Századok – 1995
Közlemények - Tóth István György: Írás; olvasás; könyv a paraszti műveltségben a 17–18. században IV/815
832 TÓTH ISTVÁN GYÖRGY hiteles, „valóságos maga keze írása, mivel jelentett tiszttartó szomszédságunkban lévén circiter (kb.) 35 esztendőktől fogvást, számtalanszor kéz írását láttuk, olvastuk".4 4 Ugyanezért tanúskodott Bátsmegyei József kisunyomi nemesúr is 1716-ban arról, hogy „frissen emlékszik... hogy saját keze írása légyen" a szóban forgó szerződés a szőlő eladásáról, azaz hitelesnek tekinthető 4 5 A nagy többségükben írástudatlan parasztok között azonban ekkor még nem volt jelentősége a sajátkezű aláírásnak, ezt legjobban az írni tudó, de mégis keresztet rajzoló falusi esküdtek példája bizonyítja. Az alfabetizáció azok közé a társadalmi jelenségek közé tartozik, amelyeket statisztikusán vizsgálhatunk. Táblázatainkat azonban csak akkor fogjuk tudni helyesen értelmezni, ha azt is megvizsgáljuk, hogy milyen szerepet töltött be az írás az adott közösség életében. Akármennyi keresztet és aláírást másoltam is le a levéltárak irataiból, a megoldást alighanem egy mai (1987) Vas megyei horvát faluban, Nagynardán, a Horváth családot megismerve sikerült meglelni. Ennek a családnak egy része Amerikában él. Velük a nagyapa tartotta a kapcsolatot, aki legalább karácsonyra mindig küldött nekik egy lapot vagy rövid levelet, hiszen ezt elvárta tőle a falu közvéleménye is. A nagymama ezekhez a lapokhoz soha nem írt egy sort sem, nevét is a férjével íratta oda, hiszen felfogása szerint az írás a családfő dolga volt. Ezenkívül a kevés iskolát járt parasztasszony szégyellte is a tudatlanságát, félt, hogy megmosolyogják gyakorlatlan betűit, helyesírását. Amikor azonban a nagyapa meghalt, mivel a nagymama fontosnak tartotta a családon belüli kapcsolat további fenntartását, és ezt elvárta tőle a nardai közvélemény is, ő, aki eddig szinte soha semmit le nem írt, nekifeszült a kegyetlenül nehéz munkának: göcsörtös betűkkel, helyesírást nem ismerő szófűzéssel tudatta az újvilági rokonokkal, hogy kik születtek és kik haltak meg a tágabb értelemben vett családban. Tudott tehát írni, még ha gyengén is, és a konkrét szituációtól íuggött, hogy a nevét is mással íratta le, vagy egy egész levelet ő maga írt meg.4 6 A keresztek és aláírások statisztikái tehát nem az írástudás konkrét elterjedéséről adnak felvilágosítást, hanem az adott közösség felfogásáról: arról, hogy az milyen mértékben várta el tagjaitól az írástudást, kényszerítve a rosszul tudókat az aláírásra, és rábírva a valóban analfabétákat az aláírás hamisítására. Ez a mentalitás azonban, mint ezt több példán láttuk, csak akkor alakult ki, ha az írástudás már kezdett elteijedni a faluban, a statisztikák tehát összességükben mégis jól tükrözik az írástudás körülbelüli térhódítását. Imakönyv az analfabéták kezében Az írni tudás elterjedését vizsgálva, megállapíthattuk, hogy Vas megye parasztsága a 17-18. században nagy többségében írástudatlan volt. Bizonyára sokan akadtak azonban közöttük, akik a nevüket ugyan nem tudták leírni, de a betűk passzív ismeretéig mégis eljutottak, azaz ha nehezen is, de olvastak. A parasztság hány százaléka tudott olvasni Vas megyében a 18. század végén? Ezt legfeljebb megbecsülni tudjuk, de legalább egy becsléssel mégis meg kell próbálkoznunk.4 7 A vasi kisiskolákat vizsgálva kitűnt, hogy a 18. század
