Századok – 1996
Tanulmányok - Novák Attila: Cionisták; baloldaliak; államrezon. (Cionizmus és államhatalom a 30-as évek Magyarországán) VI/1341
1350 NÓVÁK ATTILA központ beavatkozása után javult, s ismét befogadták őket a M. C. Sz.-be, de olyan feltételekkel, amely megnehezítette számukra a szocialista eszme teijesztését. A Poale Cion csoport Mőnus Illés, a Népszava főszerkesztője segítségével jutott helységhez.62 A Dror és a Poale Cion Rákoskeresztúron állított fel hachsarát. A Dror tagjai ebben az időszakban ausztriai és csehszlovákiai táborokat is látogattak és év végén, illetve 1934 elején ipari hachsarát tartottak fenn Budapesten és Miskolcon. A Bajza utcában külön fiú - és lányhachsarát létesítettek. A Necach csoport is létesített hachsarát Budapesten.63 A baloldal távollétében és a revizionistáktól távolodva november 12-én a M. C. Sz. országos értekezletén az Országos Értekezlet politikai bizottsága hivatalos javaslatában deklarálni akarta, hogy a „Magyar Cionista Szövetség mint olyan, klálcionista (azaz általános cionista - N. A.) alakulat és hivatalosan a klálcionizmust képviseli".6 4 Az ifjúsági csoportok természetesen ellenezték ezt, ezért a bizottság dr. Miklós Gyula javaslatára „a béke kedvéért" a hivatalos indítványt levette a napirendről és nem foglalt állást. A bizottság mégis egy olyan javaslatot fogadtatott el az Értekezlettel, amely kimondta azt, hogy az O. É. a budapesti anyaegyesület, a vidéki fiókegyesületek és helyi csoportok elnökségeinek kötelességévé teszi, „hogy az ifjúsági szakosztályok, illetőleg szakbizottságok összeállításánál legyenek figyelemmel arra, hogy olyan személyeket állítsanak a szakosztályok élére, akik garanciát nyújtanának arra, hogy a szakosztályok működésüket az alapszabályok és a törvényes rendelkezések keretén belül fogják kifejteni".65 November 19-én Nagykanizsán a rendőrség letartóztatta Skopál Istvánt és társait.6 6 A vád kommunista szervezkedés volt. Skopál, aki rézöntőmunkásként dolgozott Nagykanizsán, Budapestről költözött le a vidéki városba, s 3-4 fős, „kommunista" sejteket hozott létre. A 10 lefogott közül 7-et rögtön szabadon engedtek s a három főszervezőt Budapestre kísérték. Az ügy azért érdekes, mert Skopál budapesti tartózkodása idején a Rabbiképzőbe járt és a Barisszia cionista csoportot is gyakran látogatta. A rendőrség szerint ott ismerkedett meg a kommunizmus eszméivel s egy ottani tag propagandaanyaggal is ellátta. A már említett 1936. április 4-i rendőrségi jelentés az első jelet itt látta arra, hogy a Hasomer Hacair kapcsolatot tart fenn az illegális baloldallal.67 Az említett ügyek is hozzájárultak ahhoz, hogy a rendőrség budapesti főkapitánysága államrendészeti osztálya által 1933 karácsonyán kiadott ún. „Vörös Könyv" három zsidó szervezetet — a Magyar Cionista Szövetséget, a Magyar Zsidó Ifjak Egyesületét és a Magyar Zsidók Pro-Palesztina Szövetségét — államvédelmi okokból aggályosnak talált.6 8 Az ok mind a három szervezetnél az volt, hogy kapcsolatban állnak a sómérokkal, ez a szemmel tartás indoka. A Hasomer Hacairról már itt olvashatjuk azokat a kliséket, melyek később teljesen eluralják a jobboldali közvéleményt: „... A Somer-ok állítólag a szabadszerelmet hirdetik, ateisták, elveik nagyban hasonlítanak a kommunista elvekhez s általában mozgalmuk hátterében az állam- és társadalomellenes szervezkedés ismérvei mutat-