Századok – 1996

Történeti irodalom - Baranya (Ism.: Kőhegyi Mihály) VI/1603

1605 TÖRTÉNETI IRODALOM eléggé pontos azonosításait. A példaszerű alapossággal felsorakoztatott és értelmezett középkori oklevelek, török kori adóösszeírások, valamint a 18. századi topográfiai adatok ismeretében érdemes lenne régészeti ásatást is folytatni a területen. Siklós középkori várfalából a nyugati oldal egynegyede hiányzik. Ilyen védelmi rendszer nem létezik, hiszen ez könnyen bevehq^vé teszi a várost. Miért nincs meg, mióta nincs meg? Ezt vizsgálja VBröss László Zsigmond helytörténész, aki itt élte gyermekkorát. Választ nem tud rá adni. Felsorol viszont egy tucatnyi beszakadást, lyukat, melyeket alagútnak vél. Minden várásató régész hall ilyen „igaz történetet", de a hozzá fűződő magyarázat sokszor sántít. A megtalált „alagutak" pontos irányának, nagyságának bemérése nélkül nem áll össze egységes kép. Ezeket az adatokat óvatosan kell kezelnünk. Végső soron csak ásatás tisztázhatja rendeltetésüket. Nemrég került elő az Országos Széchényi Könyvtárban egy eleddig ismeretlen térkép, mely Pécs 1664-es ostromát ábrázolja. Kiss Farkas Gábor ennek elemzését vállalta magára. Megállapította, hogy a legtöbb építmény kitalált, nem létező, s ez alól csak a négytornyú templom és az ún. Budai városrész kivétel. Annyi valószínűsíthető, hogy nem túl részletes helyszíni vázlat alapján külföldön készíthették. Szili Erika a magyar ex libris évszázadairól ír. Összefoglalja mindazt, amit eddig is tudtunk, de ezt jó stílusban, olvasmányosan teszi. Talán szerencsésebb lett volna, ha egy pécsi könyvtár, vagy helyi mester ex libriseit dolgozta volna fel. A Dunántúl reformkori népességét mutatja be T. Mérey Klára három forrás alapján. Kettő közülük (Csaplovics János és Miss Pardoe portugál utazó) nyomtatásban is megjelent. Az elemzés alapjául azonban az a leírás szolgált, melyet egy osztrák hadmérnök vetett papírra 1810 és 1812 között. Magyarországi küldetése titkos volt, és részét képezte az I. Ferenc által elrendelt II. katonai felmérésnek. Az ismeretlen szerzőt katonai szempontok vezették, megállapításaiban sok a szubjektív vonás. Ennek ellenére érdemes lenne teljes kiadására sort keríteni. Márfi Attila a közelmúltban három kötetben tette hozzáférhetővé Pécs színháztörténeti forrásait. (Ezekhez fűz megjegyzéseket Dominkovits Péter fentebb ismertetett munkája.) Anyaggyűjtése során hatalmas levéltári egységeket kellett átnéznie, s ezen adatok felhasználásával egymás után jelennek meg dolgozatai Pécs színháztörténetének egyes korszakairól. Biztosra vesszük, hogy éppen az ő tollából születik meg majd egy olyan monográfia, melyre nincs példa a magyar kultúrtörténetben. A sok részlettanulmány után erre kellene sort kerítenie. A katolikus iskolák 1868 előtti történetével többen is (Kanyar József, Sándor László, Petrovich Ede, Bernics Ferenc) foglalkoztak. Kéri Katalin most az 1868-1914 közötti elemi iskolák állapotát vizsgálta meg Baranyára vonatkozóan. Bár a címben csak a katolikus iskolák feldolgozását ígéri, valójában a megye egész oktatásügyét veszi számba, hiszen 1869-ben a 397 népiskolából 369 volt felekezeti. Az 1868. évi XXXVIII. tc. részletesen rendelkezett arról, hogy az iskolai épületeknek, külső és belső megjelenésükben, milyen kívánalmaknak kellett megfelelniük. A valóság más volt. Az egykori tanfelügyelői jelentések düledező, rozzant, egészségtelen, alacsony, elhanyagolt épületekről számolnak be. Néhány helyen sem kút, sem árnyékszék nem volt. A községek anyagi helyzete nem tette lehetővé, hogy új, tágasabb iskolát építsenek, melynek felszereltsége, tanszerekkel való ellátottsága megfelel a kor követelményeinek. Nem tudták rendezni a tanítók fizetését sem. Fenntartásuk érdekében egyre gyakrabban fordultak az államhoz segítségért. Ennek következtében az 1905-06-os tanévben nagyarányú államosítás kezdődött. Az örményekkel foglalkozó hazai kutatók gazdag anyagot gyűjtöttek össze történeti néprajzukról, kereskedelemben betöltött szerepükről. Nagy Pál most kulturális ideológiájukat, identitásukat vizsgálja. A Moldovából beköltözött örmények először Erdélyben vetették meg lábukat a 17. században. Kereskedők lévén, rendkívül mozgékonyak voltak, csakhamar a mai Magyarország területén is megjelentek. A különleges jogállású örmények igen gyorsan alkalmazkodtak a befogadó országok lakosságához, s mivel telepeik elszórtan, egymástól nagy távolságban alakultak ki, hamar megindult asszimilációjuk. Ennek a folyamatnak egyes állomásait vázolja fel a szerző. Ismeretes, hogy az első világháború végén az ország déli részét 1918 és 1921 között a szerbek szállták meg. Az élet nehezen terelődött a megszokott mederbe. Ennek egyik oka a pénzhiány volt, melyen csak helyi szükségpénzek kibocsátásával lehetett úrrá lenni. Pécs város vezetősége a helyi bankokkal összefogva 1919 áprilisában 10, 20, 50 és 100 koronás városi pénzjegyeket hozott forgalomba 10 millió korona összértékben. Amint ez a zavaros időkben lenni szokott, hamarosan megjelentek a legnagyobb címlet hamisított példányai is. A kezdetben könnyen felismerhető hamisítványokat a jobb technikával készültek váltották fel, melyek kiszűréséhez már nyomdai ismeretekkel és gyakorlattal kellett rendelkezni. Végül is a közpénztárakba került 269 hamis 100 koronást