Századok – 1996
Közlemények - Gángó Gábor: Thiers; Engels és a kereszténység szelleme. Eötvös József a pauperizmusról I/129
130 GÁNGÓ GÁBOR állami szegénypolitikának azt a szerepet, amit hagyományosan a keresztényi jótékonyság töltött be? Kizárólag az állam felelős-e a szegényekért, és ha igen, milyen intézmények segítségével láthatja el feladatát a legjobban? A francia szakírók és publicisták többsége (Bonaparte herceg, Jean-Paul Villeneuve-Bargemont, C. G. de Chamborant és mások) az agrárkolóniák létrehozásában illetve népszerűsítésében látja a megoldást, még az évtized elején. A német államokban és az osztrák birodalom németajkú tartományaiban valamivel később, a forradalmat megelőző években fordul a publicisztika a szegénykérdés felé, amelyet azután az 1848. év eseményei tesznek égetően aktuálissá. Nemcsak a szabad verseny védelmezőinek (Thiers) és ellenfeleinek (Louis Blanc, Villegardelle) műveit fordítják le, hanem önálló munkák is születnek, mint például a név nélkül megjelent Soziale und politische Zustände Österreichs, mit besonderer Hinsicht auf den Pauperismus (Leipzig, 1847), vagy Carl Scherzertől az Über das Armthum (Wien, 1848) illetve Friedrich Schmitthenner lexikográfus és államjogász műve, az Uber Pauperismus und Proletariat (Frankfurt/Main, 1848). E munkák közül az első kettő a szegénykérdés megoldását az állam kizárólagos feladatának tekinti. Schmitthenner viszont az erős, független kisközösségek létrehozása mellett érvel, vagyis tulajdonképpen azt az álláspontot foglalja el, amelyhez Eötvös az Uralkodó eszmék második kötetében fog eljutni. A hathatós és átfogó állami beavatkozást szorgalmazza két évvel később egy bajorországi köztisztviselő — „Regierungsassessor und Fiskal" —, August von Holzschuher Die materielle Noth der unteren Volksklassen und ihre Ursachen (Augsburg, 1850) című munkája is. Holzschuher könyve (amely elnyerte а П. Miksa bajor király által a pauperizmus megszüntetésének módjait kutató műért felajánlott pályadíjat) különösen figyelemre méltó az Eötvös-tanulmány keletkezéstörténetének szempontjából. Aligha valószínű, hogy az ez idő tájt Münchenben időző Eötvös ne figyelt volna fel Holzschuher művére, melynek nemcsak maga a pályázat szolgáltatott nagyobb nyilvánosságot, hanem az Allgemeine Zeitung sajtóvisszhangja is: az újság február 8-án teijedelmes recenziót közölt a könyvről, majd ugyanazon hónap 25-én W. H. Riehl tért vissza a tárgyra (Zur Geschichte des Elendes), március 2-án és 3-án pedig a lap újabb kétrészes cikket tett közzé Zur sozialen Frage címmel. Holzschuher művének ismeretére utalnak azok a megegyező motívumok is, melyeket Eötvös tanulmányában felhasznált, egyetértőleg vagy elutasítóan ismételve azokat. Holzschuher a statisztikai adatokat a szegénység feltérképezésének legfontosabb tényezőiként tartja számon, és magát a pauperizmust, akárcsak Eötvös, relatív és rugalmasan kezelendő jelenségnek tekinti. Jóllehet történeti visszatekintése során az ókor és a középkor állami intézményeiben nem veszi észre a centralizált szegénypolitika követendő előképeit (éppen ellenkezőleg), mindazonáltal a kizárólagos állami beavatkozást elvileg üdvösnek tartja, és megoldási javaslatának kifejtése során mellette foglal állást:, Az államnak még többet kell tennie! Az alsóbb osztályok sorsáról különös figyelemmel és testre szabottan kell gondoskodnia." (60. o.) Eötvös nem csak Holzschuher munkájára reflektál. Bírálatának fő céltáblája Adolphe Thiers-nek az 1848-as forradalmak után írott műve a tulajdonról és a szabad versenyről. A Pauperizmus alapján a De la propriété jóval alaposabb — és sokkal kritikusabb — eötvösi olvasata bontakozik ki a szemünk előtt, mint amilyent az
