Századok – 1996
Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck és Magyarország 1871–1875 V/1117
1144 DIÓSZEGI ISTVÁN keztében érvénytelennek nyilváníthatta az orosz-német katonai konvenciót, amellyel igazából soha nem rokonszenvezett. Nem, mert a közép-ázsiai orosz terjeszkedés miatt konfliktusba sodródhatott Angliával, és azért sem, mert az újabb háborúban az egyedül harcoló Franciaországgal szemben Németországnak nem volt szüksége külső segítségre. A közös politikai vonal kialakítását kilátásba helyező „politikai szándéknyilatkozat" pedig, és német szempontból ez volt a legfontosabb, Franciaország elszigetelését tartósította, és kizárta azt a lehetőséget, hogy a nyugati szomszéd társakkal az oldalán támadjon rá Németországra. Mindezen megállapítások persze csak dedukciók, amelyeknek nincs közvetlen forrásbázisuk. Ez utóbbiakból, ráadásul későbbiekből, csak annyit lehet megtudni, hogy Bismarck a három császár szövetségének létrehozását, amellyel az egykor egymással bizalmatlan Oroszországot és Ausztria-Magyarországot közelhozta egymáshoz, saját fáradozásai megkoronázásának tekintette.15 6 De akárhogy is volt, amikor Bismarck 1873. október 17-én I. Vilmos kíséretében Bécsbe érkezett, már nyoma sem volt a margináliákból kiérződő elégedetlenségnek. Meglátogatta Novikovot, és mintha soha nem neheztelt volna az oroszokra, a hétéves háború óta zavartalanul fennálló német-orosz barátságot méltatta,15 7 Andrássyval pedig barátságos eszmecserét folytatott.15 8 I. Vilmos a Hoíburgban rendezett díszebéden pohárköszöntőjében a három uralkodó szövetségéről mint az európai béke és a népek jólétének zálogáról beszélt,15 9 október 22-én pedig aláírta a schön bru mii megállapodáshoz való csatlakozásról szóló nyilatkozatot.160 Bismarck, amint ez ilyenkor szokásos, a háttérben maradt, de hogy elégedett lehetett a történtekkel, kitetszik abból a derűs hangulatú levélből, amelyet elutazása után Andrássyhoz intézett. A külügyminiszter vendégszerető házánál szerzett kellemes emlékekről volt ebben szó, valamint a közelgő országgyűlési tevékenység krónikus fájdalmairól, amelyet csak úgy tud elviselni, hogy a mindenható felruházza őt embertársai nézetei felőli csekély vélemény páncéljával. Egyenlőtlen harc lesz ez, mint írta, mert ellenfelei azáltal, hogy csak saját pártjukat, és nem az uralkodót és az országot szolgálják, olyannyira fölötte állnak. A küzdelmet mégis meg kell vívnia.16 1 A apátiára és melankóliára hajlamos német államférfi csak azért lehetett ilyen bizakodó és harcias, mert sikerélményként könyvelte el a bécsi tartózkodást. A három császár szövetsége, amelynek létrehozására 1867 tavasza óta állhatatosan törekedett, immár tető alá került. * Miközben a Monarchia nyugati fele 1871-ben súlyos alkotmányos válságot élt át, és a következő években is nehezen konszolidálta viszonyait, Magyarország, miként a kiegyensúlyozódni látszó nemzetközi kapcsolatok, a stabilitás képzetét keltette. A Deák-párt szilárd többséggel rendelkezett a parlamentben, a kormány ugyanaz volt, mint 1867-ben, a miniszterelnök személyében is csak azért történt változás, mert Andrássy közös külügyminiszteri kinevezést kapott. A belpolitikai szilárdság impresszióját csak erősítette, hogy a Deák-párt az 1872-es választásokat is megnyerte, és a képviselőházban továbbra is abszolút többséget mondhatott magáénak. Az 1871 novembere óta hivatalban lévő miniszterelnök, Lónyay Menyhért kormányzása idején mindamellett a Deák-párt kohéziós ereje csökkenni kez-
