Századok – 1996
Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck és Magyarország 1871–1875 V/1117
BISMARCK ÉS MAGYARORSZÁG 1871-1875 1149 Ezért továbbította Lónyay jegyzékét, amelyben a magyar miniszterelnök a montenegrói megbízottnak tett állítólagos pétervári ígéretek miatt tiltakozott,17 4 és ezért küldött részletes jelentést arról, hogy egy Belgrádban megjelent brosúra, amely egy orosz vezetés alatt álló szláv konföderáció létrehozását sürgette, a magyar sajtóban milyen nagy felháborodást keltett.17 5 A magyar szándékok megítélésében Novikov most, a korábbiaktól eltérően, nagyobb higgadtságot mutatott. Erre az alábbi eset szolgál bizonyságul. Egy cseh föderalista politikus, akit jelentésében nem nevezett néven, azt bizonygatta neki, hogy Andrássy a német kancellár engedelmes eszköze, és segédkezik neki abban, hogy a Monarchia súlypontja Bécsből Pestre helyeződjék át. Mindezt azért teszi, mert ennek fejében Magyarország uralma alá vonhatja az egész aldunai medencét, beleértve Szerbiát és Romániát, és határait egészen Konstantinápoly kapujáig terjesztheti ki. Novikov nem hitt ennek a mesének és azt írta Pétervárra, hogy mi sem illusztrálja jobban az egész feltételezés képtelenségét, mint az, hogy informátora szerint a magyar-ok Károly román fejedelmet Magyarország királyává akarják választani.17 6 A francia főkonzul, amikor arról értesült, hogy Londonból a magyarokat arra ösztönzik, hogy a Balkánon terjeszkedjenek, hasonló véleményt formált. Mint írta, Magyarországon ép ésszel senki sem álmodhat arról, hogy visszaállíthatják Károly Róbeit királyságát, és a szerbek, románok és bosnyákok újabb tömegeit ölelhetik keblükre.17 7 Az orosz államférfiak, mint fentebb említettük, egyre jobb véleménnyel voltak Andrássyról, de a kedvező megítélést nem általánosították és a magyarokra nem vonatkoztatták. Különösen állt ez II. Sándorra, aki a követi jelentéseket igencsak barátságtalan széljegyzetekkel látta el. Az oroszokat tulajdonképpen nyomasztotta, hogy 1849-ben fegyveresen avatkoztak be Magyarországon, és valahogy önmaguk előtt is tisztázni igyekeztek szerepüket. Ignatyev, a konstantinápolyi követ, aki mint fiatal tiszt vett részt a magyarországi hadjáratban, arról beszélt Andrássynak, hogy az orosz csapatok fegyelmezetten, de minden lelkesedés nélkül harcoltak, hogy tisztjeik a magyarok miatt többször párbajoztak az osztrákokkal, és hogy az oroszoknak jutott a kiváltság, hogy fegyverrel a kézben udvariasan és lojálisán győzhették le az ellenfelet. Andrássy azt válaszolta, hogy ő ezt magyarázza már régóta bolond magyarjainak, hozzátéve, hogy 1849-ben az oroszoknak jutott a győző, az osztrákoknak pedig a hóhér szerepe. Mindezt megtoldotta azzal, hogy ha van még harag egyáltalán a magyar szívekben, úgy az sokkal inkább a németek, mint az oroszok ellen irányul. A cár azt jegyezte meg arra, hogy ennek éppen az ellenkezőjét tapasztalják.17 8 A berlini találkozó után, amint fentebb már ugyancsak említettük, egyetértett Novikowal abban, hogy Andrássy hiába igyekszik tisztázni honfitársait, azok változatlanul Oroszország ellenségei maradnak.17 9 A cárnak bizonyos értelemben igaza lett. Ferenc József pétervári látogatása előtt, amely látogatásra a későbbiekben még visszatérünk, II. Sándor azzal a kívánsággal állt elő, hogy az orosz tiszteket is tüntessék ki azzal az emlékéremmel, amelyet Ausztriában az 1848-49-es hadjáratokban való részvétel elismerése céljából alapítottak.18 0 Andrássy szárazon csak annyit válaszolt erre, hogy az emlékérmet a császári-királyi hadsereg tagjai számára hozták
