Századok – 1995
Közlemények - Tóth István György: Írás; olvasás; könyv a paraszti műveltségben a 17–18. században IV/815
ÍRÁS-OLVASÁS A 17-18. SZÁZADBAN 833 második felében a gyerekeknek mintegy egyhatoda-egyhetede járt iskolába a megyében. Vas megyében ekkor nem volt olyan iskola, ahol legalább olvasni ne tanítottak volna, ezek a gyerekek tehát bizonyára megtanultak olvasni, még akkor is, ha csak telente, kimaradozva vagy megszakításokkal látogatták az iskolát. Az olvasást azonban az iskolán kívül is el lehetett sajátítani. Ha feltételezzük — amire azonban semmi konkrét adatunk nincs —, hogy az iskolán kívül mintegy feleannyi gyerek leste el a betűket, mint ahány a tanítóktól tanult meg olvasni, akkor valószínűnek tűnik, hogy a 18. század végén, mire az 1770-ben összeírt tanulók felnőttek, a vasi falvakban körülbelül minden ötödik paraszt tudott olvasni. Ez feltehetően azt jelentette, hogy a férfiak jóval több, mint egyötöde ismerte a betűket, az asszonyok közül azonban ennél sokkal kevesebb. Mindez csak feltételezés. Vannak azonban konkrét adataink is Vas megyéből írástudatlan, de könyvet olvasó félanalfabétákról. 1786-ban halt meg a vasi Kisunyom faluban Oláh József asztalosmester. Ingóságai között elárvereztek „egy nagy és egy kis könyvet" is, ennyi volt az egész könyvtára. A kötetek tartalmáról sajnos a jegyzőkönyv semmit sem árul el. Annyi azonban kiderül belőle, hogy bár a megboldogult asztalosmester mindig keresztet rajzolt az iratokra, azaz írástudatlan volt, a házánál mégis tartott két könyvet, tehát tudott olvasni.4 8 Ilyen írni nem tudó, ám könyvet vásárló félanalfabéta volt Szajkovicsné Csejtey Katalin özvegyasszony is, aki 1796-ban egy szombathelyi licitáción vett részt. Egy vármegyei hajdú hagyatékát ái-verezték el. Az imádságoskönyvét — szemmel láthatóan ebből állt a hajdú egész könyvtára — az özvegyasszony vette meg három forintért. Ezek szerint ha írni nem is, olvasni tudott — neve helyett! csak keresztet rajzolt a számlára, de imakönyvet vásárolt. Keresztet rakott neve helyett Soós Ferencné körmendi evangélikus asszony is 1788-ban kelt végrendeletére, de azért neki is volt könyve: részletesen felsorolt ingóságai között a sok ruha és evőeszköz között megemlítette az énekeskönyvét is — ha írni nem is tudott, egy könyvet ő is tartott a házában.4 9 A félanalfabéták a legkönnyebben az imakönywel boldogultak, hiszen ez az intenzív olvasás klasszikus példája, amikor nem sok, folyton változó szöveget fut át az olvasó, mint például ma az újságokat, hanem néhány, vagy éppen egyetlenegy, nagy becsben tartott és szinte már kívülről tudott szöveget olvas át újból és újból. A bizonytalanabbul olvasók is megbirkózhattak a félig vagy egészen kívülről tudott imádságokkal, ahogy a szavaló sem olvassa a verset, csak emlékezete felfrissítésére bele-belepillant a szövegbe.5 0 Az imakönyvek ezenkívül több személy közös énekét, imáját is szolgálták, ilyenkor a jobban olvasó segíthette a gyengébb társát. így érthető meg, hogy A Hét Mennyei Szent Zárok Imádsága című, keltezetlen, feltehetően a 19. század elején készült imakönyv paradox módon az analfabéta olvasóját is megszólítja: „Aki pedig olvasni nem tud, az imádkozzon a szenvedő Krisztus öt sebeihez" — írja, megadva az imák címét. Mivel az adott mondatot csak az olvashatta, aki tudott olvasni, az olvasni nem tudókhoz szóló fordulatot csak úgy értelmezhetjük, hogy a szöveget eleve felolvasásra, közös hangos imádkozásra szánták.5 1
