Századok – 1995
Dokumentumok - Harsányi Iván: 1943–1944 magyarországi eseményei spanyol diplomáciai iratok tükrében III/629
SPANYOL DIPLOMÁCIAI IRATOK MAGYARORSZÁGRÓL (1943-44) 637 vált az utóbbi időben, amikor Finnország, legilletékesebb képviselőinek szájából a világ tudtára adta, mely okok indították arra, hogy fegyvert ragadjon abban a harcban, amely jelenleg Európában folyik. Talán döntő részben a német hadseregnek az Oroszország elleni idei téli hadjáratban elszenvedett balsikerei táplálják a finn ragaszkodást annak a megerősítéséhez, hogy hadicéljaik egyedül és kizárólag az agresszív kommunizmus elleni harcot és annak az elhárítását szolgálják, hogy bármiképpen is meghatározott ideológiát erőltessenek rájuk, s hogy a Szovjetunión kívül e célok más ország ellen nem irányulnak. Mindazok az állásfoglalások, amelyek Finnországban az utóbbi hetekben ebben a szellemben elhangzottak, nagy visszhangra találtak az itteni sajtóban. A finn minisztertanács elnöke, Ryti úr legutóbbi beszédének a közzététele nyomán, amelyben ismételten utalt hazája háborús céljaira, az itteni főváros illetékes hatóságai sajtóértekezletet hívtak össze, melyen jelen voltak valamennyi fővárosi lap képviselői. Úgy döntöttek, hogy ezen Magyarország hadi célkitűzéseivel kapcsolatban a finnekével azonos szempontokat hangoztatnak (mivel 1919-ben ez az ország is a szovjet agresszió áldozata volt) és azt emelték ki, hogy a magyar nép háborús erőfeszítései egyedül és kizárólag a Szovjetunió ellen irányulnak. E tekintetben úgy határoztak, hogy nagyobb jelentőséget kölcsönzendő a kezdődő kampánynak, elsőként a kormánylapok tükröztessék az elfogadott álláspontot. Mindezekről az előbbiekben említettekről általában jól tájékozott személyiségek bizalmas közléseiből értesültem, akik ehhez azt is hozzátették, hogy nem kevés azoknak a száma, akik ma már bánják Magyarország belépését a háborúba, mivel az országnak véleményük szerint a Bulgáriáéhoz hasonló magatartást kellett volna tanúsítania. Felesleges hozzátennem, Méltóságos Uram, hogy a véleményeknek ez az özöne, amely ma kárhoztatja azt a politikát, amely Magyarországot harcba vitte a bolsevizmus ellen, e politika leglángolóbb védelmezője lesz, ha a tavasz beálltával a német gépesített hadosztályok képesek lesznek egy új rohammal szétverni azokat a kommunista erőket, amelyek ma létükben fenyegetnek minden, Európa keleti szélein található népet. Miguel Angel de Muguiro Spanyolország követe MAE, Leg. R 1180. Exp. 1. 20/1943. 3. Jordana spanyol külügyminiszter üzenete Kállay Miklós miniszterelnöknek. Ambró Ferenc követ jelentése7 Madrid, 1943. február 10. Titkos! Tárgy: Gróf Jordana spanyol külügyminiszter szuggesztiója a magyar kormányhoz eszmecsere megindítása tárgyában az eljövendő béke előkészítése céljából, a Pápának 1939. december 24-i beszédében lefektetett elvek8 alapján.