Századok – 1996

Közlemények - Pajkossy Gábor: Kölcsey követi lemondásának történetéhez V/1191

KÖLCSEY KÖVETI LEMONDÁSÁNAK TÖRTÉNETÉHEZ 1195 detését követően nyomban felvetődött az az eshetőség — ami végül bekövetkezett —, amikor is a lemondás egyenesen politikai-erkölcsi kötelesség lesz: „könnyen megeshetik, hogy a megyéktől rossz utasítások jőnek, s a többség elhagy berniünket. Ha így fogna történni, akkor az oppositio eltemetve lesz; s nekünk nem lesz egyéb hátra, mint követségünkről azonnal lemondani." Ugyanakkor a leirat által követelt „materialis engedmények" elfogadtatását belső meggyőződésből sürgette, de abból a politikai megfontolásból is, hogy így másodszorra kikényszeríthessék a Bécs által elutasított „morális concessiókat". Ehhez viszont nélkülözhetetlen lett volna a szilárd megyei hátvéd. A kormányzati akció kibontakozása nyomán mind felismerhetőbbé vált a veszély, hogy — az úrbéri reformok vesztén túlmenően — annak precedens értéke is lehet: „a kötelező utasítások lesznek az országgyűlés, s általa a nemzeti szabadság sírjává, mivel azokat a kormány kéj szerént fogja eszközleni." Az ellenzéki vezérkar úgy látta, az erőviszonyok megváltoztatásához szükséges, hogy Kölcsey személyesen nyújtsa be a megyében előteijesztését. Kölcsey nem látta kilátástalannak küldetését; mindenesetre arra az esetre, ha beadványuk nem járna sikerrel, megfogalmazta — ugyancsak kettejük nevében — lemondó nyilatkozatukat.16 Elutazása napján, november 27-én — miután a főrendi tábla visszavetette az alsó tábla határozatát — a kerületi ülésben újból szavaztak az örökváltság kérdéséről. Az országgyűlési titkosrendőrség jelentése szerint a feszültség a teremben a tetőfokára hágott, mivel várható volt, hogy a javaslat már aznap elbukik. Három megye (Baranya, Csongrád és Heves) követe új, megváltoztatott utasításának megfelelően szavazott. 23 megye követe — közöttük Eötvös Mihály és Szabó Péter (Győr) utasításuk ellenére —, a Hajdú kerület követe (egy jelentés szerint a királyi városok is) az előző döntés mellett voksoltak, 18 megye, Horvátország, Turopolje és a káptalanok követe pedig ellene, míg a többi nyolc megye követe távolmaradt a szavazástól. így — mint Kossuth írja — „a 2-ik §-nak örökös kötései [...] még most is megállottak". Mint hamarosan kiderült, utoljára.1

7 Kölcsey utazásának valódi célját óvatosságból titkolni igyekezett. Az általában igen jól értesült Wirkner november 26-án még úgy tudta, Kölcsey Szemem Pálhoz készül néhány hétre, s elutazását inkább azokkal az — utóbb alaptalannak bizonyult — híresztelésekkel hozta kapcsolatba, amelyek szerint a liberálisok, ha az örökváltság és a jobbágyok személyi és vagyonbiztonsága kérdésében az országgyűlésen alulmaradnak, a parasztság körében gyűjtenek támogató aláírásokat. Reviczky 1834 márciusában, azt hívén, Kölcsey hazautazásának politikai célja van, ottani bizalmasait: Gerzon Antal máramarosszigeti kamarai adminisztrátort, Schlachta Márton szatmári kanonokot, Svaiczer Gábor nagybányai bányaíofelügyelőt és Vay Ábrahám máramarosi főispánt, beregi adminisztrátort hívta fel Kölcsey megfigyelésére. Most, Wirkner tájékoztatása alapján, Sedlnitzky rendőrminiszter mellett, pesti bizalmasait: Mérey Sándort, a tartományi biztosság igazgatóját és Steinbach Ferenc jogügy-igazgatósági ügyészt riasztotta; közülük Mérey is csak arról tudott beszámolni, hogy Kölcsey már átutazott Pesten, s Szemerénél is csak röviden időzött. Az országgyűlési titkosrendőrség viszont szemfülesebbnek bizonyult. November 28-án már-jelentették, hogy Kölcsey, írnokával, Décsey Lászlóval együtt az előző nap elutazott; Pozsonyban azt híresztelte, Bécsbe készül, a