Századok – 1996
Tanulmányok - Gergely András: A Frankfurt–Budapest szövetség kialakulása 1848 tavaszán V/1033
1034 GERGELY ANDRÁS raikban. Többen, köztük a radikális Struve javasolta: helyezkedjenek a népfelség álláspontjára, vagyis eleve zárják ki a dinasztiákkal, kormányokkal való egyezkedéseket. Heinrich von Gagern a népfelség elvét annyiban elfogadta, hogy az alkotmány életbe léptetését nem tette dinasztikus alku tárgyává, ugyanakkor követelte: a gyűlés nyilvánítsa ki, „hogy Németországban visszhangozzék — Poroszországban az Északi- és Keleti-tengernél, Ausztriában Magyarországig — az a szándékunk, hogy ragaszkodunk a monarchiához".4 Zimmermann javaslatára azután elhatározták, hogy a Vorparlament kötelező érvényű határozatokat nem hoz, hogy ne kösse meg a nemzetgyűlés kezét.5 A viták mérséklése irányában hatott, hogy a Vorparlament nem maradt együtt, hanem a további előkészítés munkáját Gagern javaslatára egy ötven tagú bizottságra bízták. A Vo?parlamentnék egy-két fontos kérdésben mégiscsak határaznia kellett: honnan küldjenek egyáltalán követeket Frankfurtba s kikre bízzák a döntést? Ami az utóbbit illeti, a legegyszerűbb megoldást választották: az általános választójog mellett voksoltak, alkalmazását pedig rábízták az egyes országokra (a legtöbb helyen azután közvetett választási rendszert alakítottak ki).6 A térti le ti kérdéseket illetően Gagern amellett foglalt állást, hogy ne döntsenek végérvényesen. A képviselőküldést nem tette volna kötelezővé, s eredetileg azzal számolt, hogy a még metternichi Ausztria inkább kívül marad (megkönnyítve ezáltal az egység megteremtésének munkáját), majd szövetségre lép az egységes Németországgal. Hogy ne alakuljon ki német-Habsburg birodalmi „dualizmus", további szövetségesi kapcsolatokra gondolt, így például a lengyel területekkel, Magyarországgal, Schleswiggel. Ezáltal Németország körül szövetségesi hálózat alakulhatna ki.7 A Vorparlament azonban a márciusi bécsi forradalom híre után immár nem tessékelhette ki Ausztriát. A Habsburg Birodalom a forradalom és alkotmányígéret dacára sem esett szét — hangoztatta a bécsi küldött, Wiesner.8 Gagern most módosított álláspontján: megpróbálta felderíteni, hogy hogyan lehetne lerakni egy nagyobb német egység alapjait.9 A Vorparlament csakugyan nem döntött végérvényesen, például Posen képviseltetése eldöntetlen maradt, mindenesetre „szent feladatnak" tekintették Lengyelország helyreállítását (s a későbbi állításokkal ellentétben a legtöbben tudták, hogy ez háborút jelent Oroszországgal).10 Az ötvenes bizottság (Fünfziger-Ausschuß) összeállításakor hat osztrákot hívtak meg: Bachot, Schuselkát, Andrian-Werburgot, akiknek liberális ellenzéki tevékenysége már a forradalmat megelőzően is ismert volt, azután Schwartzert, az Österreichische Zeitung szerkesztőjét, Schulert, a tiroli ellenzék egy vezetőjét és a cseh történetírót, Palackyt.11 (Utóbbi távolmaradását azután április 12-i lemondólevele tette híressé. Schmerling lépett a helyére.) Az ötvenes bizottságban már nagyobb teret kaphatott az osztrákok véleménye. Újra hangsúlyozták, hogy a forradalmon átment, alkotmányossá váló Ausztria nem esik széjjel, most dolgozza ki az alsó-ausztriai tartománygyúlés a parlamentarizmus bevezetését. Az osztrák küldöttek vetették fel a nemzetiségi jogok biztosításának szükségességét is. Kuranda garanciát követelt a szláv nemzetiség számára, Wiesner ezt arra enyhítette volna, hogy a nyelvet és a művelődést garantálják, egyebekben a nemzetiségek szabadon osztoznak — jóban és rosszban — a szabad németek sorsában.12 Az ötvenes bizottságban folytatott viták a nemzeti önrendelkezés problémáit érin-
