Századok – 1996
Tanulmányok - Rainer M. János: A fiatal Nagy Imre (1896–1921) II/229
A FIATAL NAGY IMRE (1896-1921) 251 fordulatát, amely lehetővé teszi a hazatérést, mint ahogyan sokan — a nagy többség — ezt tette. Itt valamilyen fordulat, döntés, elhatározás történt a cselekvésre, amely — bár ezt talán Nagy Imre akkor még nem tudta, nem gondolta — meghatározta egész életét. Ráadásul úgy kezdődött, ahogyan később gyakorta folytatódott: csaknem az életébe került. A verhnye-udinszki felkelés és börtönlázadás leverése után egy darabig a városban maradt a berezovkaiak osztaga. Aláhúzza fordulatának jellegét, hogy Nagy Imre ekkor, 1918 júniusában lépett be a kommunista pártba.7 2 Erről a belépésről is elmondható, ami Nagy Imre pártkarrierjének számos más állomásáról: dokumentumok róla nem maradtak fenn, csak másodlagos források állnak rendelkezésre. A párt, melybe Nagy Imre belépett 1918-ban, elkezdve egy csaknem négy évtizedes kapcsolatot, formálisan és név szerint nem az a párt volt, amelyet önéletrajzai és hivatalos életrajzai későbbi örökösen ismételt formulái megneveznek: az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt. A már említett irkutszki kongreszszuson az internacionalista hadifogolyszervezetek küldöttei 1918. április 15. és 25. között megalakították — az OK(b)P két magas beosztású helyi vezetőjének jelenlétében — „Szibéria Külföldi Munkásainak Kommunista (Szociáldemokrata) Pártját". Az egyelőre tisztázatlan helyzetű, idegen állampolgárságú, politikai hovatartozású foglyokat és szervezeteiket nem látszott célszerűnek egyszerűen a bolsevik pártba integrálni — másrészt a különféle elnevezéseken a résztvevők amúgy is az egységes világforradalmi erő egy-egy különálló, de azonos célú osztagát is értették. Pillanatnyilag a hangsúly amúgy sem a párt szervezeti kérdéseire esett. Ahogyan az irkutszki kongresszuson elfogadott program fogalmazott, „a külföldi munkások az orosz forradalomban a világforradalom kiinduló pontját és az orosz szovjetköztársaságban a bekövetkezendő világforradalom támaszát látják, ezért készek a szovjetköztársaságot gazdaságilag minden eszközzel, a Vörös Hadseregbe való belépéssel megerősíteni; készek veszély esetén a legmesszebbre menően megvédelmezni."7 3 A világforradalom nem csupán az orosz forradalom helyi ellenfeleivel veszi fel a küzdelmet, hanem a világméretű ellenséggel, a mindenkori és mindenütt uralkodó burzsoáziával, amely a világháború során „á nemzetiségi kérdéseket még jobban összekuszálta és megsokasította, az emberi jogokat lábbal tiporta, és az egész államgépezetet maga alá rendelő katonai diktatúrát állított fel.... Az egész világ produktív erői a rombolás eszközéül használtatnak fel. Az emberiség kultúrája veszélyben van. Az uralkodó osztály remeg a bekövetkezendő ítélettől, amelynek a bírái minden államnak a háborúban életben maradt proletárjai lesznek".7 4 Eddigi szervezetei — a szociáldemokrata pártok —, mint az új párt központi bizottsági tagja, a magyar Ember Lajos írta, a háború kezdetétől „ledobták a proletár álarcot, a nemzetközi testvériség álarcát és odaálltak nyíltan azokhoz, akik korbáccsal a kezükben és mérges hazugságokkal a szájukon hajtják vérpadra a népet..."7 5 Akármilyen körülmények között is lépett Nagy Imre a világforradalom bajkálontúü frontjának konkrét harci osztagába, akármilyen távolinak tűnt Kelet-Szibériában saját magyarországi, dunántúli kisvárosa és falvai, a maga megélt és fogságban átgondolt sorsa, „osztályharca", berezovkai tapasztalatai, beszélgetései, ekkori olvasmányai alapján kétségkívül érezhette és tudhatta, mert „a
