Századok – 1996
Közlemények - Gáspár Ferenc: A kiskunhalasi tragédia. (1944 okt. 11.) VI/1473
1486 GÁSPÁR FERENC dott, hogy itt nem partizántámadásról van szó, hanem emberhajtó vadászatról, az együttműködést a német parancsnokkal szemben megtagadta."8 0 A Kiskunhalason megtartott első tárgyalás szokatlan mozzanata volt, hogy a kihallgatott tanúk jelentős része visszavonta a rendőrségen tett, a vádlottakra nézve terhelő vallomását. A tanúk vallomásában beállott fordulatról Barna M. István rendőrőrnagy, aki — mint erről már szó esett — a Kiskunhalason folyó nyomozást irányította és a tanúvallomások jegyzőkönyvét készítette, 1946. nov. 16-i, a Hozzátartozói Csoport egyik tagjához intézett, már hivatkozott levelében a következőképpen számolt be: „Azok a tanúk, akik a rendőrségen történt kihallgatásuk során a vádlottak ellen terhelő vallomást tettek, most részint a védők keresztkérdéseinek következtében, részint pedig a nem munkáspártok által delegált népbírók elködösítő és értelemzavaró kérdéseinek következtében olyan vallomást tettek, amelyek a rendőrségi terhelő vallomással merőben ellentétesek és ennek következtében a vád részére szinte teljesen értéktelenné váltak... Azok a terhelő tanúk, akik a főtárgyaláson eredeti vallomásukkal ellentétben semmire sem emlékeznek, nyilvánvalóan befolyásoltattak, mert annak idején nagy gonddal és körültekintéssel felvett jegyzőkönyvekben foglaltakat... azzal az indoklással vonták vissza, hogy a kihallgatásuk során vallottakat nem saját meggyőződésükből és kényszer hatása alatt adták elő, illetve a helytelenül felvett jegyzőkönyvek aláírására kényszerítve lettek."8 1 Az egyik tanú, Papp Etel a következőket mondta el a rendőrségi kihallgatásáról, illetve a jegyzőkönyv készítéséről. „Amikor a rendőrségen másodszor kihallgattak és jegyzőkönyvet vettek fel, szembesítettek IV (rendű - GF) Vorösbaranyi Pál vádlottal. A szembesítés előtt Barna őrnagy űr azt mondta, hogy a vádlott szemébe minden esetre azt kell mondani, hogy felismerem annak, aki a két zsidó munkaszolgálatost a német elé kísérte, de a valóságot fogja a jegyzőkönyvbe venni. Ha felismerne, úgy a szembesítés után azt mondom a jegyzőkönyvbe, ha nem, akkor azt mondom és úgy is veszi azt fel. Beszélgettem a szembesítés után Balogh Zsuzsannával, akit szintén így szembesítettek Vörösbaranyi Pállal..." Pető Sándor tanú: „Tévesen vették fel a jegyzőkönyvet, mert a feltett kérdésekre azt válaszoltam, hogy nem emlékszem rá... A rendőrségen nem olvasták fel előttem a jegyzőkönyvet, hanem előttem diktálták..."8 2 Elérkeztünk a számonkérési eljárások egyik fő kérdéséhez, a tanúknak a perekben játszott mondhatni kulcsszerepéhez. (Ez a megállapítás elsősorban a zsidó munkaszolgálattal kapcsolatban indított és lefolytatott számonkérési eljárásokra vonatkozik. Az ilyesfajta eljárásokban a népbíróságoknak — más bizonyítékok hiányában — szinte kizárólag a tanúvallomásokra kellett támaszkodniok.) A tanúk felkutatása — az önként jelentkezőkön kívül — és kihallgatása a rendőri szervek feladata volt. Az újonnan felállított politikai rendőrség tagjai szakmai gyakorlat hiányában nem voltak túlzottan válogatósak a nyomozati eszközök alkalmazásában és ezért gyakorta megtörtént, hogy a népbírósági tárgyalásokon — elsősorban a vádlottak — visszavonták a rendőrségen felvett, erőszakkal kicsikart vallomásukat. A Kiskunhalason tartott 1946. nov. 13-16-i tárgyaláson Rajz Endre vádlott elmondta: „a rendőrségen csak azért vallottam be, mert Barna őrnagy úr kényszerített."8 3
