Századok – 1995
Közlemények - Tóth István György: Írás; olvasás; könyv a paraszti műveltségben a 17–18. században IV/815
830 TÓTH ISTVÁN GYÖRGY Bogár György és öreg Tóth István esküdtek is csak keresztet rajzoltak, a század elején az iratokon később is gyakran előtűnik a keresztjük. Időközben azonban a faluban mind több esküdt aláírt, és 1832-től kezdve — ekkor a faluban az esküdteknek már a fele tudott írni — Bogár és Tóth mindig az aláírásukkal hitelesítettek. Ez a két aláírás mindig azonos kéztől, egymás mellett állt. Összevetve kézjegyüket más aláírásaikkal megállapítható azonban, hogy mindig Bogár György írta alá mind a kettőjük nevét, azaz ő valóban írástudó volt, csak korábban „nem tartotta fontosnak" az aláírást; öreg Tóth István azonban analfabéta volt, aki azonban ekkor már szükségesnek érezte, hogy keresztvonás helyett leírassa a nevét.3 8 Ha csak egy iratot ismernénk a faluból, vagy mindkettejüket írástudatlannak, vagy mind a kettőt írni tudónak tartanák. E két egyházashollósi esküdt példája is arra figyelmeztet, hogy nem a mechanikusan készített statisztikák, hanem az azok mögött meghúzódó felfogás feltérképezése adhat csak reális képet egy-egy közösség alfabetizációjáról. Erre utalnak a szentgotthárdi uradalomhoz tartozó német faluban, Kristyánon tapasztaltak is. 1813-15-ben a falubíró elszámolásain még keresztek sem álltak, csak az írnok kezével írt nevek, és a kristyáni jobbágyok 1816 és 1824 között is csak keresztjeikkel hitelesítettek. 1825-ben azonban három, addig mindig keresztet rajzoló esküdt darabos betűkkel leírta a nevét. Ezzel megtört a jég, felmerült a parasztokban az igény a sajátkezű hitelesítésre, és a következő évben már nem kevesebb, mint tizenkét kéz írt alá Kristyánban. Tizenketten tudtak írni, de ennél lényegesen több aláírást találunk — azt, hogy az írástudás „divatba jött", presztízse lett, éppen az mutatja, hogy további hat nevet nem a jegyző írt le, mint a névsor végén a vitathatatlan analfabéták neveit, hanem valamelyik írni tudó jóbarát: két-két aláírás egyazon kéztől származik, azt a látszatot keltve, mintha az utóbb előfordulók is tudtak volna írni. Ezek az aláíráspárok azt bizonyítják, hogy ha egyszer a jobbágyok egy része már kilábalt az analfabetizmus világából, az írástudásnak, a betűk ismeretének tekintélye lett.3 9 Egy per tanulsága A keresztet rajzoló írástudók problémája már a kortársakat is foglalkoztatta. Dobronovits Ferenc egyházashollósi jobbágy 1802-ben kelt végrendeletét azért támadták meg perrel a rokonai, mert olyanok is kereszttel szerepeltek rajta tanúként, akikről pedig közismert volt, hogy tudtak írni. „Ki higyje azt — kiáltott fel patetikusan az uradalom ügyvédje —, hogy egy olyan jó írástudó ember, mint ... Kis János volt, aki még deákul (latinul) is tudott beszélni (!), mikor jelen lévén, az író tollat kezébe vette, inkább és mindenkor csak keresztet húzott, hogy sem nevét alá jegyzette volna. Okosan pedig csak ennyit lehetett volna mondaniok, hogy aki restellte, vagy elfelejtette az írást, vagy keze mái' rezgett, mással iratta le nevét, és ő csak keresztet tett, de aki jobb író volt, maga írta le a nevét, és manu-propriáját is odatette, ... midőn pedig kisebb fontosságú irományok, példának okáért irtásföldről való vevő levelek s.a.t. a bíró házánál készültek, a nótárius gyakran a távol levők neveit is alá írta, s a keresztet is utánok tette."4 0
