Századok – 1995

Folyóiratszemle - Juht A. I.: I. Péter pénzreformja IV/943

944 FOLYÓIRATSZEMLE több feladatot kellett megoldani. Rugalmas pénzrendszer kialakítására volt szükség, amelyben a gyártáskor nemcsak ezüstöt, hanem más fémeket is használnak, meg kellett határozni az egyes érmék súlyát, a nemesfémtartalmat, egységesíteni az összbirodalmi pénzforgalmat és végül fiskális célból növelni a kincstár bevételét. A reformhoz pénzverdék létrehozásával (1695 és 1704 között öt működött), gépekkel való ellátásukkal és a köztük kialakuló munkamegosztással alaposan felkészültek. A reformot fokozatosan hajtották végre; egy-egy következő lépés megtételekor megvárták az előző hatását, a lakosságot felkészítették a változásra (pl. a rézpénzt úgy vezették be, hogy azt az ezüst mellett elfogadják). 1700 és 1704 között megjelent az új ezüstérmék névérték szerinti teljes sorozata. A tizes rendszert kombinálták az egyes egységek felezésével. A rubel súlyban megfelelt a tallérnak (28 gramm ezüsttel). Az 1701-től vert cservonyec pedig mint az első orosz aranypénz a nemzetközi forgalomban használt dukátnak. Miután a cár elvetette az Európában elfogadott latin nyelvű pénzfeliratot, az továbbra is oroszul került az érmékre. Az orosz kormányzat csak eleinte tartotta az ezüst és az arany vonatkozásában a nemzetközi szintet. Az ezüstkopejka súlya 1698-ban már 0,28 grammra csökkent. Ugyan az ezüstérme nemesfémtartalmának csökkenése növelte a kincstár bevételét, de a pénzrontás káros következményekkel is járt; csökkent a pénz értéke, drágaság alakult ki. Valójában a különböző fémtartalmú érméknél a fiskális szempontok voltak a döntők. A pénzügyi irányítás I. Péter korában többször változott. 1711-ig a Nagy Kincstár Hivatala alá tartozott, majd 1714-ig közvetlenül a Szenátus irányította, ezt követően 1720-ig ismét a korábban említett hivatal és a „Kamer-kollégium" és végül 1720 és 1727 között a ,,Berg-kollégium". Az előbbi intézmények fő feladata a pénzverdék nyersanyaggal való ellátása, valamint a pénzpiac feltöltése (úgy, hogy a kincstár gyors haszonhoz jusson) volt. Mivel nemesfémekből a 18. század első negyedében Oroszországban hiány volt; nem kellett félni attól, hogy a pénzforgalomban a túltelítettség inflációhoz vezet. A nemesfémek és az ilyen tartalmú pénzérméknek az országból való kivitelét megtiltották. Mivel kevés nemesfém-alapanyag állt rendelkezésre, a fenti hivatalok legkomolyabb gondja a pénzverdék nyersanyaggal történő ellátása volt. Juht ezután az ezüst-, réz- és aranytartalmú pénzérmékkel kapcsolatos kérdéseket elemzi. Megállapítja, hogy a pénzforgalomban fennmaradt az ezüsttartalmú érme kiemelkedő szerepe. Az ezüst a beszedett vámok, a kereskedőktől történő vásárlás és a kincstári kereskedelem révén teremtődött elő és került a pénzverdékbe. Adataink csak az 1720-30-as évekből vannak, de ezek egyértelműen mutatják, hogy a pénzveréshez felhasznált ezüst döntő része a (kikötői) vámokból származott. Itt jegyezzük meg, hogy a szerző tanulmányához rendkívül értékes archív anyagokat használt fel pl. a Régi Iratok Oroszországi Állami Archívuma (RGADA) szenátusi, pénzügyi kancelláriai, belügyigazgatási és pénzügyek c. fondjaiból. Az ezüsthiány enyhítésére és a kincstári bevételek növelésére a „Berg-kollégium" (ez volt a bányászati, míg a „Kamerkollégium" a nevében is tükröződően pénzügyekkel foglalkozó központi szerv) több javaslatot tett. A tiltásokon és a szigorú nemesfémkiviteli határőrizeti kontrollon kívül a verdék tőkeemelésére, az oda szánt fémek vámmentességére és a pénzverők Pétervárra való áthelyezésére irányulok a legfontosabbak. A cár az indítványok többségével egyetértett; így 1723 és 1725 között meg is tették az ezirányú intézkedéseket. Az államnak nagy haszna származott a pénzverési monopóliumból. Növelték a verdékből kikerülő pénz mennyiségét, miközben csökkentették az egyes érmék súlyát és nemesfémtartalmát. Juht I. Péter korát (az északi háborút) három szakaszra bontva, a kibocsátott pénzmennyiség és a kincstári haszon dinamikájának kitűnő összehasonlító elemzését adja. Az államkasszába a fenti módokon 1698 és 1704, valamint 1711 és 1724 között folyt be a legtöbb jövedelem. Az utóbbi szakaszban a haszon növelésében nagy szerepet játszott a kincstári áruk ezüstért történő értékesítése és a külkereskedelmi vámok emelése. Az új orosz érmék (a rubeles, az 50 és a 25 kopejkás) elülső oldalán Péter képe és titulusa, a hátsón pedig a kétfejű sas, a névérték és a kibocsátás dátuma volt látható, míg a kisebb címleteknél csak a címer volt az elülső, a névérték és a dátum pedig a hátulsó oldalon. Az érmék súlyának és nemesfémtartalmának csökkentését a péteri kormányzat rendkívüli intézkedésekként kezelte, mivel féltek a pénzügyi zűrzavartól. A pénzverési monopóliumból eredő hasznot úgy akarták növelni, hogy a kincstárnak előnyös súlynormájú rézpénzverését fokozták. A rézpénz verése a pénzreform fontos alkotórésze volt; így lehetett pl. takarékoskodni az ezüsttel. Az idősebb kormánytisztviselők