Századok – 1996
Közlemények - S. Lengyel Márta – Spira György: Metternich távozása a kancellári székből egy magyar udvaronc leírásában V/1241
1254 S. LENGYEL MÁRTA - SPIRA GYÖRGY voltak hivatva engedélyezni a nagyrészt mit sem tudó és mit sem kívánó polgároknak.7 1 Észrevettem még Windisch-Grätz herceget,72 aki túlságosan későn érkezett, semhogy a katasztrófát elháríthassa; ő egy pillanatra elhagyta a konferenciát, hogy felvegye egyenruháját — egy ilyen kis körülményen múlott talán, milyen irányba fordul ajövő! —; s láttam több jövő-menő személyt, de túlságosan zaklatott voltam, hogysem e rövid idő alatt sok részletet felfogjak, annál is inkább, mivel Lajos főherceg igen hamar átadta nekem a nádor levelét, mondván: „Kérem, olvassa el, s mondja el nekem a tartalmát, mert én teljesen zavarodott vagyok."73 Egyáltalán: ő volt az egyedüli a legmagasabb állású személyek közül, aki — mélyen megindulva — átlátni tetszett a való tényállást és ennek az eseménynek felmérhetetlen következményeit. Minden egyéb egy halottasszoba képzetét keltette bennem, ahol a távozót körülvevő ünnepélyes csend, aggódó szorongás és néma tisztelet az elszálló végső lélegzetvétel után kitér az olyan hangos tevékenység és szorgos foglalatosság elől, aminővel a temetésről való anyagi gondoskodás munkája folyik — a gyászolókra való tekintet nélkül. A nagy államkancellár nem volt többé. Máris úgy tettek-vettek, mintha soha itt sem volt volna. Metternich herceg számára nem maradt más hátra, mint hogy elhagyja a helyet, ahol az emberek — egy új korszakba élvén bele magukat —jelenlétét mái- anakronizmusnak kívánták tekinteni. A herceg kaiját az enyémbe öltötte, és Clemens Hügellel együtt a Bellarián74 át az államkancelláriába mentünk. Itt egy század gránátos állt. Ezt a — sajnos túlságosan is szép — napot meglehetősen húvös est követte; a herceg azt mondta nekem, amikor kiléptünk: „Ugyancsak kemény dolog e szegény emberek számára, hogy az egész hideg éjszakát itt kell eltölteniúk." Ezen kívül egy szót sem ejtett az odavezető rövid útszakaszon; vonásaiban, tartásában délelőtt óta a legcsekélyebb változás sem következett be. Az előteremben a hercegné ezzel a kérdéssel jött elibénk: „Eh bien, est-ce que nous sommes tous morts?" „Ouis, ma Chère, nous sommes morts," volt a válasz; ezután bement vele a dolgozószobájába, ahová gyors léptekkel csaknem közvetlenül követte őt Windisch-Grätz herceg.75 Nekem haza kellett mennem, hogy még éjjel futárt menesszek Pozsonyba stb. stb., és ezen a napon többé nem láttam a herceget. Éjszaka felébresztett Clemens Húgel. О irodalmi symposionjai révén gyakran érintkezett professzorokkal, tudósokkal, fiatal művészekkel stb. stb., — nem mind voltak iránta egyformán hálátlanok —, s ezen a csatornán keresztül megtudta, hogy 14-én, a főszerepet a lengyelekre76 osztva, tüntetni szándékoznak a herceg ellen, hogy Bécsből való távozásra kényszerítsék. Megtanácskoztuk egymással, mi lenne a legcélszerűbb tennivaló, és abban állapodtunk meg, hogy kora reggel a hercegnél találkozunk. Amikor a városon való áthaladtam után (miközben feltűnt nekem a szemlátomást foglalkozásnélkúli emberek beáramló sokasága) a herceghez érkeztem, papújainak nyugodt rendezgetése7 7 és több iratnak a villába7 8 való kiküldésére, másoknak az ú'attárakban való letételére vonatkozó utasítások osztogatása közben találtam őt. Hügel és én elébe tártuk, hogy szükségessé vált Bécs elhagyása. A csehországi uradalmakba való utazást az ottani hangulat kétes volta miatt
