Századok – 1996

Közlemények - Pajkossy Gábor: Kölcsey követi lemondásának történetéhez V/1191

1196 PAJKOSSY GÁBOR Dunán átkelve azonban Köpcsény felé irányította a kocsit; Nagykárolyba utazik, célja az, hogy Wesselényi közreműködésével visszavonassa az új követutasítást, kudarc esetén pedig követtársával együtt lemond. Reviczky, akit az a hír is foglalkoztatott, hogy Kölcsey a magyar országgyűlési ifjak kérésére megyéje levéltárában kívánja elhelyezni az erdélyi országgyűlési ifjaknak a magyar ifjakhoz intézett válaszlevelét, e jelentésről csak késve, december 7-én értesült. Ekkor utasította Wirknert, Mailáth Antallal együtt beszéljenek Vécsey főispánnal, aki — tette hozzá a kancellár — „kétségtelenül mindent elkövet Kölcsey üzelmeinek meghiúsítására, és akkor, ha előbbi tartja szavát, lemondása igazi nyereség lenne". A szatmári főispán már ettől függetlenül cselekedett: november 27-én írt Kende Zsigmond alispánnak, Uray Bálint másodalispánnak és másoknak, húzzák keresztül Kölcsey tervét. Kölcsey hazatérte után, december 2-án írt Wesselényinek: a levél Décsey útján 6-án reggel érte el a bárót, aki másnap reggel útra kelt, és 8-án este Nagykárolyban volt.1

8 Wesselényi ellen a másnapi gyűlésen történtekre hivatkozva indult meg a magyarországi per. A Fiskus 1835 elején, majd a védelem 1838 első felében számos tanút hallgatott ki (a tanúvallomások megbízhatósága természetesen rendkívül változó), majd Kölcsey és Wesselényi a védőiratban is összefoglalták, mi is történt a gyűlés folyamán. A gyűlés lefolyását tehát nagy vonalakban ismeijük, ezért elegendő, ha csak a mindeddig kevésbé ismert mozzanatokra szorítkozunk.19 Wesselényit 1835 májusában, már perbefogása után hibáztatták: a gyűlésen eleve vesztett ügyet vállalt. „... szent ügyért mentem küszdeni — barátom segedelmére siettem, s ha ez hiba volt, ily hibákat ejteni nem szégyen — rögzítette álláspontját. — De nem is volt a manchai hőshöz illő vállalat, ha gyalázatos árulással meg nem csal Kende, bizonyos győzelmünk." Kende, akinek mint a gyűlés levezető elnökének kulcsszerep jutott, az előző este —jegyezte fel a báró 1834. december 9-én — „a legnagyobb fogadkozások közt volt [...] hogy mindent elkövet [a november 10-i „illiberalis utasítás"] megváltoztatására.". Kende a gyűlést követően Vécseyhez írott jelentésében maga is megírta: miután Kölcsey jövetelének célja ismertté vált, színleg támogatta őt, nehogy szervezkedjen, december 8-án avval áltatta Kölcseyt és Wesselényit, „az ügyet sokan támogatják és az kivihető", majd a nagykárolyi nemesek hadnagyának a segítségével ellensúlyozták Décsey késő esti agitációját, így közülük „alig húszan" jelentek meg a gyűlésen. Kovács Sándor volt főjegyző is arról győzködte a nagykárolyi taksás nemeseket, ne higygyenek az őket etető-itató Wesselényi „édes szavának". A másnapi gyűlésen U-rayék szervezésében számos gencsi nemes (kisnemes) jelent meg, Kölcseynek és Wesselényinek viszont nem sikerült a nagykárolyi — többségükben minden bizonnyal taksás, jobbágytelken ülő — nemeseket mozgósítaniuk.20 A Csillag fogadóban megtartott közgyűlésen Kölcsey november 18-i (még nem az örökváltságról szóló) követjelentése került először napirendre. Felolvasását követően Uray másodalispán — elébe vágva a „másik jelentésként" emlegetett november 25-i előterjesztés megtárgyalásának — egyszerűen az egy hónappal azelőtt megszavazott követutasítás fenntartását javasolta. Ami ezután történt, annak okai nem egészen világosak. Wesselényi, akinek a számára az elnöklő Kende kétszínűsége ekkorra már egyértelművé válhatott, szót kért; majd miután az