Századok – 1996

Tanulmányok - Rainer M. János: A fiatal Nagy Imre (1896–1921) II/229

A FIATAL NAGY IMRE (1896-1921) 235 Háború A szarajevói merényletről, Ferenc Ferdinánd meggyilkolásáról egy kaposvári népünnepélyen értesült. A hamarosan következő mozgósítás során Szűcs ügyvéd az elsők között vonult be, Nagy Imre maga maradt az irodában („intéztem a folyó ügyeket..."), szeptemberben pedig elkezdődött a felsőkereskedelmi iskola tanéve. Nagy Imre utolsó tanéve, amelyet diákként iskolapadban töltött. Talán nem csupán a perére készülő visszaemlékező festette saját utolsó békeévét idilli színekkel. Miközben megkezdődött és kibontakozott a világot sarkaiból kifordító háború, Nagy Imre addigi és az utáni életének talán legbékésebb, legnyugodtabb egy esztendejét élte. Önéletírásának e szakaszából eltűntek a család szegénységére, a jövőjéről szóló vitákra és nézeteltérésekre való utalások. A tanulás ezúttal nem okozott nehézségeket számára: „Jó tanuló voltam, jeles rendű. Dr. Bíró Lajos igazgató, egy már java korban lévő, kiugrott bencés paptanár, rendkívül egyenes jellemű, higgadt ember, jó pedagógus volt, nagyon megbarátkozott velem, legjobb tanítványának tartott. Én is nagy tisztelője voltam." Ugyanekkor jelent meg életében az első komoly szerelem: „...a Sétatér utcában udvaroltam. Három egykorú, csinos lány lakott itt egymás mellett, Halmos Böske, Diósi Böske egy házban, s mellettük Kardos Vilma. Jó barátnők voltak, iskolatársak is, bár a polgárit már elvégezték. Majd mindig az ő társaságukban voltam, nagyon jól éreztem magamat. Kedvesek, vidámak voltak.... Nekem a legrokonszenvesebb közülük Diósi Böske volt, s a rokonszenv vonzalommá, majd mély és igaz szerelemmé fejlődött. Őszinte férfiszerelemmé, amely végigkísért a harctéren, a fogságon is, és sok nehéz órában nyújtott enyhülést, buzdítást kitartásra. A tanulás és az udvarlás kötött le egészen."23 1914. decembertől, a sorozást követően minderre baljós árnyékot vetett a következő év májusára előrejelzett bevonulás és az elkerülhetetlen frontszolgálat. A tanév vizsgák nélkül ért véget, csupán — az utolsó — bizonyítvánnyal. 1915 májusban Nagy Imre katonai szolgálatra vonult be a kaposvári 17. magyar királyi honvéd gyalogezredhez. Eredetileg az ugyancsak helyi 44. közös gyalogezred állományába vették, de mivel ez a háborús átszervezés következtében a csehországi Reichenbergbe tette át székhelyét — s mert valószínűleg a gimnázium és a család hatására lelkes magyar hazafi Nagy Imre nem szeretett volna a német vezényleti nyelvű „к. u. k." ezredben szolgálni — átkérte magát a kaposvári honvédekhez. Alapkiképzésen 1915 nyarán a székesfehérvári zászlóaljnál esett át. amint később felidézte, minden különösebb nehézség nélkül. „Beöltöztem békebeli piros zsinóros honvéd egyenruhába, szűk nadrágba. Azt mondták, „fess" katona voltam.... A katonai gyakorlatokat könnyen elsajátítottam, semmi baj ekörül nem volt. A kaszárnyai élet sem okozott gondot. A dologhoz hozzá voltam szokva, inas koromban is sokat takarítottam a műhelyt, a szoba, a folyosó, a WC felmosása tehát könnyen ment. A katonai „tudományok" elsajátítása sem terhelt meg. A katonaéletet elég könnyen és vidáman vettem." Ebben persze nem csupán a nyaranta és az utolsó években testi munkában és sportban megedződött fiatalember ,jó fizikai állapota", hanem hangulati, lélektani okok is közrejátszottak. A háború kezdetén általános pszichózis, a nemzeti lelkesedés nagyon erősen hatott a Nagy Imre életkorában lévő fiatalemberekre. Ö sem volt kivétel. „Egy vad indulat volt