Századok – 1996
Tanulmányok - Rainer M. János: A fiatal Nagy Imre (1896–1921) II/229
256 RAINER M. JÁNOS nét" — aki a húszas években Trockij ellenzéki irányzatához csatlakozott, s végül, akit 1936-ban a Zinovjev-Kamenyev-perben halálra ítéltek és kivégeztek.94 Az irkutszki felkelés után januárban megszervezett és Kappel csapatai ellen bevetett magyar kommunista „otíjád" létszámát egy 1920 február végi jelentés kétszáz főre becsülte. Ez a szám a jelentés időpontjáig kétszeresére növekedett, s valószínűleg nem csak a tanácshatalmat fenyegető veszély elmúlta vetette fel „a hadszervezeten kívül különálló (párt)szervezet" alakítását.95 Amint a konszolidáció kezdetét vette, eljött a politikai munka ideje. Ilyen körülmények között a bolsevik élcsapatba áramló nagyszámú magyar a szervezet eszmei tisztaságát veszélyeztette, felhígulással fenyegetett. A Kolcsak-uralom idején Szibériában rekedt hadifoglyok számára a Vörös Hadsereg győzelme megnyitotta az utat hazafelé — ők legalábbis így vélték. Különösebben a helyi szervek sem tartóztatták őket: „...néhány táborból a hadifoglyokat kidobják azzal a megokolással, hogy ők most már szabad polgárai az RSZFSZR-nek, és azt csinálhatnak, amit akarnak."96 Egy részük tehát megrohanta a vonatokat s megindult nyugatra, „terjesztve a tífuszt és más járványokat a békés lakosság között". A felszabadított területeken és az európai Oroszországban ekkor éhínség dúlt, a fegyverhez értő csapatok az itt-ott fellángoló bolsevikellenes paraszt- és más felkelések számára jelenthettek tartalékot. Más részük a biztonságosabb kerülő úton próbálta ugyanezt a célt elérni: belépett az alakuló kommunista „hadszervezetekbe", jobb ellátás és mihamarabbi nyugati utazás, kiküldetés, szervezett hazaszállítás reményében.97 A Szibériai Forradalmi Bizottság még 1920 januárjában abból kiindulva, hogy a helyzet úgy a hadifoglyokra „saját magukra, mint az egész tanácsországra nézve rettenetes", elrendelte az összes hadifoglyok táborokban való összpontosítását, ahol az „internacionalista zászlóaljak" feladata a belső védelem (elsősorban tehát saját társaik őrzése) lett, a többieket „munkásosztagokba" szervezték és kényszermunkára fogták. Irkutszkban a bevonuló vörös csapatok parancsnoksága február 28-án rendelte el az összes fogoly regisztrációját „haditörvényszék terhe mellett", a felhívást a következő hetekben nem egy alkalommal megismételték.98 A koncentrációs táborok felállításáról szóló rendelkezés is említést tett arról, hogy a foglyok között nagyszámú „specialista" akad, akikre az országnak szüksége van, s utasítások születtek a politikai agitáció, felvilágosító munka megkezdéséről, illetve folytatásáról is. A kommunizmus eszméivel rokonszenvezőkre a szovjethatalom helyi támogatóiként és majdan hazatérve a világforradalom harcosaiként egyaránt számított. Ehhez mindenekelőtt a vezető kádereket kívánta biztosítani megfelelő szervezeti intézkedésekkel. Az OK(b)P 1919 decemberi szervezeti szabályzata szerint a különféle nemzetiségi kommunista pártok szervezeteit át kellett alakítani: a párt területi szervezetei keretében agitációs és propagandaosztályokká, vagy szekciókká. Ezzel együtt a különféle eredetű, idejű és jellegű párttagságot felülvizsgálták, s a pártszervezetekbe csak a fent jelzett pártmunkát végzőket vették fel. Mint ebből az időből származó személyes irataiból (pártfelvételi iratok, párttagsági könyv, vezénylések, menetparancsok, igazolványok, stb.) kitűnik9 9 , Nagy Imre a felkelésben résztvevő magyarok csoportjának nem volt vezető tagja. 1920. január 30-án igazolást kapott a fegyveres alakulatban teljesített szolgálatáról, az
