Századok – 1996
Közlemények - Gángó Gábor: Thiers; Engels és a kereszténység szelleme. Eötvös József a pauperizmusról I/129
136 GÁNGÓ GÁBOR szükségletekről alkotott nézeteitől (sőt reményeitől is), valamint attól a viszonytól, mely jelenét reményeihez fűzi. Ahogy a körülményei folytán lecsúszott nemes szűkölködőnek érezné magát annyi jövedelemmel, amennyi polgári körben jólétet jelentene, s a polgár nyomorúságosnak tartaná azt a jövedelmet, mellyel a paraszt vagy az egyszerű munkás még gazdagnak érezné magát, úgy dolgozó osztályaink legszélsőségesebb ínsége is olyan állapota a bőségnek, amely például az amerikai őslakosság életében ritkán fordul elő. Ebből több következtetés is levonható: Ha az ínség szempontjából két különböző korszakot össze akarunk hasonlítani, minden statisztikai táblázat közül csak az bizonyít ténylegesen valamit, amely a valóban ínségben élők számát tünteti fel. A fogyasztás nagyobb mértéke csak annyiban bizonyít valamit, amennyiben a szükségletekről alkotott nézetek, sőt, a hozzászokás révén maguk e szükségletek nem változtak meg. A legnagyobb szegénység — amennyiben állandó — kevésbé nyomasztó, mint a pillanatnyi szükség, mely a viszonylagos jólét állapotát szakítja félbe. Mivel az ínség érzése az egyes ember nézeteitől és fogalmaitól függ, intenzitásának megítéléséhez nem elég az alacsonyabb néposztályok helyzetét ismerni. Mindig tekintettel kell lenni azon viszonyokra is, amelyek közepette a társadalom felsőbb osztályai élnek, mivel—különösen most, midőn a különböző osztályok közötti válaszfal leomlott — a felsőbb osztályok helyzetét a nép kívánságainak zsinórmértékéül tekinthetjük Ha mármost e megállapításokat — melyeknek helyessége, úgy vélem, nem vonható kétségbe — korunkra alkalmazzuk kiderül: még abban az esetben is teljességgel természetes marad, hogy az ínség érzése és az efelőli panaszok hevesebbek, mint valaha, ha a fogyasztás tekintetében a dolgozó osztályok javára nagyobb előrelépést feltételezünk, mint a statisztikai táblázatok. Egy egyszerű munkás elviselhetetlennek tartaná azokat a körülményeket, melyek között nagyszülei éltek a forradalom előtt, és melyek szükségleteiket kielégítették. Jóllehet a szegények helyzete javult, ám éppen emiatt vált gyakoribbá és nyomasztóbbá a lecsúszás erről a szintről a nagyobb ínségbe. Bárhonnan nézzük is, a dolgozó osztályok és a velük kapcsolatba kerülők egzisztenciája között sokkal nagyobb lett a különbség. A 18. század egyszerű parasztja az élet élvezetének tekintetében minden bizonnyal közelebb állt a jelen földműveséhez, mint annak a korszaknak a nemesembere a mi időnk tőkepénzeséhez,2 4 ezért ma az élvezeti javak tekintetében jelentősen nagyobb a különbség a társadalom jómódú és szegényebb osztályai között, mint egykor volt. Ezenkívül még két ok van, amit nem szabad figyelmen kívül hagynunk ha helyesen akarjuk megítélni azokat a mozgalmakat, melyek korunkban a dolgozó osztályok ínségének következtében fenyegetnek Először is arra kell tekintettel lennünk, mit tart a nép szenvedéseinek okairól: azt, hogy nyomorúságos helyzetét a gazdagok szívtelenségének köszönheti. Ennek révén szükségszerűen feltámad az elégedetlenség. Másodszor, figyelembe kell vennünk azt a gondolatot, amit Bentham a várakozás szenvedésének és békéjének nevez. Ha a különböző emberek helyzetének végtelen egyenlőtlenségét tekintjük, semmi sem ébreszt rá bennünket jobban a végzet igazsá-
