Századok – 1996
Beszámoló - Konferencia az elitről (Müller Rolf) V/1307
BESZÁMOLÓ 1311 tékrendek — hasonlóan Nyugat-Európához —jelen vannak és a korszerűbb nemzeti-univerzális fogalmakkal jobban leírhatók. Az ellentétképzés még inkább álvitának tekinthető, hiszen a rendszerváltás során irracionális elemek is párosultak hozzá, ilyen volt a már említett antiszemitizmus vagy az elit felelőtlen politikája. A politikai elit túlságosan kiélezte ezt a vitát, nem vette figyelembe a társadalom valós érdekeit — igaz, nem is voltak egyértelműek —, így a tömegek demokráciához fűződő viszonyába szükségtelen feszültséget vitt be. Záró gondolatában az előadó megjegyezte, hogy a népi-urbánus vita csak akkor segítheti a demokrácia fejlődését, ha egy konzervatív-liberális vita hátterében marad, és nem uralja a politikát. Gazsó Ferenc szociológus az elitváltozás 10-15 éves folyamatának természetét a változékony állandósággal jellemezte. Az első szakaszban, az államszocializmus felbomlásának időszakában felgyorsult az értelmiség beáramlása a gazdasági és a politikai elitbe, jó esélyt biztosítva magának arra, hogy a rendszerváltásban meghatározó szerepet játsszon és pozícióját gazdasági hatalommá konvertálja. A második szakaszt, az 1990-1994 közötti periódust kettősség jellemezte. A gazdasági szférában fennmaradt a folytonosság, mivel az új menedzser-elit a régi vezetőrétegből, illetve a felemelkedő középszintű pártértelmiségből rekrutálódott, ellenben a közvetlen politikai hatalom új társadalmi csoportok kezébe ment át. A 1980-as évek reformer értelmisége a kormányzatból kirekesztve készült fel a folytonosság helyreállítására. Az 1994-es választások után a káderbürokrácia középső szintje lett a hatalmi tényező, hiszen a képzettebb felső réteg már a gazdaságban helyezkedett el. Gondot jelenthet, hogy a volt állampárthoz kötődő elit nem tud életképes alternatívákat kidolgozni, és a befelé forduló, partikularizálódó vezető réteg saját céljait túlságosan szem előtt tartva elszakad a társadalomtól. A bírálható konszolidációs folyamatot egy versenyképes elitgarnitúra megjelenése szakíthatná meg, aminek kitermelésére viszont a magyar szellemi élet mindeddig nem volt képes. Elek István közíró — előadását vitaindítónak szánva — arról beszélt, hogy Magyarországon rendszerváltás ment végbe hatalomváltás nélkül, mivel az alkalmazkodásra képtelen káderektől megtisztult 80-as évekbeli vezetőréteg új típusú kontraszelekciók által ismét megszerezte a politikai hatalmat. Ez a folyamat részben a békés átmenet feltétele volt, de a teljesítményelvű kiválasztódás elmaradása a szaktudással és politikai ambíciókkal rendelkező rétegek háttérbe szorulását is magával hozta. A demokrácia működésének és elfogadottságának érdekében szükség lett volna a versengő elitek és a középosztály körének bővítésére, akár még a gazdaságosság rovására is. Továbbá az előadó szerint egy beteg társadalom beteg elitje produkálta a rendszerváltást, mivel az Antall-kormány alatt is a régi sémák éltek a közemberek tudatában. A népnek továbbra is fenntartásai voltak a hatalommal szemben, és mind szakmai, mind morális tekintetben leértékelte az elitet, így nem alakulhatott ki olyan politikai csoport, amely el tudja magát fogadtatni a társadalommal. A vita Elek gondolataihoz kapcsolódó hozzászólásokkal kezdődött. Fricz rámutatott, hogy a politikai váltógazdaság kialakulásának lehetőségeit nemcsak az elit, de a választópolgárok állampárti kötődése is meghatározza. Gazsó szerint a
