Századok – 1996
Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck és Magyarország 1871–1875 V/1117
1148 DIÓSZEGI ISTVÁN narchia végének a kezdetét jelenti.16 5 Bray-Steinburgot ügyvivői minőségben helyettesítő Fugger nem hitt ennek a riasztó jóslatnak. Az ügyvivő a Deák-párt fölényes győzelmét eredményező, 1872 júliusában lezajlott választások után nem zárta ki azt a lehetőséget, hogy a magyar, és ebből adódóan az összmonarchiai viszonyok konszolidálódnak.16 6 Bray-Steinburg azonban nem adta fel korábbi meggyőződését, és változatlanul úgy tartotta, hogy a magyarok, a Deák-pártiak csakúgy, mint a Tisza-pártiak, végső soron a Monarchiától való elszakadásra törekszenek. Az országgyűlés berekesztése alkalmával Schweinitz is Pesten tartózkodott, és nem kerülte el figyelmét, hogy Somssich Pál, az országgyűlés elnöke záróbeszédében rokonszenvet mutatott Franciaország iránt, és bizonyos fenntartással élt Németországgal szemben. Az országgyűlés elnöke a francia-porosz háborúra utalva sajnálkozva beszélt arról, hogy letiporták azt a nemzetet, amely minden viszonyok között első katonai hatalomnak számított, és kétségét fejezte ki abban a tekintetben, hogy Magyarország megtalálja-e azt az alapot, amelyre nyugodtan és a siker reményével fektetheti jövőjét.167 Aligha lehetett ezt másképp értelmezni, mint a Németországgal szembeni bizalmatlanság megnyilvánulását. Andrássy sietett megnyugtatni Schweinitzet,16 8 de az eset azt mutatta, hogy a külpolitikában az egész ország azért mégsem áll mögötte. Hogy az incidens hátráltatta Somssich titkos tanácsosi kinevezését, nem vigasztalta meg a német nagykövetet, akmek már voltak tapasztalatai arról, hogy Magyarországon nem lelkesednek fenntartás nélkül a bismarcki Németországért. A Franciaország iránti jóindulat, és vele együtt a Németországgal szembeni averzió a hetvenes évek első felének Magyarországán valóban nem volt elszigetelt jelenség. Deák Ferenc is azt mondta az őt felkereső francia főkonzulnak, hogy Poroszország durva hibát követett el akkor, amikor elfoglalta Elzász-Lotharingiát, ahogy kifejezte magát, ezt a két szerencsétlen tartományt.16 9 A főkonzul a Németországgal szembeni elhidegülést jó érzékkel I. Vilmos 1873 áprilisi pétervári látogatásával hozta összefüggésbe, de arra is volt magyarázata, hogy a közvélemény számára Franciaország miért rokonszenves. Szerinte a magyar-ok nagyon jól tudják, hogy Franciaország, bármely kormányformát választ is véglegesen magának, Poroszországtól eltérően, soha nem kelt felfordulást a szomszédos országokban, és soha nem támogat forradalmi mozgalmakat.17 0 A főkonzult ezért lepte meg némiképp, hogy amikor Mac Mahont köztársasági elnökké választották, a magyar sajtó erőteljes republikánus húrokat pengetett, és Szlávy József miniszterelnök azt mondta neki, hogy a bécsi közös minisztertanácson aggodalom mutatkozott a franciaországi változások miatt. Beaumont igyekezett megnyugtató információkkal szolgálni, és a magyar- miniszterelnököt is biztosította, hogy Mac Mahon nem az orleanista vagy a bonapartista, hanem a rend embere.171 Hogy a magyarországi reagálásoknak Párizsban is jelentőséget tulajdonítottak, kitetszik azokból a levelekből, amelyekben Remusat, majd az őt felváltó Broglie külügyminiszter helyeselte a főkonzul megnyilatkozásait,17 2 illetve hogy felszólította, hogy mindent kövessen el, hogy a magyar sajtót megfelelő irányba befolyásolja.17 3 A bécsi orosz követet kevésbé érdekelte, hogy a magyarok hogyan vélekednek a németekről és a franciákról, őt inkább a dél-keleti viszonyok foglalkoztatták.
