Századok – 1996
Tanulmányok - Rainer M. János: A fiatal Nagy Imre (1896–1921) II/229
A FIATAL NAGY IMRE (1896-1921) 247 főnél népesebb gyűlést tartottak a legkülönbözőbb nemzetiségű foglyok, s hamarosan a katonai körzet „szociáldemokrata internacionalista hadifoglyainak szövetsége" is megalakult.57 A gyűlésen elfogadott nyilatkozat „testvéri üdvözletét és meleg rokonszenvét" nyilvánította „a forradalmi orosz demokrácia" felé, mert „az orosz forradalom volt az első és legerősebb tiltakozása a népnek a jelenlegi civilizációellenes és kalandor háború ellen". A hadifogoly szerveződések más része nem vett ennyire egyértelműen meghatározható politikai irányt, hanem csupán a gazdasági és jogi érdekvédelem, valamint a hazatérés megszervezése végett alakult. Ez utóbbi a központi hatalmakkal megkötött fegyverszünet, majd a béketárgyalások megkezdése nyomán kézzelfogható közelségbe került: még 1917 utolsó napjaiban Petrográdon tárgyalások kezdődtek a hadifogolycseréről, illetve a foglyok helyzetének javításáról. 1918 márciusában a breszt-litovszki béke aláírását követően a foglyok hazaszállítása immár az szovjet-orosz kormány kötelességévé vált. Közbejött azonban az orosz polgárháború kitörése, amely eloszlatta a gyors hazatérési reményeket, elsősorban az európai Oroszországtól távoleső — szibériai — területeken. Nagy Imre elbeszélése szerint a berezovkai internacionalista alakulat a petrográdi október hatására alakult, s később a fehér kozákok felkelése nyomán minden különösebb átmenet nélkül lett vörös gárdává. Valójában a szibériai hadifogoly-szervezkedés alakulását nagymértékben a sajátos helyi körülmények — így a központi területtől való távolság — határozták meg. Szibériában is még október előtt kialakult egyfajta kettős hatalom, amely azután a polgárháború végéig fennállt, esetenként még kettőnél is több hatalmi és főleg katonai központtal — de az egyes táborok, települések, kisebb-nagyobb fegyveres „otíjádok" (osztagok) is élték a maguk többé-kevésbé önálló életét. Az alapvető ideológiai elkötelezettségeken belül az egyes elemi egységek, vezetőik s résztvevőik hétköznapi megélhetési, sőt túlélési törekvése határozta meg akcióikat. Az egyik szibériai hatalmi központ Tomszkban alakult ki, ahol a kadet és eszer párt hívott össze össz-szibériai zemsztvo-, városi duma-, szövetkezeti és szovjet-kongresszust, szorgalmazva Szibéria elszakadását az európai Szovjet-Oroszországtól. 1917. december 6-án a kongresszus létrehozta a szibériai kormányt, amelyet egy bolsevik fegyveres felkelés hamarosan megdöntött ugyan, de magja lett a későbbi szibériai bolsevista-ellenes központoknak, Kolcsak tengernagy „összorosz" kormányával bezárólag. Irkutszkban viszont még a petrográdi forradalmat megelőzően alakult meg a bolsevik és baloldali eszer többségű „Centroszibir" (Szibéria Szovjetjeinek Központi Végrehajtó Bizottsága), amely elismerte a Lenin-vezette kormányt, de már decemberben saját székhelyén forradalomellenes fegyveres felkeléssel volt kénytelen szembenézni.5 8 Bizonytalan belső helyzetükben a központi és helyi forradalmi szervezetek természetesen igyekeztek a hadifogolytömegekre is támaszkodni. A frontokról és a hadsereg kötelékéből hazatérő helyi lakosság visszaigényelte munkahelyét a kényszerfoglalkoztatott hadifoglyoktól, akik kénytelenek voltak visszatérni a táborokba. Itt szembekerültek a súlyos ellátási nehézségekkel, s türelmetlenül várták útba indításukat hazafelé. A szórványosan érkező hírek ezzel szemben a szovjethatalom elleni német és osztrák-magyar előrenyomulásról érkeztek — a sok