Századok – 1996

Történeti irodalom - Degré Alajos emlékkönyv (Ism.: Szabó István) V/1331

1331 TÖRTÉNETI IRODALOM megbirkózni az általuk nagy szorgalommal gyűjtött adatanyaggal és nem voltak képesek meglátni az országos történésektől eltérő, sajátos — s éppen ezért fontos — vonásokat. Egy sincs azonban közöttük, mely ne tartalmazná az új, eleddig ismeretlen források tömegét. Minden szerkesztő örök vajúdása: közölje az ilyen típusú dolgozatokat, vagy süllyessze asztalfiókjába? Szita Lászlóé a helyes álláspont: mindazoknak a közleményeknek helyet kell adni, melyek a becsületes szándékon túl eddig nem közölt adatokat tartalmaznak. A szakmai követelményeknek megfelelően összeállított repertórium címlapja megtévesztő, mert azon egyrészt csak a Baranyai Helytörténetírás címet tüntették fel, másrészt a feltüntetett megjelenési év kétszeresen sem igaz. Tudjuk, hogy ilyen címen csak 1968-1989 között látott napvilágot az említett évkönyv. Hiányzik viszont a Baranyai Történetírás feltüntetése, mely 1990-1995 és nem 1990-1992 között jelent meg. Ez nem csak formai kérdés, hiszen a repertórium tartalmazza az utolsó kötet írásait is. Nyilván az történt, hogy nyomtatás közben változtatták meg a Baranyai Történetírás évszámát 1993-ról 1995-re, de azt már a kötet összeállítója nem tudta helyesbíteni. A repertórium két részből áll. A szerzők betűrendes tömbjén belül időrendben tünteti fel a cikkeket, melyekhez néhol szögletes zárójelben megjegyzéseket fűz. Ezek olyan esetben fordulnak elő, amikor a tanulmány végén „I. rész" szerepel, és a folytatás nem jelent meg. A címleírások megbízhatóak. Mindössze egy cikket találtunk, amely valamilyen okból kimaradt (Kovács Emil, 1989. 559-592.). Több a megjegyzésünk a második (tárgyszó) részhez. Számos esetben felvettek olyan tárgyszót, mely a tanulmány címében nem szerepel (Arany Sas patika, iparművészet, licenciátus, Nagyharsány; Stek János, Taizs Mihály, Trianon, Várady Ferenc, Vörösmarty Mihály). Ezek olyan hasznos eligazítások, melyeket az összeállító csak az egyes cikkek alapos átolvasásával tudhatott meg. Néhány esetben további tárgyszavaknak is helye lett volna: aranykalászos gazdamozgalom (Vörös Vince, 1989), dualizmus (Tegzes Ferenc, 1982. és 1987/88.), részvénytársaság (Horváth Csilla В., 1976.), rácok (Szita László, 1974-1975. és Nagy Lajos, 1985-1986.). Süle Tamás cikkét (1989.) az érmek tárgyszó alatt kellett volna hozni, és a numizmatikára csak utalni. Ugyanakkor a plakettek, jelvények felvétele erőltetett. A szerb csapatok tárgyszó felesleges, hiszen a két cikk — helyesen — a kurucok és rácok címszó alatt szerepel. A NEP-et fel kellett volna venni, és utalni a Nemzeti Egység Pártjára, mint ahogyan ez a NÉKOSZ esetében történt. A cukorgyártás helyett a répacukorgyártás lenne a helyes, mivel ez szerepel Kopasz Gábor cikkének (1968.) címében, és legfeljebb utalni lehetett volna az előbbire. Sorolhatnám még az észrevételeket, de félek, hogy az olvasóban hamis kép alakulna ki a repertóriumról. Pedig alapvetően jó kötetről van szó. Ügy tűnik — legalábbis Ódor Imre előszavából ez derül ki —, a Baranyai Történetírás kiadása megszűnt. Helyébe egy más szerkesztési elvek szerint készülő sorozat (Tanulmányok és források Baranya megye történetéből) lép. Ennek első darabja Hernádi László Mihály gondos összeállítása. Kőhegyi Mihály DEGRÉ ALAJOS EMLÉKKÖNYV Szerk.: Máthé Gábor, Zlinszky János. Budapest, 1995. 333 o. Közel 12 esztendeje, hogy Degré Alajos, a kiváló jogtörténész elköltözött közülünk. Egykori munkatársai, jogtörténész és bölcsész pályatársai és hallgatói tanulmánykötettel tisztelegtek emlékének. A szerzők nagy száma is mutatja: Degré Alajos mély nyomot hagyott maga után, emléke tovább él volt kollégáiban, az őt csupán munkássága révén ismerő fiatalabb történetírói nemzedék tagjaiban egyaránt. A szerkesztő Máthc Gábor Degré Alajos életpályáját tekintette át. Felidézte, hogy az 1909-ben, Zalaegerszegen született tudós családi környezetének jótékony hatására, már ifjú korában mind a jogtudomány, mind a magyar nemzet irányában elkötelezte magát. Jogi pályafutását bíróként kezdte, de már a 30-as évek közepén készített jogtörténeti tanulmányokat, s 1939-től a Pázmány Péter Tudományegyetem magántanára lett. Az ítélőtáblák 1950-ben történt felszámolása után bírói állása megszűnt, ettől kezdve nagyobb energiát szentelt a tudománynak. A pécsi tudományegyetemen oktatott, majd 1957-től levéltáros, 1960-tól 1977-es nyugdíjba vonulásáig a Zala Megyei Levéltár igazgatója volt.