Századok – 1996

Tanulmányok - Ormos Mária: Németország és Ausztria–Magyarország viszonya. Az új Mittel-Europa-terv 1917–1918 II/207

208 ORMOS MÁRIA mint az Oroszországban bekövetkezett márciusi forradalom. Ausztria-Magyarország belső nehézségei gyengítették a kettős monarchia pozícióját a németekkel szemben, az oroszországi események viszont — a nyugat-európai fronton kialakult patt-helyzettel egyetemben — új irányba terelték a németek figyelmét. Ebben az időszakban, amely nagyjából 1918 elejéig tartott, a német-osztrák vitákban a lengyel kérdés került a középpontba, és a német politikai vezetés azokat a módozatokat kereste, amelyek segítségével eltántoríthatja a Habsburg dinasztiát attól a gondolatától, hogy a függetlenné váló Lengyelország koronáját megszerezze. Másként szólva a Bécs által tervezett osztrák-lengyel koncepció helyett a német-lengyel megoldást akarták biztosítani, és ehhez keresték (mellesleg a katonai vezetők élénk tiltakozásától kísérve) a megfelelő „kompenzációkat". Az „ellenszolgáltatások" ideje azonban a német politikusok szemében is lejárt, midőn a bolsevik Oroszországgal sikerült megkötni a breszt-litovszki békeszerződést, a román kormánnyal folytak a béketárgyalások, Ausztria-Magyarország belső problémái eklatánssá váltak, és ráadásul kirobbant az úgynevezett Sixtus-botrány, ami Károly császár és az egész osztrák vezetőréteg pozícióját megingatta a németekkel szemben. Kezdetét vette a harmadik szakasz, amelynek a lényegét az alkotta, hogy Ausztria-Magyarországot most már minden kompenzáció nélkül rászorítsák a részvételre egy olyan német vezetésű blokkban, amelynek a tengelye ugyanakkor már egyértelműen a Kelet felé mutatott. Az új „Mitteleuropa" már nem Dánia, Franciaország stb., hanem Minszk, Kijev és a Krím felé nyúlt el. Egyúttal előre vetítette azt a sorsot, ami egy esetleges német győzelem vagy részgyőzelern esetén Ausztria-Magyarországra várt volna. Ugyanakkor a német vezető körök által 1918-ban felvetett gondolatok később több irányban is folytatódtak, és ezért szerfelett tanulságosak nem csak a későbbi náci koncepció gyökereinek feltárása szempontjából,4

de már jóval előbb a német-osztrák vámunió, az Anschluss-gondolat és a dunai övezet későbbi német kezelésének előzményeként is. A továbbiakban elsősorban az utóbbi elemekre fogunk koncentrálni a fent említett második és harmadik etapban, és a tágasabb német terveket csak annyiban érintjük, amennyiben meghatározták, illetve megértetik a német — osztrák-magyar viszony alakulását.5 Az osztrák-lengyel ,,megoldás" és a kompenzáció kérdése Vilmos császár, a német hadvezetőség és a politika irányítói szinte a háború elejétől kezdve elégedetlenek voltak a kettős monarchia háborúd erőfeszítéseivel, és sok bosszúságot okozott nekik mind az agg Ferenc József, mind külügyminisztere, Burian makacssága, illetve okvetetlenkedése. A kapcsolat azonban igazán a lengyel kérdés miatt vált feszültté. 1916 novemberében született ugyan egy közös nyilatkozat a lengyel állam függetlenségének elismeréséről, majd 1917 elején egy Kreuznachban tartott felsőszintű tárgyaláson az osztrák fél elismerte Németország elsődleges érdekeltségét a leendő Lengyelországban, mégsem volt titok, hogy a koronát az osztrák császár, illetve magyar király a saját fejére kívánta helyezni. Ferenc József halála után a németek egy ideig reménykedtek abban, hogy Károly személyében megfelelő partnerre találtak, e hiedelem azonban csak rövid