Századok – 1996
Tanulmányok - Rainer M. János: A fiatal Nagy Imre (1896–1921) II/229
246 RAINER M. JÁNOS Polgárháború Kommunista vezetők, elsősorban Nagy Imre nemzedéktársai körében, akikkel később az illegális, majd 1944 után a hazai legális mozgalomban vezető szerepet töltött be, fontos önéletrajzi elemet jelentett a „forradalmi tapasztalat", amit ki-ki az 1917-es orosz, illetve 1918-19-es magyar forradalmakban szerzett általában. Ilyennel Nagy Imre többekkel ellentétben nem rendelkezett, csak részben a forradalmi események központjától való távolság miatt. A februári és októberi forradalmak, illetve szibériai kihatásuk idején táborban lévén, bizonyos távolságból figyelte a történéseket, cselekvően pedig akkor kapcsolódott hozzájuk, amikor nem a forradalom megvívása, hanem a már elért eredmények védelme volt soron. Ez a helyzet bizonnyal természetesen vágott egybe akkori felkészültségével és világképével. Az orosz forradalmakban tevőlegesen részt vállaló magyar hadifoglyok többnyire hosszabb-rövidebb szociáldemokrata pártmúlttal rendelkező értelmiségiek voltak, akik mint tartalékos tisztek a külön táborok nagyobb mozgásszabadságát élvezték, kapcsolatokat tudtak teremteni a helybeli orosz szocialista, forradalmi csoportokkal, vagy az események hírére még a polgárháború kitörése előtt szerét ejtették az európai Oroszországba, Moszkvába, Petrográdra, sőt Magyarországra távozásnak. Ott azután számukra sokkal természetesebb és ambícióiknak megfelelőbb terepen szerezték meg a „forradalmi tapasztalatot".5 4 Nagy Imre azonban — noha a hazatérés gondolata biztosan őt is megkísértette — maradt. 1918. márciusában alakult a berezovkai táborban az az első „internacionalista szociáldemokrata" szervezet, amelybe önéletrajzi dokumentumai tanúsága szerint Nagy Imre is belépett. Ez a szervezet az adott körülmények között fegyveres alakulatot, táborőrséget jelentett, tehát a hadifogoly életét néhány hónapos köztes állapot után ismét fegyveres katonai szolgálattal cserélte fel. 1958. júniusi bírósági vallomása során ezt az eseményt Nagy a következőképpen elevenítette fel: „Favágó munkára mentem egy fürdő mellé fűtői minőségben. Akkor beléptem a szakszervezetbe is, amely azzal a kötelezettséggel járt, hogy alá kellett írni: amennyiben szüksége mutatkozik, fegyverrel is megvédjük a forradalmat.... Akkorra már kezdtek megalakulni a helyi vörös gárdák, fegyveres alakulatok. Ilyen Berezovkán is alakult, amely pár kilométerre volt Ulan-Udétól (akkor és ma: Verhnye-Udinszk — R.M.J.), Burját-Mongólia fővárosától. Akkor beléptem egy ilyen fegyveres alakulatba.... Helyi szolgálatot teljesítettünk, egyike voltam a legelsőknek a táborban..."5 5 Az októberi forradalom után a bolsevik kormány nem hozott azonnal központi intézkedéseket az oroszországi hadifoglyok helyzetére vonatkozóan, mert azt csak kölcsönösségi alapon (vagyis a központi hatalmak fogságában lévő oroszok helyzetének javítása nyomán) tudta elképzelni. Spontán hadifogoly-szervezkedés emellett viszonylag széles körben kibontakozott, elsősorban a helyi hatalmi szervek ezt elnéző, vagy éppen előmozdító gyakorlata nyomán. Az első szabályozási kísérletek 1917-18 fordulóján mindössze arról intézkedtek, hogy a dolgozó hadifoglyokat az orosz munkásokkal azonos bér s más ellátmányok illetik meg, lehetővé tette a foglyok politikai szervezkedését és intézkedett a tisztek szigorú elkülönítéséről a legénységtől.56 Ennek nyomán kezdetét vette a bolsevik forradalommal rokonszenvező központi hadifogoly-mozgalom is, Moszkvában már 1917. december 16-án (régi naptár szerint 3-án) ezer
