Századok – 1996

Figyelő - Karsai László: Új könyvek a holocaustról és az antiszemitizmusról VI/1571

1578 FIGYELŐ locaustról 9 nagy tanulmány jelent meg. Csak összehasonlításképpen: a bolgár Holocaustról 3 —, a franciáról és a csehszlovákról 11-11-, míg a magyarról 21 tanulmányt publikáltak Jeruzsálemben 1990-ig. 1989 óta van Romániában a hivatalos, szerecsenmosdató Holocaust-„szakirodalom" mellett komoly, szakszerű román zsidó Vészkorszak-szakirodalom is. Ennek eredményeire is támaszkodva Moses Rosen főrabbi többször, a nyilvánosság előtt is bátran támadta a román Holocaust-tagadókat. Az ellene indított propaganda hadjáratban sajnálatos módon igen dicstelen szerepet vállalt Moshe Carmilly-Weinberger rabbi, aki a második világháború idején a kicsiny kolozsvári neológ hitközség vallási vezetője volt.42 Mint azt Braham professzor is bebizonyította, 1944 elején a magyar zsidóság vezetői már tisztában voltak a Holocaust realitásaival, maga Carmilly-Weinberger tudott Auschwitzról is. Ezzel magyarázható, hogy 1944. május 2-án feleségével együtt megszökött Kolozsvárról, meg sem kísérelve, hogy híveit, vagy legalább idős szüleit felvilágosítsa a rájuk váró sorsról. A rabbi a vehemensen magyarfaló Raul Sorban román művészettörténésszel összefogva szökéséből valóságos zsidómentő legendát kreált. Szüntelen telefonálgatásaival elérte, hogy 1986-ban a jeruzsálemi Yad Vashem Intézet Sorbánt, aki bizonyíthatóan egyetlen zsidót sem mentett meg a második világháború idején, kitüntette a „világ jámbora" címmel. Jean Ancel, a román zsidó vészkorszak történetének egyik legkiválóbb szakértője 1993. február 11-én Braham professzornak írott levelében röviden „pulp literature"-nek (kb. szennyirodalom) nevezte azt a „dokumentációt", amelynek alapján Sorbánt Jeruzsálemben kitüntették. Egy izraeh illetékes, nevének elhallgatását kérve, négyszemközt bizalmasan bevallotta Braham professzornak, hogy ha már 1986-ban tudják mindazt, amit ma, Sorban soha nem kapta volna meg kitüntetését.43 A román Holocaust-tagadók, ha nagy ritkán kénytelenek elismerni, hogy a második világháború idején öltek meg Romániában, illetve a románok által megszállt (Besszarábia és Bukovina esetében a mai hivatalos szóhasználat szerint: „felszabadított") területeken zsidókat, akkor ezt önvédelmi, vagy megtorló akciókként állítják be: a judeo-bolsevista kollaboránsok elleni Jogos" népi düh következményének. Ha például az 1941 januári bukaresti pogromot — vagy az 1941 júliusi ia§ii mészárlást már semmiképpen sem tudják letagadni, akkor a felelősséget a németekre és — ritkábban — egyes túlbuzgó vasgárdistákra igyekeznek hárítani. Azt egyetlen pillanatig sem hajlandók elismerni, hogy román katonák, csendőrök és egyes esetekben a román csőcselék akcióinak következtében legkevesebb 270 ezer zsidó pusztult el a második világháború idején. A 800 ezer főre becsülhető román zsidóságnak csak 30%-a volt már 1918 előtt is román alattvaló, 70%-uk az első világháború előtt az Osztrák-Magyar Monarchia és a cári Oroszország, sok esetben nem is teljes jogú állampolgára volt. Nem teljesen érthető Raphael Vago professzor megjegyzése, mely szerint a nácik 1,1 millió zsidóval számoltak Romániában. A Wannsee-i konferencia jegyzőkönyve szerint 342 ezer román zsidót szándékoztak „különleges elbánásban" részesíteni, magyarul deportálni és legyilkolni.44 Voltak zsidók, akik magukat magyarnak vallották (Erdélyben), voltak német-zsidók (a bukovinai városokban) és voltak ortodox zsidók, akik szorosan