Századok – 1996
Tanulmányok - Rainer M. János: A fiatal Nagy Imre (1896–1921) II/229
238 RAINER M. JÁNOS Csúszva, mászva, négykézláb vonszoltam magamat, hogy a tűzből kikerüljek. Vállig érő mély hínárba kerültem, alig tudtam kimászni belőle. Hullák, bűzlő, megfeketedett, hetes hullák között másztam, s kerestem valami száraz helyet, ahol meghúzhatom magamat. így találtak rám az orosz szanitécek. Bekötöztek, hordágyra tettek s az erdőben lévő elsősegélyhelyre igyekeztek velem."29 1916. július 29-én délután, valahol a galíciai front hadszíntereinek egyikén Nagy Imre, húszéves, nőtlen, géppuskás őrvezető, felsőkereskedelmi iskolai diák, géplakatossegéd, a Magyar Vas- és Fémmunkások Országos Szövetségének tagja orosz hadifogságba esett. Nem egészen öt év múlva látta meg újra Magyarországot. Korához és származásához, körülményeihez képest a húszéves Nagy Imre meglehetősen változatos életutat mondhatott magáénak. Ez részben — de nem teljes egészében — a rendkívüli időkből adódott: szülei „békeidőben" éltek, a nagyszülők nemzedéke ugyan lehetett háborúban eleget, de azok csak elmosódott, anekdotikus emlékként éltek az emlékezetben. A „nagy" (világ)háború, a front, a tömeges hadviselés és halál Nagy Imre nemzedékének lett közös, mindennapi emléke. Az viszont nem csupán életkorából, s nem is a korból következett, hogy nem volt távolról sem kész ember: nem csak a világháború hozta, hogy sok mindent elkezdett, s ugyanannyi életút-lehetőséget abbahagyott: gimnáziumot, fizikai munkát, újrakezdett diákéletet. Társadalmi és személyiségi szempontból élete emelkedő szakaszát vágta el a háború és a hadifogság. Családja, elsősorban a hozzá érzelmileg legközelebb álló édesanyja ambíciói, jó — bár nem kimagasló — képességei, a háború előtti felívelő, majd beérő gazdasági-társadalmi viszonyokból adódó lehetőségek többfelé indították. Családja szerény anyagi körülményei, saját elhatározásai eleltérítették szándékaitól. Személyisége alakulásának első szakaszát a nagy áldozatok árán való szívós felemelkedési törekvés határozta meg: kis, de biztos lépésekkel felfelé mozgás egy bizonyára örökre adottnak tetsző, társadalmi ranglétrán. Apai nagyszülei, az uradalmi cseléd elődök sorsára visszatekintve, a segédleveles lakatos, még inkább a felsőkereskedelmi iskolai diák komoly előrelépést „könyvelhetett el". A falusi szegénységből a kisvárosi társadalmi hierarchia középrétegei felé vezetett ez az út — de nem fejeződött be. Fontos, később és más körülmények között általánosítható tapasztalatokat adott, de egyelőre leginkább ez a befejezetlenség és nyitottság jellemezte Nagy Imrét. A tradicionalista kisparaszti elődök, a kispolgárság felé törekvő szülők értékvilága keveredett a kisvárosi gimnázium közvetítette kurucos-íüggetlenségi magyar patriotizmussal, a kisipari munkásság kézműves precizitásával, az útjára induló munkásmozgalom szolidaritásával és öntudatával. Mindez fontos útravalót jelentett, s hatásuk később is kimutatható. Feltehetően azonban elsősorban is nyitott volt: a front egyszerre mutatott rá minden korábbi útkeresés és érték viszonylagosságára (pl. a számára láthatóan ifjan is nagyon fontos hazafiságéra, nemzeti érzésére), egyszerre tette az arctalan „csukaszürke" tömegből eggyé, de felvillantotta a (fegyveres, erőszakos) történelemalakításban való részvétel — meglehet, kényszerű — lehetőségét is. Egyelőre csak annyi volt biztos, hogy a békeidő útjai és lehetőségei jó darabig lezárultak.
