Századok – 1995

Folyóiratszemle - Juht A. I.: I. Péter pénzreformja IV/943

FOLYÓIRATSZEMLE 945 emlékezetében még élt az 1662-es „rézlázadás" kedvezőtlen hatása; ezért a rézérméket óvatosan és fokozatosan hozták forgalomba. Hivatalosan az 1700. márc. 11-i rendelettel vezették be. A kincstár azonban itt is hamarosan csökkentette a súlynormát, ami növelte a fém érmebeli ára és kereskedelmi értéke közötti különbséget. További probléma volt, hogy a rézolvasztás gyengén fejlett volt és az uráli feltárásokig külföldről kellett beszerezni. A fél- és negyedkopejkás érméknél egyre jobban eltért a tényleges réztartalom a címletek névértékétől. Az utóbbinál a kincstár pl. öt-hatszoros haszonra tett szert. A csökkent értékű érmék ezen pénzek devalvációjához, áremelkedéshez és a kereskedelmi forgalomban egyre kevésbé való elfogadásukhoz vezetett. Mindezek nem kerülték el a cár és a kormányzat figyelmét. Forgalmukra vonatkozóan ezért a Szenátus a központi intézményektől tanácsokat kért. A „Berg-kollégium" azt javasolta, hogy a pénzverési monopóliumot ésszerűen használják fel és a kormányzatot ne csak a fiskális érdekek vezéreljék. Megállapították, hogy a forgalomban lévő pénzfelesleg árt a kereskedelemnek, az egyre növő kiadások a lakosságot, de a kincstárt is sújtják, ezért ideiglenesen szüneteltetni kellene a rézpénz verését. A cár és a Szenátus végül 1723 nyarán a régi rézpénz helyett az ötkopejkás kibocsátásáról döntött. A tervezett 500 ezer rubelnyi érme helyett azonban ennek csak kb. a harmada került forgalomba. A rézpénz verésének nagyságrendje úgy alakult, ahogy a lakosság azt fogadta; azaz amikor meggyőződtek, hogy a nagyobb mennyiség nem vált ki elégedetlenséget, akkor nőtt, míg fordított esetben csökkent. Meg kell jegyezni, hogy ez a dinamika Péter uralkodása egyes szakaszaiban jelentós eltéréseket mutatott, amit Buganov az összmennyiség és az évi átlagnagyság adataival bizonyít. Az arany cservonyecnek a prototípusa a nyugat-európai dukát volt. Magasabb áron került forgalomba, mint amennyibe a kincstárnak került. Értéke az arany oroszországi árától függően változott; azaz fokozatosan nőtt. Többször átalakult külső formája és változott aranytartalma is. Miután az arany kétrubeles nem felelt meg az akkori nemzetközi elvárásoknak (a dukátnak); inkább a belső forgalomban használták 1718 és 1729 között. A pénzverdék arannyal való ellátásában a vámok és a különféle illetékek játszották (61%-a ebből eredt) a főszerepet. Oroszországban a 18. sz. első negyedében kevés volt az arany és értéke sem az európai normák szerint alakult. Csak II. Katalin korában (főleg az ezüstbányászat növekedésével) tudták követni az ezüst- és arany-árviszonyok nemzetközi normáját. Tanulmánya végén Juht összegzi, hogy a pénzverés állami monopóliuma a 18. század első negyedében milyen tendenciákat mutatott és mekkora bevételt jelentett a kincstárnak. Mind az összmennyiséget, mind az éves átlagot tekintve 1698 (1700) és 1724 között az ezüstérmékből vertek a legtöbbet. A pénzforgalomban ez játszott alapvető szerepet; 88,5% az összmennyiségból és I. Péter uralmakor ez 30,4 millió rubelt tett ki. Az állam bevétele ebből a pénzformából ekkor felülmúlta a 10 millió rubelt, v. évi átlagban a 423 ezret. A péteri pénzreform három szakaszra bontható, amelyek fő sajátosságait Juht kitűnően bemutatja. Az elsőben (1698-1704) az ezüst mellett behozták a forgalomba a réz- és az aranyérméket, az ezüstkopejka súlyát a tallér (v. a jövendő rubel) századrészére csökkentették, új pénzverdéket állítottak fel és a kéziről áttértek a gépi termelésre. A következőben lemondtak az alacsony címletű ezüstpénzek nemesfémtartalmának csökkentéséről; következésképp levitték reálértéküket. A harmadik szakaszban (1718-1724) radikális változások zajlottak le. A nagy értékű rubeles érmék verése került a vezető helyre. A kincstár — kizárólag fiskális érdekektől vezérelve — áttért az új súlynormájú rézpénzek kibocsátására, aminek következménye elértéktelenedésük lett, A rézkopejka kiadása megszűnt, a negyed- és az ötkopejkás helyettesítette. Először megjelent a dukát típusú cservonyec, azután viszont az alacsonyabb aranytartalmú kétrubeles. Az orosz pénzrendszernek az európaihoz való hozzáigazításához már 1654 és 1663 között történt próbálkozás, azonban ez a szakszerűtlenség és a társadalmi robbanás miatt teljesen eredménytelen volt. Az elsőbe sorolható az új pénzek elértéktelenedése, a kényszerárfolyam és a reform technikai elókészítetlensége. A péteri kormányzat ebből tanult; megteremtette a reform anyagi bázisát, szakembereket hívott az országba, lépésről lépésre, fokozatosan, különböző variációkkal számolva hajtotta végre az egészében sikeres pénzreformot. A történészek értékelése persze így is különböző. A Miljukovtól induló negatív megközelítés éppoly egyoldalú, mint a nagy többség pozitív, a péteri reformokat általában is és a cár személyét is magasan értékelő szaktudományi elemzés, ti. Juht szerint — és ebben igaza van — egyik se elég objektív. A reform egységes, Oroszország gazdasági fej-