Századok – 1996
Történeti irodalom - Baranya (Ism.: Kőhegyi Mihály) VI/1603
1604 TÖRTÉNETI IRODALOM fő jellemvonásait egyenként veszi számba a szerző a Baranya Megyei Levéltárban megmaradt iratanyag segítségével. Dóka Klára adatgazdag feldolgozása a megye Hegyhát-i részén elterülő káptalani birtokokról szól, melyhez elsősorban a Pécsi Káptalani Levéltárban található térképeket használta fel. Kezd beérni az a hatalmas munka, melyet éppen ő indított el az egyházi levéltárak országos felmérésével, számba vételével, kiadásával. A Pécsi Egyházmegyére vonatkozóan 500-nál több térkép áll rendelkezésünkre, melyek azonos méretarányban készültek, s így a bekövetkezett változások jól nyomon kísérhetők. A térképeket egy sor uradalmi statisztika egészíti ki, melyek — szemben az országos vagy megyei összeírásokkal — nemcsak az adózó lakosságra, annak birtokállományára, hanem az uradalmi területek nagyságára, minőségére is tartalmaznak jól értelmezhető adatokat. Lényegében ezek együttes felhasználása teszi gazdaságtörténetileg fontossá Dóka Klára dolgozatát. Sonkoly Károlyt, megjelent dolgozatai alapján, az utóbbi évtized legsokoldalúbb kastélykutatójának tartjuk. Sorra jelennek meg vidéki kastélyainkról írott feldolgozásai. Az Országos Műemléki Felügyelőség által végzett feltárások egyformán kezdődnek: állagfelméréssel, vakolatleveréssel; majd ha van rá pénz, az épület rekonstrukciójával. Ami a minőségi különbséget jelenti az ő esetében, az a példátlanul alapos levéltári kutatás. Lényegében mindenhol így kellene ezt csinálni, mert csak az építéstörténeti adatok birtokában születhet komoly helyreállítás. A meggyefai Jeszenszky-kastély példamutató feldolgozása után most a bikali Puchner épületegyüttesre kerített sort. Szándékosan nem használjuk a kastély szót, mert az 1840-es évek végén épített „kastélyt" többször toldozták-foltozták az idők folyamán. A második világháború alatt, amikor a front ideért, de még elvonulása után is sokáig, orosz parancsnokság vette birtokába az épületet. A megszálló katonák nagy pusztítást végeztek a berendezésben, és a helyiségek többsége használhatatlanná vált. Az épület az utóbbi évtizedekben a Bikali Állami Gazdaság tulajdonában volt. Erre az időre a kastély értékeit semmibe vevő átalakítások, tatarozások történtek. Elég csak a déli szárny udvari homlokzatának otromba beépítését, vagy a keleti szárny toldásait megemlíteni. Eltűntek a főhomlokzaton elhelyezett Zsolnay-vázák is, pedig az 1960-as években készült fotókon még láthatók. Nem lehet tehát mindent az orosz csapatok számlájára írni. A régészeti szakirodalmat feltáró vállalkozás (Jakabffy Imre: A Közép-Duna medence régészeti bibliográfiája, 1967-1977) utolsó kötete két évtizeddel ezelőtt záija gyűjtését. Közismert, hogy a folytatást tartalmazó vaskos kézirat kiadására nincs pénz. Érthető hát, hogy ezen helyi bibliográfiákkal igyekeznek segíteni a kutatók. így került sor a Pécs római korára vonatkozó publikációk számba vételére, kivéve az újságcikkeket. Az utóbbit fájlaljuk, hiszen éppen egy adott körzet helyi sajtója marad ki rendszeresen az országos bibliográfiából. Kívánatos lett volna a Baranya megyében megjelenő cikkek felvétele. Ez lett volna a jelen összeállítás igazi érdeme. Csak reménykedhetünk, hogy Lengvári István erre is sort kerít. A szlavista történész, Hodinka Antal életművét tudományos konferenciák tárták fel, és ennek előadásait meg is jelentették (Hodinka Antal Emlékkönyv. Nyíregyháza, 1993., Dolgozatok Hodinka Antal tiszteletére. Uo. 1993.). Figyelemre méltó és követendő, hogy a két kötet a nyíregyházi emlékkonferencia megrendezésének idejére (1993. június 16-17.) megjelent, így az azonos témát kutató hazai és külföldi szakemberek írásban is nyomon követhették az előadásokat. Földvári Sándor a két kötetet és a korábban napvilágot látott Ruszin-magyar igetárt (Nyíregyháza, 1991.), valamint az ukrán-magyar közös kiadásban megjelent népdalgyújteményt (Őseink énekei. Bp.-Ungvár 1993.) elemzi. Hasonló cél vezette Dominkovits Pétert, aki azonban kritikai észrevételeket is fűz Márfi Attilának a pécsi színháztörténet forrásait feltáró három kötetes munkájához. A város új- és legújabb kori művelődését kutatók számára bő adatbázist jelentenek és nélkülözhetetlenek ezek a könyvek. Egy pannóniai matrónáról, pontosabban annak sírkövéről szól Tóth István cikke. A pécsi múzeumban található kőről sikerült megállapítania, hogy valószínűleg Zalaszentgróton került elő. Az erősen mélyített képmezőben kettős mellkép látható. A nőalak szabályos csigákba rendezett hajviselete a II. század első felére jellemző, tehát HadriaiTus és Antonius Pius idejére. A nő nyakában torques látható, ami kelta származására utal. A Pécsett őrzött síremlék minden formai jellemvonásával a nyugat-pannóniai kulturális körhöz kötődik. A Máza község határában található Koromszói apátság történetét Patton Gábor igyekezett összeszedni. Okleveles adatainkból kikövetkeztette, hogy a monostor a 13. század második felében már állhatott. Maga a falu kissé korábban települt. Miután a szerző mázai születésű, helyismerete óriási előnyt jelent, amikor értelmezi a korabeli határleírásokat, s így helyesbíteni tudja korábbi történészek (Csánki Dezső, Ortvay Tivadar, Follajtár Ernő, Káldy-Nagy Gyula) téves, vagy nem
