Századok – 1995
Dokumentumok - Gergely Jenő: Concordatum Hungaricum. A nyilas kormány konkordátum-tervezete 1945 elején III/695
706 GERGELY JENŐ az igény elől a bíboros hercegprímás elzárkózott, mert a direkt politikai iránymutatást nem tartotta az egyház kompetenciájába tartozónak. Álláspontjára jól rávilágít egy konkrét eset. Az 1942. március 11-én tartott püspöki konferencia tárgyalta Bálint György mendei plébános beadványát. Ebben „a püspöki kar megnyilatkozását kéri a nyilas mozgalommal, illetve a nemzeti szocializmussal szemben. Ha eretnekség, ne legyen katolikus tagja; ha közömbös, maradjanak a hívek a pártban és érvényesítsék ott a katolikus elveket. Esetleg az AC keretében lehetne az eszmék kicserélésével tisztázni a helyzetet. Nagy baj ütőképes katolikus politikai párt hiánya".61 Eddig a mendei pap beadványának tartalmi összefoglalása. Emögött bizonyára az a dilemma állt, hogy a helyi egyházi vezetőhöz, a plébánoshoz fordultak bizalommal a hívek a kérdéssel: részt vehetnek-e a nyilas mozgalomban vagy sem? A felső iránymutatás tehát igencsak szükséges lett volna. A súlyos kérdésben a hercegprímás megint csak precíz jogászként és óvatos hivatalnokként járt el. „Az állásfoglalás Oeminenciája véleménye szerint az A-postoli Szentszékhez tartozik, amely bár behatóan foglalkozott a kérdéssel, de a fenti mozgalmakkal szemben cenzúrát nem alkalmazott. Ez a sokszor jóhiszemű párthívekkel szemben annál kevésbé volna alkalmazható a püspöki kar részéről" — olvasható a jegyzőkönyvben 6 2 Serédi az állásfoglalás hiányát Rómára hárította, s ha ott nem tiltották meg a híveknek a nyilas mozgalomba való részvételt, ezt még kevéssé tilthatná meg a magyar püspöki kar. De ebből az is kitűnik, hogy Serédi és a püspökök az 1937-es Mit brennender Sorge enciklikát sem tekintették elégséges alapnak ahhoz, hogy egyértelműen elítéljék a hazai nácizmust. A formális érvelés mögött azonban nem nehéz feltételeznünk az óvatosság valódi okát: a katolikus tömegek és közélet egy részének fentebb elemzett kapcsolatát a szélsőjobboldallal. 3. A konkordátumokról A neves katolikus kánonjogász, Bánk József c. érsek-püspök a konkordátum fogalmát a következőképpen definiálja: „A konkordátum az állam és a pápa által képviselt katolikus Egyház között létrejött olyan ünnepélyes megállapodás, amely a mindkét felet érintő ún. vegyes ügyeket (res mixtae) akár teljesen, akár részlegesen egy meghatározott állam területén élő katolikusok részére mindkét szerződő fél érdekeinek figyelembevételével tartósan szabályozza."63 Ami a konkordátum alanyát illeti, az Egyház részéről csakis a római pápa, mint a világegyház feje köthet ilyen megállapodást. (A pápa, mint a Vatikánváros Állam szuverén uralkodója más állammal nem konkordátumot, hanem államszerződést köthet. A konkordátum kötésnél az Egyház nemzetközi jogi személyként szerepel.) Az állam részéről az a tényező kötheti meg a konkordátumot, amely az illető állam alkotmánya szerint nemzetközi szerződés kötésére jogosult. Ami a konkordátum tárgyát illeti, azok az Egyház és az állam között felmerült vitás ügyek széles körét szokták felölelni. A „vegyes ügyek" (res mixtae) alatt azok értendők, amelyek az Egyházat és az államot együttesen érintik. Ilyenek leginkább a házasságjogi, iskolai és vagyoni kérdések. A konkordátum tárgyát nem képezhetik a változásnak alá nem vethető hittételek (dogmák). Azt a kon-
