Századok – 1996
Közlemények - Remport Zoltán: A reformkor kiemelkedő ipari kísérlete: a csetnek–pécsi vasgyár I/105
116 REMPORT ZOLTÁN kellett volna. A pécsivel egyidőben az országban további öt vasfinomító gyár is létesült — közülük a resicai, ózdi és zólyombrézói utódvállalataiban még ma is él —, de egyik telepítése sem állt meg félmillió forint alatt, nem véletlen, hogy Pécsett sem volt elég az előirányzott alapító tőke. Egy újonnan felállított vasgyártó üzem sikerét már a reformkorban is csak a tőkeerős háttér biztosíthatta. Ilyenre azonban a pécsi építkezés nem támaszkodhatott, a társulat állandóan pénzügyi bonyodalmakba keveredett, nem kevés feszültséget támasztva maga körül. A telepítés minden bizonnyal a technológia szempontjából sem volt szakszerűen előkészítve. Nagy kockázatot vállalt Madarász, amikor a pécsi szén használhatóságáról előzően nem győződött meg, mint azt Rombauer Tivadar a borsodi és Graenzenstein Gusztáv a bánáti szenekkel tette. Csak a telepítés során végzett próbajáratások után vált nyilvánvalóvá számára, hogy a pécsi szén nagy kéntartalma miatt vöröstörő vasat ad, lényegében előkészítés nélkül kavarásra alkalmatlan, sőt összesülő salakja miatt még a rostélyos tüzelésre is nehezen használható.43 Ezért a pécsi szénnel éppen a vasfmomítás központi műveletét, a kavarást, nem sikerült üzemszerűvé tenni. A társulatnak megfelelő felkészültségű szakembere sem akadt, aki a menet közben felmerült technikai nehézségekre áthidaló megoldást kereshetett volna. De a vasfinomítás fogásainak betanításához sem állt rendelkezésre megfelelő szakszemélyzet. Természetesen az előkészítésnek ezek a hiányosságai részben szintén a vállalkozás tőkeszegénységéből fakadtak. A vállalkozás sikertelenségének mégis talán a legdöntőbb oka az anyagmozgatás megszervezhetetlensége volt. A nyersvasat Csetnekről Vácra tengelyen, onnan Mohácsra hajón, Mohácsról Pécsre ismét tengelyen szállították. Madarász azzal érvelt, ha érdemes a nyersvasat Bécsbe és Morvába, akkor miért ne lenne érdemes Pécsre szállítani.4 4 Okfejtése azonban nem bizonyult helytállónak, mert a szárazföldi szállítás annyira megdrágította a félterméket, hogy a pécsi vasnak nem lehetett versenyképes árat szabni. Hozzászámítva ehhez, hogy a korabeli utak időként járhatatlanok voltak, a vasút gyors kiépítésére pedig akkor még nem lehetett számítani, ezért a folyamatos betétanyag-szállítás illúzió maradt. A fentiekben vázolt nehézségek okozták tehát a pécsi vasgyártás bukását. Madarász kitűnő iparszervező képességéhez nem fér kétség, azt más létesítményeivel egyértelműen bizonyította, a vasgyártás nagyipari fejlesztésében azonban járatlan volt, és nem gondoskodott megfelelő felkészültségű és tapasztalattal rendelkező munkatársról sem, ezért tevékenységében felerősödtek a dilettáns vonások. A telepítés részletkérdéseiben messzemenően arányt tévesztett. Mindezek után feltehető a kérdés; milyen utat kellett volna Madarásznak választania a pécsi kedvező adottságok sikeres kihasználásához? Mint láttuk, a gyár telepítését öntöde és kovácsműhely telepítésével kezdte, ami részéről helyes lépés volt, azonban a fejlesztéssel ezeknél az üzemeknél meg kellett volna állnia. Az öntvények előállítását, a szeráruk gyártását és az egyszerűbb mezőgazdasági gépek készítését 50-100 ezer forintos befektetéssel megszervezheti, ilyen gépgyárat faszéntüzelésre támaszkodva is versenyképessé tehetett volna. A későbbi évek bizonyították, hogy Pécs körzete egy gépgyárat (természetesen nem hármat) képes foglalkoztatni és egy ilyen jellegű üzem néhány év alatt képes a piachálózatát is kiépíteni. Egy ilyen gépgyárnak lényegesen kisebb az anyagigénye, ezért a szállítás
