Századok – 1995
Történeti irodalom - Binder Paul: Die historische (!) Familien- und Ortsnamen des Nösnerlandes und des Rodnaer Grundes (1698–1865) (Ism.: Heckenast Gusztáv) IV/911
911 TÖRTÉNETI IRODALOM A legutolsó nagyfejezet Moszkva, Dánia, a Máltai Lovagrend és Lengyelország tizenötéves háború alatti politikájának vizsgálatát adja. A 18. és 19. századdal ellentétben a megelőző két évszázadból alig van híradásunk orosz-oszmán összeütközésről. A Moszkvai Állam első számú ellenségének déli irányban a krími tatárok számítottak, akik 1571-ben Moszkvát felgyújtották, portyáik alkalmával pedig orosz és lengyel területeken foglyok tízezreit szedték, akiket rabszolgának adtak el. Moszkva tiltakozott is ezek miatt a Portánál és a kán megzabolázását követelte, mire azt a választ kapta, hogy a kán — még akkor is, ha elismeri a szultán fennhatóságát — független fejedelem, akivel Moszkvának személyesen kell tárgyalnia. Ugyanakkor Konstantinápoly figyelmeztette Moszkvát, ne küldjön kozákokat az oszmán kézen lévő Azov ellen. A császárral Moszkva ezekben az években jó viszonyt tartott fenn, mely a Lengyelországgal való közös szembenállásból is adódott. Miközben Niederkorn részleteiben ismerteti Borisz Godunov korának moszkvai elgondolásait az oszmánellenes liga ügyében, figyelmet érdemel az a pápai kívánság, hogy orosz csapatok menjenek a Balkánra. VIII. Kelemen nem zárkózott el még egy összkeresztény oszmánellenes konferencia Moszkvában való megrendezése elől sem, s Alexander Komulovic dalmáciai papot — aki előtte Erdélyben, illetve a két román fejedelemségben és a kozákoknál volt követ — Moszkvába indította. A császár a balkáni orosz megjelenés helyett azt szerette volna, ha azok a tatárokat fékezik meg. Végül Prágát a lengyelekkel való nézeteltérések elkerülésének óhaja indította arra, hogy ne gondolkozzék a Moszkvával való együttműködésben. A dán királyok egyben Holstein hercegei is voltak, s ebben a minőségükben a birodalmi rendek közé sorolták őket. IV Keresztély huszonötezer tallérral támogatta a törökellenes háborút. Azt ígérte, hogy királlyá koronázása után ennél többet is ad, de ezt már sem Minckwitz, sem von Scleinitz császári követek nem tudták behajtani rajta. A szerző röviden megvizsgálja az 1530 óta Máltán megtelepült Johannita Lovagrend tevékenységét is. Bár a császár, sőt a pápa is szorgalmazta máltai lovagok részvételét a magyarországi harcokban, erre erös belső ellenzés miatt nem került sor. Annál jobb szolgálatot tettek a máltaiak a keresztény ügynek éppen a tizenötéves háború éveiben is azzal, hogy a de Wignacourt nagymester ösztönzésére megújított tengeri erejükkel rendszeresen és következetesen támadták a földközitengeri oszmán hajókat. Ebbéli működésük olyan látványos volt, hogy a Birodalomban példaként állították őket a semmittevéssel vádolt Német Lovagrend elé. Végezetül Lengyelország háború alatti magatartását veszi szemügyre a szerző. Elsőként a Jagelló-kor török politikájáról, majd Báthori István nagyszabású terveiről szól. Ismerteti a Báthori 1586 végén bekövetkezett halálával előállt állapotokat, a lehetséges törökellenes segítségnyújtás esélyeit. Arra a következtetésre jut, hogy a lengyelek töröktől való nem alaptalan félelmét felhasználva elsődlegesen maga az elszántan, sőt megszállottan Habsburg-ellenes Zamoyski nagykancellár volt az, aki mindenfajta oszmánellenes együttműködést meghiúsított, jóllehet például III. Zsigmond király kedvezően fogadta a Szentszék ilyen irányú megkereséseit. A szerző szerint érdemes elgondolkodni azon is, vajon az ország belső megosztottsága mennyiben tett volna lehetővé bármilyen részvételt a háborúban. Jan Paul Niederkorn könyve, mely ismereteinket a tizenötéves háborúról annak nemzetközi összefüggéseivel bővíti, gazdag bibliográfiával zárul. Radó Bálint Paul Binder DIE HISTORISCHE (!) FAMILIEN- UND ORTSNAMEN DES NÖSNERLANDES UND DES RODNAER GRUNDES (1698-1865) Kiadja az ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége Budapest, 1994. 404 1. (Magyar Névtani Dolgozatok 136.) BESZTERCE ES RADNA-VÖLGY TÖRTÉNELMI SZEMÉLY- ÉS HELYNEVEI (1698-1865) Az idők múlásával már számtalan kisebb-nagyobb nép és népcsoport túnt el a történelem színpadáról. Egyesek nyomtalanul, mások több-kevesebb nyomot, emléket, forrást hagyva maguk után. Történetük vagy feltáratlan maradt vagy más népek, idegenek kutatói foglalkoztak és foglalkoznak velük. Eltűnt napjainkra az északkelet-erdélyi, besztercei és radnavölgyi szász nép-
