvossága: „Határozott erélyes rendeleteket kell kiadni, s azoknak kíméletlenül érvényt szerezni." A bolsevik párt politikai gyakorlatára vonatkozó kérdésekre adott válaszok inkább a korabeli kommunista ABC, a „lecke" pontos ismeretét tükrözik, mint személyes véleményt vagy meggyőződést. A polgárháború eszerint természetesen szükséges, mint a „proletártömegek felszabadításának egyetlen eszköze", ugyanígy a szovjethatalom létjogosultsága is „az emberiség
