Századok – 1996
Közlemények - Gángó Gábor: Thiers; Engels és a kereszténység szelleme. Eötvös József a pauperizmusról I/129
134 GÁNGÓ GÁBOR tusbölcseség nálunk is hat, s bár hatna még inkább a jótékonysági célokra, az alamizsnára és a szegényápolási intézkedésekre."14 Eötvös e tanulmánya az eddig felsoroltakon kívül további meglepetéseket is tartogat: a benne foglaltak több szempontból megvilágító erejűek állambölcseletének egészére nézve. Ennek kifejtése során ismét a nélkülözhetetlen szolgálóleányt, a filológiát illeti az első szó. A Pauperizmus kéziratának külleme több szempontból elüt a hagyaték keszekusza, agyonjavított fogalmazványaitól. Ugyanis tisztázat, sőt, az egyes fóliók „Pauperism", „Pauperisme" vagy „Pauperismus" futófejjel is el vannak látva Буеп külalakot a kiadatlan kéziratok között csak további három mutat, a Feodalität, a Concurrenz és az Objectio15 című német nyelvű szövegek. A tartalmi elemzés meggyőz arról, hogy e kéziratok összetartoznak: a Feodalität, akárcsak a Pauperizmus vonatkozó része, a középkori viszonyok védelmében íródott, a korszaknak az európai fejlődésben betöltött kiemelkedő szerepét hangsúlyozza; a Concurrenz pedig szorosan kapcsolódik az itt olvasható érveléshez. Többek között így ír: „Thiers és mások bizonygatni próbálják, hogy mindenkinek emelkedett az anyagi jóléte, a dolgozó osztályoké is; amiből következik, hogy a náluk tapasztalható elégedetlenség csak az agitáció mesterséges és ennélfogva átmeneti eredményének tekinthető. Azonban az ember elégedettsége nem a kenyér és hús bizonyos menynyiségétől függ, hanem attól a viszonytól, melyben vágyai és tulajdona egymással szemben állnak: nem az abszolút, hanem a relatív helyzettől. Ez a relatív helyzet jelentősen rosszabbodott. Ezért, mégha az anyagi jólét növekedése jelentős volna is, az uralkodó elégedetlenséget mégis a jelenlegi körülmények szükségszerű következményének kell tekintenünk."16 Ezek az összetartozó kéziratok minden valószínűség szerint egy nagyobb egész részét képezték volna. A Feodalität kéziratán még a tervezett nagy műben betöltendő helyet is feltüntette Eötvös ceruzával: ,,B[uch] (esetleg Bland]), IV oder V".17 Ez kiadott műre nem vonatkozhat, hiszen IV. és V. könyv csak az Uralkodó eszmék második kötetében van, és annak fejezetei közül egyik sem egyezik meg a szóban forgó kézirat szövegével. Anélkül, hogy a teljes kéziratanyag alapos ismeretéből majdan levonható következtetéseknek elébe vágnánk, annyi talán megállapítható, hogy e kéziratok elkészült töredékei az egyik olyan tervnek, melyben a kereszténység és az európai történelem kitüntetett hangsúllyal szerepel. Ez esetben pedig, legalább ebben a kontextusban, az elemi megállapítások szintjén értelmezhető, hogyan képzelte Eötvös a keresztény civilizáció fejlődéséről1 8 tervezett szintézisét. Ezek szerint a mű nem annyira a keresztény kultúrkör történeti fejlődéséről szólt volna, hanem sokkal inkább a keresztény eszméknek a történelem menetére gyakorolt hatásáról, illetve az európai államfejlődés keresztény nézőpontú kritikájáról. A Pauperizmus jobb megvilágításba helyezi az ötvenes évek szépirodalmi alkotásait is. Már Kulin Ferenc helyes intuícióval megsejtette, hogy Eötvös 1857-ben írott utolsó regénye, A nővérek, „politikai utópiának" is tekinthető.1 9 E sejtést később Balogh Ernő bizonyította a regény belső motívumvilágából vett érveivel: „Eötvös tehát A nővérek ben szubjektivizálja az egyénnek önmagához és szűkebb-tágabb környezetéhez, társadalmiságához fűződő kapcsolatát, a tartalmát pedig intenzíven korlátozza Kissé sarkítottan fogalmazva: e megbékélésre intő, a helyzet-
