Századok – 1996

Történeti irodalom - „Azok a szép (?) napok… (Ism.: Niederhauser Emil) V/1326

1327 TÖRTÉNETI IRODALOM Józsefnek minden idegen, ami magyar. A tárcákban németellenessége is megmutatkozik. Kelemen Zoltán Krúdy 1925-27 között írt tárcáit sorolja fel az utolsó Habsburgokról. A Mórához hasonlóan függetlenségi szemléletű Krúdy ezekben a kifejezetten publicisztikai hangnemet használó munkáiban elfogulatlannak mutatkozik, valós és legendás tényeket vegyesen közölve, ironikusan, valójában a birodalom elöregedését ábrázolja. Fried István Márai Sándor munkáiban szétszórtan szereplő Ferenc József-képét világítja meg. Márai azt emelte ki a császárban, hogy a későbbi korokhoz képest erkölcsileg jobb volt. Márai nem monarchista, ezért tud méltányos lenni. A Monarchiát egységes Kulturlandschaftnak tekinti, nem nosztalgikusán idézi, hanem olyan múltként, amelyet érdemes továbbgondolni. Rózsa Mária a bécsi, 1809-ben alapított és 1814-től hetenként hatszor (1873-ig) mejelenő Wanderer с. újság magyar munkatársait veszi számba. A lap ismeretterjesztő és szórakoztató jellegű volt. 1848 előtt a cenzúra miatt csak óvatosan szólhatott, összosztrák patriotizmust kívánt népszerűsíteni. Ekkor főképp Rumy Károly György írt itt Magyarországot ismertető cikkeket, de Zerffi Gusztáv is szerepelt. 1859-től határozottan liberális jellegű volt, ekkor Falk Miksa írt sokat, nagy befolyása is volt a lapra, vezércikkírója volt. Falk sok magyarországi munkatársat tudott megnyerni, csak az ismertebbek közül gróf Zay Károly, Frankenburg Adolf, Dux Adolf, Vas Gereben, Remellay Gusztáv tartoztak közéjük, sok más kortárssal együtt. Zay a nemzetiségek és a zsidók érdekében cikkezett. Még a konzervatív Somssich Pálnak is helyet adott az egyébként mindvégig magyarbarátnak nevezhető lap. Nagyon figyelemreméltó Csáky Móric tanulmánya a bécsi operettről. Csáky mások véleményét idézve arra utal, hogy a dekadencia (Karl Kraus) vagy az érték-vákuum (Hermann Broch) jele a műfaj. Saját véleménye az, hogy a modernizálódó Monarchia-beli társadalom, a polgárság igényeit elégítette ki, amely különösen Bécsben volt jellegzetes. Előzményeit a bécsi népi játékban, Nestroy darabjaiban és a magyar népszínműben látja, ezek készítették elő Offenbach recepcióját, mindebből fejlődött ki a bécsi operett. A társadalmi differenciálódásból adódó válságtudatot is reflektálta, meg a paródiában és szatírában megmutatkozó osztrák önreflexiót. Politikai és társadalomkritikai mondanivalója is volt, reagált az aktuális politikai kérdésekre. Az osztályellentétek áthidalására is szolgált, a nemességre vágyó polgár saját karrikatúráját nevethette ki benne. A jeles szövegírók (még Arthur Schnitzler is!) modern gondolatokat is közvetítettek. Ugyanakkor megmutatkozott benne a Monarchia etnikai tarkasága, amely zeneileg már a bécsi klasszikára is hatott Mozarttól Schubertig. Az akkulturáció itt még lehetséges volt, a legnagyobb politikai feszültségek idején is. Népszerűsítésében a katonazenekarok is szerepet játszottak, sok zeneszerző maga is az volt, vagy ilyen családból származott. A salzburgi irodalomtudós Alois Woldan a második világháború utáni első három évtized „galíciai vonulatú" lengyel irodalmában mutatja ki a tipikusan osztrák szavak meglétét. Ezek akkor is szerepelnek, ha van lengyel megfelelőjük, mert a német kifejezésnek más a konnotációja. A gasztronómia, az öltözködés, a szórakozás tárgyköréből valók a szavak, a már Magris által kimutatott osztrák hedonizmusnak megfelelően. De az államigazgatási és a katonai nyelvből is kerülnek elő kifejezések (az Armeeslawischból). A nyelvkeveredés inkább pozitívnak tekinthető. Az operettekből vett idézetek is ide sorolhatók, de földrajzi nevek is, Mayerling nyilván nem kisvárost jelent, hanem Rudolf trónörökös halálát. így lesz a jelentésből jel, s ezzel kerül át a mitológia síkjára. Még olyan banális szavak is idetartoznak, mint a Maggi-leveskocka. A tárgyalt lengyel irodalomban is már alig értik. Lukács István Ivan Cankart tárgyalja, a slovenska moderna (szlovén modernség) talán legjelentősebb képviselőjét. Élete 11 évét Bécsben töltötte, először lelkesedve, azután megcsömöríilve és szenvedve. Bécsben idegen volt, de otthon, Ljubljanában sem érezte magát jól. Bécsben ismerkedett meg a modern európai irodalommal, elsősorban német folyóiratok alapján, s szakított az otthon divatos naturalizmussal. Már a reálgimnáziumban megutálta a német nyelvet, de Bécsben német verseket írt. Néhány prózai müvében saját lebegését írta meg, hontalanságát Ljubljana és Bécs között. A tanulmánygyűjtemény egészében sok új, érdekes adalékkal szolgál arról, milyen -volt a századforduló Monarchia-beli „aire culturelle"-je, s ennek milyen továbbgyűrűzése mutatható ki. A magyar történelemnek is egyik jelentős meghatározója Bécs és a Monarchia (és nemcsak a századfordulón!), ezért is fogadhatjuk örömmel a kötetet, a mielőbbi folytatás reményében. Niederhauser Emil