Századok – 1995
Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: A debreceni posztószövők legrégibb céhszabadalma I/63
72 PACH ZSIGMOND PÁL előbbiek szűrposztóellátásának fontos tényezőjével (amire még visszatérünk).5 9 S Szatmár városában sem mulasztotta el megjegyezni a szabócéh 1640-ben megújított céhszabályzata, hogy a szűrszabók (akik itt is az általános szabócéh tagjai voltak) vagy „az itt való csapóktól", „az városbeli csapóktól", vagy „az kívül valóktól" vehetnek szűrposztót.6 0 Szatmáron ugyanis valóban működött csapócéh — ha nem is 1398-tól fogva, mint Debrecenben, de legalábbis 1538 óta. Amikor Szatmár oppidum tanácsa 1630. évi statútumában számba vette, hogy milyen szakmákban foglalatoskodnak „az mi városunkban lévő tíz rendbeli céhes emberek", és mikor kapták szabadalmukat, azt is elmondta, hogy „a csapó mesterség oklevele mostan 92 esztendős" (a szabóké csak 57 éves).6 1 Talán nem tévedünk, ha arra következtetünk: a nagyváradi szabócéh 1614. évi szabályzata azért szólt oly részletesen a szűrposztó-beszerzés különböző külső forrásairól, és azért engedte meg, hangsúlyozottan és szokatlan módon, még a kontároktól való vásárlást is, mert a város szűrszabói, helyi szűrposztó-termelés híján, (ekkor már?) csak külső beszerzési forrásokra voltak utalva. A szűr szabó és a szűrcsapó mesterség területi elkülönülése ugyanis nem volt ritka eset. A nagyváradinál nem kevésbé híres szűrköpönyeget varró kolozsvári szabómesterek62 sem támaszkodhattak helybeli szűrposztóiparra, hanem főként a szászföldi Nagydisznódról fedezték szükségletüket. Ezért keltett riadalmat a körükben, amikor oda utazván, üres kézzel kellett távozniuk, mert bizonyos „külső vidékről való emberek" — az adott esetben kecskemétiek — kötegszámra vásárolták össze előlük a szürkeposztót (pannum, ex quo vestes griseae conficiuntur). Ezért eszközöltek ki — marosvásárhelyi, tordai és más erdélyi szaktársaikkal együtt — Báthori Zsigmondtól olyan rendelkezést 1592-ben, amely megtiltotta a „végszűr" kivitelét Erdélyországból, és csak a kész szűrruhákét engedélyezte. S ezért újult fel oly gyakran a vita a szürkeposztó-kivitel kérdése körül az erdélyi országgyűléseken is a 17. század első felében.63 A „kész szűr" különféle fajtái iránt országszerte nagy volt a kereslet; sok szabó sokhelyütt foglalkozott szűrszabással. A szűrszövés mestersége szintén kiterjedt, de amannál kevesebb helyen vert tartósan gyökeret. Györffy a duna-tiszaközi szűrszabókról írta meg, hogy „szűrposztóért nagy földet jártak be". A Szászföldről meg Debrecenből, később pedig a veszprémi, gyöngyösi és putnoki csapóktól szerezték be a szűrnek valót.6 4 4. A Homok utcai kézművesek mesterségének Bartha Károly és Mályusz Elemér által adott szabatos meghatározásával (ami megegyezik fentebbi szövegelemzésünk idevágó eredményével) akár be is fejezhetnénk az 1398. évi oklevél taglalását — ha ez a megállapítás átment volna a kutatók köztudatába. De nem így történt. Az etnográfus Gáborján Alice tudott ugyan még róla: a szűr kialakulásáról szóló jeles tanulmányában (1970) Mályuszra hivatkozva utalt „a debreceni szürkeposztót készítő takácsok céhlevelére" (átvéve tőle egyébként az 1395-ös évszámot és a váradi minta követését is).65 Balogh István pedig nyilván Bartha Károly idézett helyreigazítását tartotta szem előtt, amikor kiterjedt kutatásait tömören
